Szegedi Csanád bocsánatot kért korábbi kijelentéseiért

Köves: Szegedi Csanád egy folyamat kellős közepén van

MTI, Népszabadság, Magyar Nemzet, Csepel.info

Elnézést kért korábbi, zsidókat sértő nyilatkozataiért a volt jobbikos Szegedi Csanád Köves Slomó rabbitól – tudta meg a Népszabadság.

A politikus pénteken találkozott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjével. Szegedi Csanád sorstársnak nevezte Köves Slomót, hiszen sokáig – állítása szerint – az ő nagyszülei is titkolták származásukat. A volt radikális politikus Auschwitzba is elutazik, hogy lerója kegyeletét.

Szegedi a múlt héten lépett ki a Jobbikból, miután nyilvánosságra került, hogy zsidó származású. Ezt – állítása szerint – ő csak néhány hete tudta meg, párttársai viszont egy hangfelvételre hivatkozva azt állították: két éve szembesítették a politikust származásával.

Szervezkedés

Szeptember végén bonthat zászlót Borsodban a csalódott jobbikosokat – köztük még jelenlegi párttagokat is – tömörítő új mozgalom – tudta meg a Magyar Nemzet. A korábban a Jobbik bástyájaként emlegetett megyében közben újabb vezető lépett: Szegedi Márton miskolci elnök is otthagyta a pártot.

mno.hu

Köves: Szegedi Csanád egy folyamat kellős közepén van

Szegedi Csanád személyes sorsa a saját kezében van, írta közleményében Köves Slomó vezető rabbi, aki a Károly körúton, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) központjában péntek délelőtt találkozott a Jobbikból kilépett politikussal.

Az már korábban kiderült, hogy a Köves Slomóval folytatott megbeszélésen Szegedi Csanád bocsánatot kért a zsidósággal kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiért. Szegedi Csanád továbbá elmondta: elutazik Auschwitzba, hogy lerója kegyeletét.

Köves Slomó közleményében most azt írta a találkozásról, hogy Szegedi Csanád magánemberként kereste fel, ő pedig rabbiként – származástól és morális előélettől függetlenül – kötelessége fogadni minden válsághelyzetbe jutott embert, és különösen egy származásával most szembesült zsidót. „Egy ilyen találkozás nem a feloldozásról, hanem a lehetséges útválasztásokról szól”.

Köves úgy gondolja, hogy Szegedi Csanád egy jóvátételi, önismereti, újraértékelési és egy nehéz tanulási folyamat kellős közepén van. A siker elsősorban rajta múlik, „nekünk azonban a zsidó vallási tanítás szerint minden lehetséges segítséget meg kell adnunk.”

Kitért arra is, hogy „a téma érzékenysége és az üggyel járó felelősség” miatt szükség esetén a nála „tapasztaltabb és nagyobb tudású rabbit”, Oberlander Báruhot felkérte a helyzet szakmai egyengetésére. Hozzátette: Oberlander rabbi az üggyel kapcsolatban egy tanulmányt adott közre a zsido.com oldalon. Köves megítélése szerint ez „a nem kifejezetten mindennapi ügy még messze nem ért véget”.

Szegedi Csanád múlt hétfőn kilépett a Jobbikból. Közölte, pártagságáról azért mond le, hogy a „személyét ért támadásokon keresztül ne ártson a Jobbiknak”.

A Jobbik országos elnöksége múlt hétfői ülésén ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy európai parlamenti képviselői mandátumának visszaadására szólítja fel Szegedi Csanádot. Szegedi korábban lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról – a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, az ezzel járó országos választmányi küldöttségről.

Az ügy előzménye, hogy Novák Előd Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról.

Forrás: Index

40 hozzászólás “Szegedi Csanád bocsánatot kért korábbi kijelentéseiért” bejegyzésre

  1. Jeges mosoly szerint:

    Micsoda jellem!
    Ez az ember maga a megtörhetetlen gerincoszlop.
    Valahova csak be kell nyalnia, nehogy még a végén dolgoznia is keljen.
    Most melyik fele köpi le a másikat?
    A régi a mait, esetleg fordítva?

  2. Jeniszej szerint:

    Gerinctelen család az ahol eltitkolják származásukat!

  3. Jeniszej szerint:

    Akarom van kalapja, akarom nincs kalapja. ))))) 😀 ((((( Még csodálkozik ezen valaki?

  4. robi szerint:

    Sajnos, a legtöbb politikus ilyen ( tisztelet a kevés kivételnek): nem számít semmi, csak munka nélkül jól élni.

    A legenda szerint a harmincas években az egyik képviselőjelölt végigment a falu főutcáján és azt mondta: ha megválasztják többet nem akar poros utcát látni. Nem is látott, mert bár megválasztották, nem ment többet a környékükre sem.

  5. Igazi Szilveszter szerint:

    No meg aztán van olyan is, amikor pártpolitikusokat vádolnak, és kiderül, hogy nem történt bűncselekmény….. 🙂

  6. Narancsvírus szerint:

    Ocsmány féreg!

  7. Dr. grün szerint:

    Nem mond le a kb. havi két milliót érő mandátumáról?!
    A vér nem válik vízzé! 🙂

  8. krapulax szerint:

    ilyen egy igazi zsidó, hála istennek megszabadultunk tőle.
    beépített ügynök volt a rohadék.

  9. csaba péter szerint:

    Régebben egy Saulus mikor megfordult a damaszkuszi úton és Paulus lett valami hasonló traumán eshetett át .
    Igaz ő a keresztényeket üldözte és nem a Zsidókat .
    No de mindegy hisz az aktus a lényeg .
    Kíváncsi lennék ha szegény pártszolgálatosaink mint vátesztől manitun át doki és nagyapóig stb mit tennének ha kiderülne róluk is hogy biz zsidó származékok ?
    Tán család irtásba kezdenének?
    Nem hiszem .
    Sunnyognának mint szar a fűben . Ahogy az egész elvetemült banda.

  10. krapulax szerint:

    ha ilyesmi kiderülne szaladnék a kárpótlásért és vennék belőle egy akasztott zsebzsidót.

  11. csaba péter szerint:

    Lám lám aki fasz volt az is marad

  12. csaba péter szerint:

    Tán csak leégett a a pofájáról a bőr , ha nem élte volna túl az általa holokamunak nevezett fasiszta népirtást a nagymama ma nem tudna zsidózni. Mert nem lenne .

  13. Csepel-sziget szerint:

    Hát, az is biztos, hogy ha kiderülne, hogy cigány/zsidó vagyok, attól még nem rohannék a vajdához/rabbihoz bocsánatért. Amit gondolok, mondok, azt származásomtól függetlenül teszem. Ja, hogy nekem van gerincem? Bocsi!

  14. csapos szerint:

    Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke már rég tudta, hogy vannak neki zsidó ősei, s már rég azzal kellett foglalkoznia, miként tudná ezt titokban tartani, amikor Köves Slomó rabbi levélben fordult az Országgyűléshez: „Ahogy korábban Gyöngyösi Márton holokauszttagadó kijelentései kapcsán is tettük, most ismételten felszólítjuk Lezsák Sándor házelnök urat, hogy kezdeményezze eseti etikai bizottság felállítását és Baráth Zsolt felelősségre vonását”. Szegedi tudta, hogy az ő rokonait pusztították el részben sikeresen, részben majdnem abban a holokausztban, amit párttársai tagadnak. Tudta, hogy az ő őseit bélyegezte meg az a tiszaeszlári vérvád, amit Baráth párttársa képviselt. Szegedi hallgatott….

    Aki annyira tér meg, amennyire az egzisztenciális érdekei megkövetelik, az nem tér meg, csak önmagát szolgálja. Aki nyitott akar maradni, de nem akar a parasztvakításhoz asszisztálni, ezt az érdektesztet alkalmazza. Jelen esetben két tesztkérdést tesz föl a megtérésre jelentkezőnek, mielőtt a reményeiről nyilatkozna: 1. lemondasz-e jól jövedelmező brüsszeli mandátumodról, melyet a tévúton járó pártodtól és szavazóitól kaptál?, 2. visszavonod-e azt a sok aljas, rasszista szöveget, amit a korábbiakban a cigánysággal kapcsolatban mondtál, noha cigány őseid nincsenek?

    A jó rabbi ezt nemcsak azért kérdezi meg, mert egyetemes Istent, tehát egyetemes értékeket képvisel, de azért is, mert tudja, hogy aki csak azokkal szemben nem rasszista, akiktől származik, az rasszista.

    (Révész Sándor: Szegedi úr és a rabbi http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/szegedi_ur_es_a_rabbi )

  15. Narancsvírus szerint:

    Ilyen “emberek” kellenek a Fideszbe!

  16. csaba péter szerint:

    Azért szar lehet szegény jobbiknak , mikor sz ilyenek a saját szarukba lépnek…. nincs annál kellemetlenebb

  17. krapulax szerint:

    na és ha beleléptünk a szarba, majd letöröljük a hátadon.

  18. csaba péter szerint:

    és ilyenek a jobbikba

  19. Jeniszej szerint:

    Miért baj az ha egy ember megvilágosodik és még jobban utálja a zsidókat, mint más, – rendes fehér ember. )))))) 😀 (((((

  20. Jeniszej szerint:

    Emberek az ellenség a spájzban van? ))))) 😀 (((((

  21. Jeniszej szerint:

    😀 )) 😀 (( ))) 😀 ((( 🙂

  22. Vátesz szerint:

    Gyerekek fociznak a templomkertben, a pap szól nekik, hogy hagyják abba, mert esetleg kirúgják a templomablakot. A baj hamarosan be is következik, nagy csörömpölés, a gyerekek szétszaladnak. A pap kirohan, ott találja a zsidógyereket, akinek földbe gyökerezett a lába. A pap elkapja a fülénél fogva, beviszi és megkereszteli.
    Este a gyereket az apja megpofozza, mert későn ment haza. Amikor az elmeséli, hogy a pap megkeresztelte, megint megpofozza. Erre a gyerek kifakad:
    – Még csak két órája vagyok keresztény, de máris nagyon utállom a zsidókat!

  23. Vátesz szerint:

    Egyébként meg nemrég volt az eset pandantja a MAZSIHISZ-nél. Az Élet Menete napján kirúgták a Mazsihisz két jogi képviselőjét, Dr. Egri Oszkárt és beosztottját G. Istvánt, állítólag azért mert nem zsidók (faji alapon legalábbis, sic!)! Egri a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga elnöke is volt.

  24. Té-Gé szerint:

    Ebben mi kivetnivalót látsz, Vátesz? De Gábor ugye maradt a saját maga elnöke. 🙂

  25. Vátesz szerint:

    Válasz Csaba Péternek!
    Nem a hardver a lényeg, hanem hogy milyen szoftver fut rajta! Ha magyar, akkor befogadjuk! A hazaárulók a fejükben levők miatt azok, nem a génjeik miatt!
    Szegedi Csanád mérleget vont, még két év az Európa Parlamentben, az 48 millió. Ha lemond, akkor semmi, a boltjai is becsődölnek, ki fog nála jobboldali viseletet vásárolni, senki. Így most beállt a zsidók közé, hátha azok felkarolják. Legfeljebb textilnagykereskedő lesz Izraelben, mint Szabó Albert bátyja!

  26. Paul szerint:

    Szegedi Csanád amit csinált, az elítélendő. Ki is tették a Jobbikból. A szégyen mégis az, hogy az elmúlt húsz évben működő pártok az embereket megvezették. Elhitették a rendszerváltáskor (SZDSZ) az elszámoltatást. Az Antalék a Hornékkal együtt kiárusították az országot, tönkre tették a mezőgazdaságot az iparunkat, Orbán 98 után folytatta az MSZP által megkezdett rablásokat, ( Simicska, Kaya Ibrahim és Joszip Tot stb…) Medgyesi a bankoknak addig soha sem látott nyereséget biztosított, eladósította az embereket, Gyurcsány meg az országot is. Kinek kell akkor szégyenkezni? Azoknak aki az országot idáig juttatták az elmúlt húsz évben. Melyik politikus ellen indult hazaárulásért eljárás, senki ellen, mert mind Zsidó bérenc volt. Ha nem lettek volna nemzet árulók, akkor a Jobbiknak nem lett volna létjogosultsága. Szegedi féle ügy egy piti ügy, ahhoz képest amit az eddigi politikusok csináltak az országgal. Végig kéne gondolni az elmúlt 20 évet, utána pofázni!!!!!

  27. Paul szerint:

    Narancsvírus!
    Az MSZP és a Fidesz tele van ilyen hazaáruló, nemzetgyalázó emberekkel, csak nem látják be. Csak nézd meg az EU-s képviselőiket, úgy látszik minden szar embert oda delegálnak!!

  28. Paul szerint:

    Tel-Avivból jött a parancs? – A Szegedi Csanád-ügy háttere

    Biztosak lehetünk benne, hogy a cionisták hatalmi központjaiban kiadták az irányelvet a budapesti helytartóknak: valamely párt, szervezet, honlap látványos „betiltása” fölösleges, és most nem is időszerű, mert a „demokrácia terjesztése” érdekében folytatott háborúk közepette furcsa lenne, ha a birodalom egyik tartományában mozgalmakat, internetes portálokat hallgattatnának el. Mire valók a hatalmas pénzekkel ellátott titkosszolgálatok, ha nem arra, hogy belülről bomlasszák fel azokat a szervezeteket, amelyek a cionisták uralmára nézve esetleg veszélyesek lehetnek?
    Idézzük fel csak az elmúlt hónap néhány emlékezetes eseményét. Július legelején történt, hogy Orbán Viktor válaszolt annak az 50 pofátlan amerikai képviselőnek, akik sérelmezték az „antiszemitizmus” erősödését a magyarországi gyarmaton. Azóta több mint egy hónap telt el, a levelezés pedig a jelek szerint abbamaradt.

    Azonban nem sokkal azután, hogy Orbán levelét a cionista amerikai honatyák áttanulmányozták, az USA-ba rendelték a magyar kormányfő egyik legbizalmasabb emberét, Szijjártó Pétert. A nyilvánosság előtt az hangzott el, hogy Péterünk az „antiszemitizmus elleni fellépés” szükségességéről „tárgyalt” amerikai „illetékesekkel” és zsidó szervezetek képviselőivel. Szijjártó állítólag a Kuruc.info „szerverének kikapcsolását” is szorgalmazta, azonban az igazi nagy kérdés az, melyre természetesen nem fogunk választ kapni soha a mi adónkból élősködő „választott tisztségviselőinktől”: pontosan miféle utasításokat és parancsokat kapott a miniszterelnök samesze Washingtonban?
    Még július elején, nem sokkal Orbán Viktor válaszlevelének elküldése után kaptuk a hírt, mely szerint a magyarországi gyarmat spirituális-vallási vezetőjévé előléptetett Köves Slomó, a Mazsihisz egyik vezetőjének társaságában, az Egyesült Államokba érkezett. A kiadott tájékoztató szerint ugyancsak a magyarországi „antiszemitizmus” és „gyűlöletkeltés” elleni „hatékony fellépés” módozatait vitatták meg a cionista birodalom irányítóival. Természetesen nekünk, a gyarmat rabszolgasorba taszított lakóinak (akinek munkájából él az egyre szaporodó zsidó szervezetek tagsága) nem kötötték az orrunkra, hogy milyen konkrét, az elégedetlenkedő magyarok féken tartására szolgáló intézkedésekről állapodtak meg a tárgyaló felek. Vérforraló még csak belegondolni is, hogy Szegedi Csanád még bocsánatot is kért Köves Slomótól, aki pedig alighanem az egykori jobbikos politikusnál is jobban ismeri az egész szégyenteljes ügy hátterét.
    És ekkor még nem volt vége a gyarmati központból érkező eligazítások sorozatának. Július 19-én hazánkba érkezett Hannah Rosenthal, az amerikai külügyminisztériumnak az antiszemitizmus elleni harcért felelős különmegbízottja. Természetesen nem azért jött, hogy elismerő okleveleket adjon át a cionista uralom megszilárdítása érdekében tevékenykedő személyeknek és szervezeteknek. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy konkrét elképzelésekkel, utasításokkal és parancsokkal a tarsolyában érkezett ide. És természetesen nem feledkezhetünk el arról, hogy július 16. és 18. között alázkodott és fetrengett a porban Áder János kenyéradó gazdái előtt Izraelben. Megint csak jó lenne tudni: azon túl, hogy megparancsolták neki a Csatáry László elleni eljárás megindítását (amit megparancsoltak Szíjártónak is, és Rosenthal asszony is elmondta utasításait ez ügyben), vajon miféle cselekvési terv végrehajtására utasították a köztársasági elnöki székbe ültetett pojácát?

    A július hónap tehát azzal telt el, hogy a zsidók a legfelső szintű budapesti vezetők tudomására hozták azoknak az intézkedéseknek a sorát, amelyet a növekvő nemzeti ellenállás (vagyis az ő orwelli nyelvükön a „gyűlöletkeltés” és az „antiszemitizmus”) elfojtása érdekében szükségesnek tartanak. A cionista vezetők elutasították a Kuruc.info „szerverének kikapcsolására” vonatkozó, rémesen ostoba orbáni követelést a vélemény- és sajtószabadság „szentségére” hivatkozva. (Habár inkább a szabadság látszatának fenntartásáról van szó, mivel bizonyos politikai irányzatok és eszmék ki vannak rekesztve a „fősodratú” médiából.) Ezen kívül óva intették azokat a túlbuzgó hazai magyargyűlölő cionista köröket, amelyek már jó ideje a Jobbik betiltásának a lehetőségein gondolkodtak. (Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan Németországban többször is betiltották már a különböző nevek alatt szerveződő nemzetiszocialista pártok működését.) De éppen most, amikor a cionisták a „demokrácia terjesztésének” ürügyére hivatkozva terjeszkedő háborúkat folytatnak a Közel-Keleten (és az Irán elleni nagyszabású csapásra készülődnek), furcsa lenne, ha a globális birodalom egyik tartományában betiltanának egy jelentős támogatottsággal rendelkező pártot, valamint lekapcsolnák a világhálóról az egyik legolvasottabb honlapot.
    Ezért úgy döntöttek, hogy, miképp annak idején a kommunisták, titkosszolgálati eszközökkel bomlasztják szét, és gyengítik meg végzetesen az egyre népszerűbb „szélsőséges erőket”. A végrehajtás természetesen a magyarországi titkosszolgálatok feladata. (A CIA és a Moszad fontosabb ügyekkel van elfoglalva.) Az akció részleteiről természetesen nem sokat lehet tudni: nem tudjuk például, hogy Szegedi Csanádot már eleve a zavarkeltés szándékával építették-e be, vagy pedig egyszerűen kihasználták azt a tényt, hogy jobbikos karrierje érdekében elhallgatta részben zsidó származását? Nem tudjuk, vannak-e még „aknák” elhelyezve a Jobbik háza táján, vagy pedig – alapos információgyűjtés és egyes személyek beszervezése révén – most helyezik el a „robbanószerkezeteket”? Nyilvánvalóan jó lenne tisztában lenni a részletekkel. Úgy hiszem azonban, aligha lehet kétséges, hogy egy jó előre megszervezett titkosszolgálati akciósorozattal állunk szemben, mellyel párhuzamosan egy összehangolt médiakampány is folyik a nemzeti radikális párt teljes ellehetetlenítése és lejáratása céljából. A tét nem csekély: ha a fideszes hatalomnak sikerül a Jobbikot és a hozzá kapcsolódó szervezeteket és médiát végzetesen meggyengíteni, akkor a Fidesz elnyeri azoknak a cionista köröknek a vállveregetését és jóindulatát, amelyek az ország elleni lejárató kampányt és a pénzügyi támadásokat jó ideje szervezik.

    Orbánék tehát, hatalmon maradásuk érdekében, mindent megtesznek a nekik kiosztott parancs végrehajtása – vagyis a nemzeti ellenállás szétbomlasztása – érdekében. Igen ám, csakhogy a következmények a most fennálló rezsim számára is végzetesek lehetnek. Senki sem gondol ugyanis arra, hogy rövid távon az elnyomás eszközeivel felvértezett hatalom elérhet ugyan eredményeket az igazi ellenzékével szemben, hosszabb távon azonban egy demokratikus politikai erő galád és törvénytelen eszközökkel történő szétverése súlyos következményekkel járhat. A magyar nemzeti radikálisok döntő többsége mind a mai napig hitt abban, hogy a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel élve, a demokratikus politikai verseny keretei között is lehetséges a magyarság érdekeit képviselő politikai erő hatalomra juttatása. A cionisták és hazai kiszolgálóik nem számolnak azzal, hogy ha titkosszolgálati segédlettel és egy hazug médiakampány segítségével szétverik a Jobbikot, a párt hívei végleg elfordulnak a demokráciától, és a hatalom törvénytelen tetteire válaszul az erőszakos megoldások irányába fordulhatnak

  29. Manitu szerint:

    Paul, Szegedi Csanádot csak azért tették ki a Jobbikból, mert kiderült az, amit a vezetők egyébként már régen, a Szegedi meg még régebben tudott. Az egész hazudozás meg zsarolás, lekenyerezés, uniós pénzosztás a Nováknak meg a többieknek csak azért volt, hogy elkenjék a dolgot.

    Te is csak kenegeted a sz@rt, kb. azzal a lendülettel, ahogy ősmagyar Alex a szerszámát. Ezt a balhét a folyamatos zsidózással, az MSZP-től ellesett diktafonos felvételekkel meg egymás-zsarolással egyedül a Jobbik keverte ki magának. Egyébként ugyanolyan alappal a Vonát is ki kellett volna zárni, hiszen mint kiderült, ő is régen tudott a dologról, mégis tagadta.

  30. Paul szerint:

    Manitu!

    Kérdezd már meg,hogy a Fideszes Eu-s képviselők kiket alkalmaznak itthon, meg az Eu parlamentbe. Ja és mennyivel támogatják kötelezően a jövedelmükből a Fideszt. Ezzel foglalkozzál ne Alex fa…val. De ha rá vagy izgulva és nincs jobb dolgod, keress egy Devecseri kan cigányt és élvezkedj.

  31. Manitu szerint:

    Paul, mit kenegetsz már megint?

    1. Nem csak Szegedi Csanád, hanem Vona Gábor is tudott arról, hogy Szegedi a Jobbik hivatalos verziója szerint nem, a nem hivatalos szerint pedig a tiltott néphez tartozik.

    2. Szegedi nem véletlenül alkalmazta a kuruc főnökét EU-s pénzből. Csakhogy keveset adhatott neki, vagy túl rövid ideig alkalmazta.

    3. Önmagában azért mégiscsak gyomorforrgató, hogy a legnagyobb unió-ellenesek uniós pénzért csicskáznak.

    4. Ha korrekt a Jobbik, Vona Gábort is ki kell rúgni, bár nem azért, mert anyai ágon szlovák.

  32. Té-Gé szerint:

    Manitu, baszdmag, a fideszesek, akik ugyanolyan EU ellenesek, mint a szttyi-buták, ugyanolyan megélhetési pártszarháziak, Paul jól írta. Vissza kell tejelni az itteni sleppnek.

  33. Manitu szerint:

    Té-Gé: igen? És mióta? Valóban nem szavazta meg a Fidesz az EU-t? Nézz már utána! Égetett EU-s zászlót valamelyik fideszes, kampányolt az EU-ból való kilépésért valamelyik fideszes?

    Az, hogy a Fidesz nem csak az EU pozitív oldalát mondta el, hanem a negatívat is, szerintem nem bűn. Ha neked csak a hazugság kell, szavazz másokra, akik vagy így vagy úgy, de hazudnak.

    Paul meg előbb követelje csak a szlovák Vona kirúgását, elvégre Vona ugyanúgy tudott Szegedi származásáról, és ugyanúgy már jóval korábban, mint Szegedi.

  34. Té-Gé szerint:

    Jajj te kis majom, ne erőlködj már, mert beszarsz! ))) 🙂 (((

  35. Jeniszej szerint:

    )))) 😀 ((((

  36. Dr. grün szerint:

    “A 2-es szektorból a minisztériumba: megéri tanácsot adni a kormánynak ” ))) 🙂 (((

    “A legtöbb politikai tanácsadót és főtanácsadót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) foglalkoztatja: 3 főtanácsadó és 27 politikai tanácsadó dolgozik a tárcánál. A határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott tanácsadók jövedelme havi 250 ezer forinttól 972 ezer forintig terjed. Erre a célra összesen havonta 16,4 millió forintot költenek, de hogy pontotsan kikre, az nem derült ki, mert név szerint nem sorolták fel a tanácsadókat.”

    http://hvg.hu/itthon/20120807_politikai_tanacsadok_kormany#rss

  37. nagyapó szerint:

    Na komcsik, jót lehet trágárkodni, zsidózni!
    Melyik ember kezdi azzal önéletrajzát, hogy nagyszüleim…? Mintha lett volna egy ember, aki nem azzal kezdte – tót vagyok – mégis a legnagyobb magyar költőként tekintünk rá. Ellenben egy volt miniszterelnöknél nem számított a zsidó származás.
    A Jobbik beleszaladt saját hülyeségébe, oldják meg ők.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  38. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Mintha a nílusi székely származás számítana! ))) 🙂 (((

  39. vermes szerint:

    Én már várom, hogy Narancsvírus-jobbikbalfék Ernőkéről kiderüljön, hogy szudáni néger… 😀

Itt lehet hozzászólni !