‘Ünnepek’ kategória archívum

Elismeréseket adtak át a főváros napján

2022. november 17. csütörtök

Csepel.hu

Budapest egyesítésének 149. évfordulóján, a főváros napján a hagyományokhoz hűen idén is elismeréseket adtak át az Új Városháza dísztermében. Budapestért-díjat vehetett át Dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója és Rizmajer József vállalkozó, a Rizmajer Kézműves Sörfőzde alapító tulajdonosa. Dr. Barna Sándor emlékéremben részesült Zsarnóczki László, a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságának alezredese, a rendészeti osztály vezetője. Kiemelkedő sportteljesítménye elismeréseként, pedig Papp László Budapest-Sportdíjat kapott Nagybányai-Nagy Anna sportlövő.

Karácsony Gergely főpolgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte: „A most 149 éves Budapest őrzi a polgári ethosz maradékát ebben az országban. A polgári ethosz azt jelenti, hogy az igazságot minden körülmények között jobban szeretjük a hazugságnál, hogy a politika nem a pillanat uralása, hanem az igazság keresése, és nem bűnbakokat, hanem megoldásokat keresünk – mondta. A polgár, a polgári város nem lehet más, csakis szolidáris: békeidőben is, de válságok sújtotta korban mindenképpen. Sem a polgár, sem a polgári város nem hagyhat cserben senkit, most főleg nem, mert nem fogjuk tudni máshogy átvészelni ezt a ránk váró hosszú, didergős telet, csak ha nem engedünk a szolidaritásból” – hangsúlyozta. (tovább…)

Elindította adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

2022. november 8. kedd

Bama.hu

Szabó Mária, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa segélycsomagot ad át a szervezet által támogatott család egyik tagjának Csepelen 2022. november 7-én

Az orosz-ukrán háború és az energiaválság miatti áremelkedésekre reagálva a hagyományoktól eltérően már hétfőn elindította Csepelen az Ételt.Otthont.Esélyt elnevezésű adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.

(tovább…)

A Csepeli Piac ünnepi nyitvatartása

2022. október 27. csütörtök

Csepel.hu

Wittner Máriáról neveztek el parkot az 56-os forradalom évfordulóján

2022. október 24. hétfő

Csepel.hu

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a csepeliek október 23-án, amelynek keretében Csepel elöljárói ünnepélyesen felavatták a Csikó sétányon található Wittner Mária parkot, majd megkoszorúzták az 56-os emlékművet a Szent Imre téren.

Borbély Lénárd polgármester a hagyományoknak megfelelően ezen a napon adta át a Csepel Örökség díjakat a polgármesteri hivatalban. Elismerésben részesült Fabók Ágnes és a Csepel Hangja énekkar, Kreiszné dr. Paál Sára pedagógus és Lévai Hangyássy László, a Zorall zenekar alapítója. (tovább…)

Kádár szellemi örökösei kiakadtak a Wittner Mária parkon

2022. október 23. vasárnap

Csepel.info

Sokan hiszik azt, hogy az 1956-os Forradalom és Szabadságharcot, annak résztvevőit és hőseit ma már valamennyi politikai oldal elfogadja, sőt mindenki hősként tekint rájuk. Tévednek.
 
Amikor a csepeli önkormányzat testülete szeptember 29-én arról döntött volna, hogy a közelmúltban elhunyt Wittner Máriáról nevez el egy kis parkot, hirtelen felforrósodott a levegő. Az MSZP, a DK valamint a Momentum képviselői azonnal tiltakozni kezdtek. A képviselő-testületi jegyzőkönyvből kiderül, hogy Horváth Gyula volt az ellenzők szószólója. Horváth az 1990 előtti, MSZMP-s és KISZ-es politikusi éveit demokratikus korszakként élte meg, és ellenforradalomnak tartotta az “56-os eseményeket”. A rendszerváltás után sokakhoz hasonlóan ő is az MSZP majd a DK politikusa lett, ma már magát és pártját tekinti demokratának. Úgy tűnik, csak az 56-os forradalmat nem tudja még most sem elfogadni.

(tovább…)

MEKH: országszerte 70 helyszínen látogathatók az erőművek az idei Erőművek Éjszakáján

2022. október 19. szerda

Hirado.hu

Országszerte 70 helyszínen látogathatók az erőművek az idei Erőművek Éjszakáján, október 28-án, amelyre rekordszámú, csaknem hatezer látogatót várnak a szervezők – jelentette be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energetikáért felelős elnökhelyettese  egy sajtótájékoztatón.

Kovács Pál azt mondta, az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvényének célja, hogy a közműszolgáltatások működésének bemutatásával felhívja a figyelmet a tudatos erőforrás felhasználásra a környezet védelme érdekében. „Tudatosabban, okosabban és hatékonyabban kell bánnunk az erőforrásainkkal, mert a meg sem termelt és fel nem használt energia a legolcsóbb” – mondta. (tovább…)

Gulyás Gergely: Grandiózus építkezés a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása

2022. szeptember 30. péntek

Híradó, Csepel.info

Grandiózus építkezés a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) felújítása és bővítése, ami a következő hosszú évtizedekre egyedülállóan színvonalas keretet nyújt majd az itteni gimnáziumi oktatásnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a gimnázium új épületszárnyának bokrétaünnepén, pénteken Budapesten.

Az ünnepségen diákok és tanárok mellett részt vett Bese Benő, a gimnázium igazgatója, a csepeli önkormányzatot – az intézmény jelenlegi és jövőbeni tulajdonosait – Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester valamint a meghívott önkormányzati képviselők képviselték. (tovább…)

Augusztus 20-a Csepelen

2022. augusztus 20. szombat

Csepel.hu

Az időjárás országszerte megváltoztatta az augusztus 20-ai programokat: Csepelen is elmaradtak a Daru-dombra meghirdetett színpadi események, a koncert és a tűzijáték. Ám délután, mikor elállt az eső, mégis sokan jöttek el a Kis-Duna-partra, ahol körhinta, kisvasút, kézműves játékok várták a gyerekeket.

Lehetett lovagolni, állatokat simogatni, korabeli ruhákba bújni, kipróbálni a kovácsmesterséget és jókat enni.  (tovább…)

Elmaradnak a délutáni és esti ünnepi programok

2022. augusztus 20. szombat

Csepel.info

A nap közbeni programok elmaradnak, az esti koncertről délután döntenek – jelentette be Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Facebook-oldalán. Később az Operatív Törzs döntéséhez alkalmazkodva a csepeli polgármester bejelentette, hogy elmarad az esti koncert, illetve az ünnepi tűzijáték is.

Csepel díszpolgára: Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes

2022. július 21. csütörtök

Csepeli Hírmondó/Facebook

Július 18-án, Csepel napján a képviselő-testület döntése alapján négy csepeli polgár vehette át a kerület díszpolgára címet: Király István, a Halker Király Team Kick-Box Akadémia vezetője, Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, Sas Sándor para sportoló olimpikon és dr. Szeles Gábor, a kerület korábbi jegyzője.

Az elismerés kapcsán Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredest kérdeztük. (tovább…)