Június 29.: A Duna Nemzetközi Napja

Talpalávaló/Facebook, Csepel.info

Ahol minden elkezdődik

Ahol minden elkezdődik… Donaueschingen, Fekete-erdő, Németország

A 2860 kilométer hosszú Duna Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója a Volga után. A középső szakaszán a sebessége lecsökken, a meder kiszélesedik, a budapesti Lánchídnál például körülbelül 350 méterre. Magyarországon a legtöbben ilyennek ismerik a folyót. A Duna Nemzetközi Napján a Talpalávaló facebook oldalának cikkét közöljük.

Szinte könnyekig elérzékenyül az, akinek van szerencséje egyszer eljutni a Németország délnyugati részén fekvő Fekete-erdőbe, de nem a tévésorozatból híressé vált klinika meglátogatása céljából, hanem hogy sétáljon egy nagyot Donaueschingen városkában, ahol egy park közepén találni egy kis kerek-szegélyű medencét, amelyben kristálytiszta víz áll, alján finom homok, és a homokból apró légbuborékok úsznak fel a víz színére. Itt ered ugyanis a Duna. Igazából kicsit arrébb, de fotózni ezt lehet jobban…

Regensburg, Németország

Regensburg, Németország

Aki pedig Románia Fekete-tenger közeli vidékére jut el, az a kedvenc folyónk másik arcával találkozik: egy több kilométerre szélesedő, szinte a tengerrel egyneművé szélesedő és színesedő hatalmas vízfelülettel, amelyen kormoránok és más vízimadarak székelnek tömegesen. Egyik helyen sem lehet ráismerni a “mi” Dunánkra, nemzetünk egyik legfontosabb szimbólumára. Mert a Duna nem csak a mienk, hanem Európa közös folyama is, rengeteg különböző arccal, nyelvvel, várossal, kultúrával. Ezt a sokszínűséget és ezt a közös természeti-, kultúrkincset minden év június 29-én megünnepli a kontinens. Ez a Duna Nemzetközi Napja.

Paks

A Duna Paksnál

Mi pedig úgy ünneplünk, hogy Nagy Tibor, folyami tengerész iPhone-jával felvett két time lapse videó segítségével pár perc alatt végighajózunk a Dunán – az értől az óceánig, azaz a Rajnától a Fekete-erdőn át a Fekete-tengerig, közben pedig a nagy part menti városokban időzünk egy cseppet, épp csak annyit, hogy egy-egy szép fotóval megemlékezzünk az út legfontosabb állomásairól.

Vaskapu-szoros, Szerbia és Románia határán

Vaskapu-szoros, Szerbia és Románia határán – magyar emlékkel

Duna-delta, Románia

Ahol minden véget ér, a Duna-delta

A videókat és a további fotókat az alábbi linkre kattintva a Talaplávaló facebook oldalán tekinthetik meg: link

 

Itt lehet hozzászólni !