Nyugdíjba vonul a szakrendelő főigazgatója

Csepel.hu

Hosszú, munkával töltött évek után nyugdíjba vonul a Tóth Ilona szakrendelő főigazgató-főorvosa, dr. Dobák András. Ennek alkalmából, a ciklus utolsó testületi ülése előtt köszöntötte a polgármester Csepel díszpolgárát.

Dobák András 1981-ben fejezte be tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd nyolc évig a Csepeli Kórházban dolgozott. Ezt követően 25 éven át a Péterfy Kórház- Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológia Intézet főorvosa, a mikrobiológiai labor vezetője volt. 2019. október 1-én pedig elvállalta a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatói posztját.

Irányítása alatt a Tóth Ilona szakrendelő ma már nem csak a gyógyítással foglalkozik: kiemelt feladatnak tekintik a megelőzést, a prevenciót is. A koronavírus-járvány alatt kiemelt szerepe volt az oltakozás megszervezésében, a vakcinálás lebonyolításában.

Főigazgató úr tevékenységét a betegek iránti odaadás, tapintat, türelem, tisztelet és a segítőkészség jellemzi. Szakmai munkáját mindig kiemelkedő színvonalon, lelkiismeretesen, végtelen alázattal és precizitással végzi, hivatástudata és embersége pedig példaként szolgál a felnövekvő generáció számára.

Borbély Lénárd polgármester az ülés előtt megköszönte a főigazgatónak az együtt töltött éveket és a csepeliek egészsége érdekében végzett áldásos munkáját, kívánva egyúttal jó egészségben eltöltött, nyugodt, békés, örömteli nyugdíjas éveket.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !