‘Ünnepek’ kategória archívum

Május 9. – Európa-nap, Az Európai Unió ünnepe

2016. május 9. hétfő

Esti Hírlap

Május 9-e az Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe, ezen a napon emlékeznek meg a kontinensen a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról. Az ünnep alkalmából szombaton Budapesten és az ország több városában is programok lesznek. Az idei rendezvény fókuszában a polgárok európai éve áll.

Az Európai Unió tagországaiban május 9-én ünneplik az Európa-napot annak emlékére, hogy Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon vetette fel a mai EU elődjének tekinthető nemzetközi szervezet létrehozását. Az ünnep megtartásáról 1985-ben döntöttek az akkor még Európai Közösségeknek nevezett szervezet állam- és kormányfői. Európa napja – az európai himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt – az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik. “Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem egy tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – mondta annak idején Schuman, hozzátéve: a kezdeményezésből “születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”. (tovább…)

Képek az ingyenes lángos akcióról

2016. május 8. vasárnap

Csepel.info

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Csepelen a Csikó sétányon ingyenes lángos akciót tartanak vasárnap  este 8 óráig. Az eseményre rengeteg ember látogatott ki. 

A fenti galériában olvasónk és Mr. Gabee fotóit láthatják.

Ma 90 éves Sir David Attenborough

2016. május 8. vasárnap

Hirado.hu

Forrás: Hirado

Május 8-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Sir David Attenborough brit természettudós, természetfilmes, műsorvezető, az ismeretterjesztő televíziózás megújítója.

A nyugat-londoni Isleworthben jött világra, testvéreivel, Richarddal (a neves filmrendezővel) és Johnnal Leicesterben nőttek fel. Davidet már kiskorában rabul ejtette a fosszíliák és kövek gyűjtése, rajongott a természetért, és elhatározta, hogy életét a természet megismerésének és megismertetésének szenteli. (tovább…)

Május 8 – A vöröskereszt és a vörösfélhold világnapja

2016. május 8. vasárnap

MTI

voroskereszt_logo_pg(1)

A vöröskereszt és a vörösfélhold világnapját május 8-án ünnepli a nemzeti társaságokat működtető 186 ország annak emlékére, hogy 1828-ban ezen a napon született a svájci Henri Dunant, az idén 150 éves Nemzetközi Vöröskereszt alapítója. A szervezet ügyvezető bizottsága 1948-ban döntött arról, hogy az alapító születésnapján ünnepeljék a vöröskereszt és a vörösfélhold világnapját.

Henri Dunant már az 1850-es években dúló krími háború idején felfigyelt a sebesültek szomorú sorsára, igazán azonban a 40 ezer áldozatot követelő, 1859. június 24-én vívott solferinói ütközet után látottak döbbentették meg, mivel a sebesültekkel akkortájt nemigen foglalkoztak. Nagyon sokan megmenekülhettek volna, ha megfelelő ellátásban részesülnek, így Dunant önkénteseket verbuvált, és hozzáfogott az ápoláshoz. Tapasztalatait Solferino emlékei című könyvében összegezte, és elhatározta egy nemzetközi segélyszervezet felállítását. (tovább…)

Május 8. – Fagyizzunk féláron 484 helyszínen

2016. május 8. vasárnap

Cookta.hu, Vonus.hu

fagylalt

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a magyar kézműves fagylalt napját, amikor a csatlakozó cukrászdákban féláron lehet fagyizni – a kézműves, minőségi fagyik népszerűsítése okán. Itt vannak az idei helyszínek! 

Míg tavaly 230 cukrászda csatlakozott az eseményhez, idén már 484 helyszínen kóstolhatjuk a jobbnál jobb fagyikat. Egyes cukrászdák pedig ráadásként jótékonykodnak is: támogatnak rászoruló intézményeket – óvodákat, gyerekkórházat –, vagy vendégül látnak fagyira olyanokat, akik nem engedhetik meg maguknak a jeges édességet.

(tovább…)

Csepeli retró majális: körhinta, májusfa, pörköltfőzés, sör és virsli a munka ünnepén

2016. május 2. hétfő

Csepel.hu

TBE_8787

Május elsején, a régi majálisokat idézve körhinta, céllövölde, májusfa, lángos, sör, virsli és persze szuper hangulat várta a látogatókat a Csepeli retró majálison. A jókedv mellé – noha olykor lógott az eső lába – mégis kellemes idő társult, így egész nap remekül szórakoztak kicsik és nagyok a Radnóti Miklós Művelődési Ház szabadtéri programjain. A családi pörköltfőző versenyen tíz csapat indult. A rendezvényen fellépett többek között a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar, Aradi Tibor és Varga Ferenc József humoristák, a Csepeli Island Rock TSE táncosai, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, utána estig tartott az utcabál.

Már a délelőtti órákban alaposan benépesült a művelődési ház környéke, a csillagtelepi helyszín szinte már kicsinek bizonyult a hatalmas tömegnek. Állandóan mozgásban volt a kisvasút, a lovagolók megállás nélkül rótták a köröket, a mászófalon mindig csimpaszkodott valaki. Kígyóztak a sorok az arcfestésnél, az óriáscsúszdán szüntelen szóltak lecsúszáskor a gyerekkacajok.

(tovább…)

Isten éltessen minden anyukát!

2016. május 1. vasárnap

Csepel.info

anyaknapja

MEGHÍVÓ

2016. április 29. péntek

Csepeli Városkép

Aranylakodalom Csepelen

2016. április 22. péntek

Csepel.hu

felhivas_aranylakodalom (1)Csepel önkormányzata várja azok jelentkezését, akik 2015-ben ünnepelték házasságkötésük 50., illetve 60. évfordulóját és szeretnék azt a polgári házasságkötés szertartása szerint Borbély Lénárddal, Csepel polgármesterével megerősíttetni.

Jelentkezni az alábbi adatok elküldésével lehet:

  • Férj neve, feleség neve (leánykori név)
  • Lakcím
  • Telefonszám

(tovább…)

Boldog születésnapot – Bodrogi Gyula

2016. április 15. péntek

Wiki

Forrás: Wiki

Bodrogi Gyula (Budapest, 1934. április 15. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező,érdemes és kiváló művész. Első felesége Törőcsik Mari, a második Voith Ági volt.

Pályáját néptáncosként kezdte, 1951–1954 között a SZOT együttes szólótáncosa volt. 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett. 1958-ban szerzett diplomát. 1958–1982 között a József Attila Színháztagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–2001között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották. 2002-től szabadfoglalkozású.2003-tól a Nemzeti Színház művésze.

(tovább…)