Botrányos? Szerintünk szókimondó.
A köztévé műsora ellen tiltakoztak civil aktivisták kedden Budapesten. Setét Jenő, az Ide tartozunk Facebook-csoport szervezője petíciót adott át, amelyben a kezdeményezők azt kérték, hogy a Magyar Televízió tartózkodjon a Pesty Fekete Doboz legutóbbi adásának megismétlésétől.
Az m1 csatorna Pesty Fekete Doboz című, a roma társadalom életével foglalkozó, március 7-én vetített műsora ellen tiltakoztak civil aktivisták kedden Budapesten. Az Ide tartozunk Facebook-csoport által szervezett, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székháza előtt mintegy 25 fő részvételével tartott demonstráción Setét Jenő civil aktivista petíciót adott át, amelyben a kezdeményezők azt kérték, hogy a Magyar Televízió tartózkodjon a Cigány út címmel vetített műsor március 21-i megismétlésétől. A résztvevő civil aktivisták között jelen volt Sárközi Gábor, a Roma Sajtóközpont vezetője is. (tovább…)