Kolonics Györgyre emlékeztek halálának évfordulóján

Csepel.hu

Kolonics György halálának évfordulóján, július 15-én a hagyományoknak megfelelően újra megrendezték a fáklyás emlékevezést a csepeli kajak-kenu telepen. A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok csepeli kenus 2008-ban hunyt el. Az eseményt ezúttal is a Kolonics György Alapítvány szervezte.

A megemlékezésen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. Ott volt Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke, az egykori élsportolók közül pedig Hüttner Csaba, négyszeres világbajnok, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, valamint Kiss Tamás, a Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnöke. Németh Szilárd országgyűlési képviselő arról tett bejelentést, hogy nagymértékű beruházást kezdenek el hamarosan a telepen.

Csabai Edvin házigazdaként köszöntötte Kolonics György édesanyját, Erzsébet asszonyt, valamint az idén elhunyt legendás mesteredző, Ludasi Róbert hozzátartozóit. Ludasi Róbert több generáció trénere volt, akit szerettek a tanítványai, és aki segítette megvalósítani versenyzői álmait. Kolonics György volt a leghíresebb tanítványa. A Kolonics György Alapítvány több éves működése során nemcsak névadójának emlékét ápolja, hanem felkarolja a fiatal tehetségeket is. Túrákat, versenyeket, kiállításokat, különféle programokat szerveznek. Csabai Edvin megemlítette, hogy hosszú idő után rendeződik a csepeli kajak-kenu telep sorsa a Csepel SC Alapítvány jóvoltából, ugyanakkor számíthatnak a csepeli önkormányzat támogatására is.

Borbély Lénárd megköszönte az alapítványnak és az egyesületnek, hogy minden évben méltó módon megemlékeznek Kolonics Györgyre, akire joggal büszke egész Csepel. A kiváló sportoló olyan példakép, akire fel lehet nézni. A mai utánpótláskorú sportolóknak érdemes azért küzdeniük, hogy a legjobbak között legyenek. A csepeli önkormányzat ápolja Kolonics György emlékét és támogatja az évente megrendezendő fáklyás emlékevezést. Ennek részeként nevezték el a Kis-Duna parti sétányt Kolonics Györgyről, és állítottak róla szobrot. Az egész Duna-parti sétányt úgy őrzik és óvják, hogy méltó legyen névadójához. Ennek egyik példája, hogy napokkal ezelőtt adták át a szomszédságban található teljesen újjáépített napközis tábort a gyerekek örömére.

Hüttner Csaba nagy pályatársnak nevezte Kolonicsot, és hozzátette: az olimpiára készülő mostani kajak-kenu válogatottban vannak hozzá hasonló mentalitású sportolók. Reméli, nagy dolgokra lesznek képesek Tokióban. A verseny persze furcsa lesz nézők és buzdítás nélkül.

Németh Szilárd szintén mindannyiunk példaképeként és igazi sportemberként szólt Kolonics Györgyről. Köszönet jár mindazoknak, akik hűen ápolják az emlékét. Beszámolt róla, hogy amikor tavaly a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnak sikerült megvásárolnia a Csepel SC Alapítványt, a szerződéseikben a nyomát sem látták annak, hogy a korábbi tulajdonosok a csepeliek érdekében, sportcélokat szolgáló fejlesztéseket kívántak volna megvalósítani. Most, miután a Csepel SC Alapítvány a birtokukba került, amelynek része a Béke téri sportlétesítmény és a csepeli kajak-kenu telep, elengedik a kajak-kenu telep évi nyolcmillió forint rezsijét, ezen felül nem kérnek bérleti díjat, valamint gyors felújításokat is végeztek a helyszínen. „A kormányfő asztalán van a Béke téri sportpálya és a Duna-parti kajak-kenu telep felújításának a terve. A kormány elkötelezett a sportlétesítmények fejlesztése terén. A csepeli kajak-kenu telepen 1-2 milliárd forint értékű beruházást végeznek el hamarosan” – mondta Németh Szilárd.

A beszédek szüneteiben kivetítőn mutatták be Kolonics György olimpiai győzelmeit és megemlékeztek Ludasi Róbertre is. Az estébe nyúló esemény zárásaként sárkányhajókba, kajakokba és kenukba szálltak az egyesület fiatal versenyzői, akik fáklyákkal megvilágított hajóikon lapátoltak a Kis-Dunán.

Cs. A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !