‘Önkormányzat’ kategória archívum

Nappalit festettek a csepeli buszmegállóba

2014. október 6. hétfő

Velvet

Nappalit festettek a csepeli buszmegállóba 01

Csepelen bringáztunk szerdán (zárójelben megjegyeznénk, hogy a kerület északi felének bringaúthálózata budapesti viszonylatban pazar), és a kilométeres Szent István úton extrém színes buszmegállóba futottunk.

A Királyerdei Művelődési Ház a kilencedik megálló Csepel központjától, és az itteni esőbeálló régi betonépítménye nemrég még ocsmány állapotban volt.

Az önkormányzat új mentőautót vett a csepelieknek

2014. október 6. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Új mentő

Új mentőautót és két defibrillátort adtak át Csepelen az Életmentő Nap rendezvényén október 4-én. A vadonatúj, sárga, 4×4-es, „C típusú” Mercedes Sprinter mentőjármű várhatóan heteken belül szolgálatba állhat, ezzel segítve az érintett területen élők életmentő-ellátását – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)  kommunikációs és PR igazgatója a Szent Imre téren tartott sajtóeseményen.

A 2005-2010 közötti években 10,2 milliárd forintos volt Csepel vagyonvesztése. A 2010 októberében megválasztott csepeli vezetés a korrupció visszaszorításával és a pénzügyek rendezésével több, mint kétmilliárd forintot tudott megtakarítani évente. Ebből fizették vissza az önkormányzat 3,8 milliárdos hiányát, az adósságokat, kezdték meg az évtizedek óta várt fejlesztéseket: így jutott pénz egy vadonatúj mentőautóra is. Csepel vagyona több mint kétmilliárd forinttal növekedett az elmúlt években. (tovább…)

Választási visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a csepeli jegyző

2014. október 6. hétfő

Mno

Egyes kerületekben szinte minden eszközt bevet a baloldal a szavazatok megszerzésére. Ábel Attila alpolgármester a Lánchíd Rádióban elmondta: egy választási visszaélés gyanújának ügyében a kerület jegyzője tett feljelentést.

Ábel Attila beszélt arról is, hogy a XXI. kerületben azért lehet hangosabb az ellenzék kampánya, mert visszafoglalható területnek véli Csepelt. A politikus szerint emellett anyagi megfontoltság is vezérelheti a baloldali politikusokat. Törőcsik Zsolt interjúja.

A bécsi dráma: luxushotelből lopták el Horváth Gyula kitömött bukszáját

2014. október 6. hétfő

Csepel.info

Hotel Exterior

A dráma helyszíne

2009. április 19-én Horváth Gyula csepeli MSZP-s alpolgármester és fővárosi képviselő három napos hivatalos úton vett részt Ausztriában egy fővárosi önkormányzati küldöttséggel. A szállást az Am Stadtpark 1. szám alatti Hilton Vienna hotelben biztosították. Bár Horváth szeretett közpénzen utazgatni, ez a kiruccanás rögtön az érkezés után rémálommá vált. A recepciónál ugyanis ellopták a kézitáskáját, benne sok pénzzel. Nagyon sok pénzzel. A politikus a történtek után hajnalig ivott a bárpultnál – másnapra pedig a delegáció tagjai között futótűzként terjedt, hogy tízmilliók voltak Euróban az ellopott táskában – értesült a Csepel.info.

A történet érdekessége, hogy Simon Gábor akkoriban vitte egy szintén bécsi bankszámlára a százmilliókat. Bár nem tudni, hogy Simon kinek a pénzét „kezelte”, a legtöbben arra tippelnek, hogy a XVIII. kerületi szocialisták fekete számláját vezették az osztrák fővárosban. Az is biztos, hogy Horváth Gyula a történtek után lett kegyvesztett a csepeli MSZP-ben. A konfliktus közte és Szenteczky János MSZP-elnök között annyira eldurvult, hogy amikor 2010 októberében megjelent egy fideszes jelölteket lejárató kiadvány, Horváth Gyula gyalázásának külön cikket szentelt a készítője, házasságtöréssel és lakásmutyival vádolva a politikust. A rágalmazó az ügyészség vádemelése szerint Szenteczky János csepeli MSZP-elnök volt. Lapunk úgy tudja, hogy a bécsi lopásról feljelentés készült, jegyzőkönyvet vettek fel, melynek másolatát a rendőrségi protokoll szerint balliberális polgármester-jelölt is megkapta. (tovább…)

Egyik kutya, másik eb – I. Csepeli Kutyás Nap

2014. október 6. hétfő

Csepel.hu

Egyik kutya, másik eb - I. Csepeli Kutyás Nap

Puha, gombszemű barátainkról és a jókedvről szólt október 5-e a Nagy Imre ÁMK-ban és környékén. Az I. Csepeli Kutyás Napon senki sem jutott ebek harmincadjára: kicsi és nagy gazdik, kutyabarátok, kiskutyák, nagykutyák, fajtatiszta, keverék, terápiás és mentett ebek együtt élvezték a szabadtéri családi napot.

Sünitánccal indult az I. Csepeli Kutyás Nap október 5-én, amely folytatásában a kutyákat is megtáncoltatták és a kis gazdikat is átmozgatták. Az Állatok Világnapja adta az apropót a családi nap megrendezéséhez, így természetesen a jótékonyság, a felelős gondolkodás is fontos szerepet kapott. És senki sem érezte kutyául magát. (tovább…)

II. Csepeli Sörfesztivál – Húszéves a Csepel Örökség-díjas Lustige Musikanten sramli zenekar

2014. október 6. hétfő

Csepel.hu

Húszéves a Csepel Örökség-díjas Lustige Musikanten sramli zenekar

Október 4-én egész napos programokkal vártak mindenkit a II. Csepeli Sörfesztiválon a Királyerdei Művelődési Házban. Bemelegítésként 9 órakor a Görgey téren a Csepeli Német Nemzetiségi Ifjúsági Táncegyüttes nyolc tagja hívta fel a figyelmet a későbbi látványosságokra.

Ezt követően a művelődési ház színháztermében a hivatalos megnyitón Borbély Lénárd, Csepel alpolgármestere köszöntötte a fesztivál szereplőit, és a szép számmal megjelent közönséget – köztük a közel kétszáz fellépő gyereket. (tovább…)

Kettős gyilkosság: még egy vádemelés jöhet

2014. október 6. hétfő

Az életfogytiglanra ítélt Deme Gábor tanúként térhet vissza

Csepel.hu

Fotó: Mudra László [origo]

Még egy vádemelés lehet a csepeli kettős gyilkossághoz kapcsolódó visszaélések ügyében. Egy önkormányzati iskola korábbi igazgatóját a nyomozó hatóság már szembesítette az 1,2 millió forintos sikkasztás alapos gyanújával. A csepeli önkormányzat polgári jogi igényt jelentett be a kárértékre – értesült a Csepel.hu.

A büntetőper a Mátyás Király Iskolában használt tornasátor fekete kasszája miatt indulhat. A feketén beszedett bérleti díjak ügyében 2009-ben indult először vizsgálat. Az ellenzéki Fidesz kapott akkor olyan információkat, hogy az MSZP-s önkormányzati vezetés megpróbálja eltitkolni, hogy Deme Gábor, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola gazdasági igazgatója és mások is feketén vették bérbe az iskola tornasátrát. A rendőrségi vizsgálatot azonban lezárták, mert a nyomozók nem tudták megállapítani, hogy ki a felelős. A 2010-es választások után az új  önkormányzati vezetés új vizsgálatot kezdeményezett: ez jutott el több éves nyomozás után a vádemelési javaslatig. (tovább…)

“Az MSZP létezik és egységes”, de Bokros ügyében nem értenek egyet

2014. október 5. vasárnap

Info Rádió

Tóbiás is szereti a trükkös közpénzt

Az MSZP elnöke szerint a párt szavazóit az önkormányzati választás előtt bő egy héttel a helyi problémák megoldása, és nem a főpolgármester-jelöltség körüli konfliktus érdekli. Tóbiás József az InfoRádiónak adott interjúban reális célként határozta meg, hogy az MSZP Budapesten legalább 5 kerületben, vidéken pedig négy nagyvárosban győzelmet arasson október 12-ig.

Falus Ferenc visszaléptetése megosztotta az MSZP vezetését: a budapesti elnök Bokros Lajos támogatását szorgalmazta, az országos elnök azonban tartózkodó a volt pénzügyminiszterrel szemben. (tovább…)

Az igazi lúzerek!

2014. október 5. vasárnap

Közlemény – Jobbik

A hazugságra építő – a csepeli MSZP-hez köthető- Hírkomp szennylap azt a hírt terjeszti, hogy „kilóra megvették a csepeli Jobbikot”. Ez nem igaz, úgy ahogy van hazugság!

A csepeli Jobbik semmilyen alkut nem kötött, és a jövőben sem köt, sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel, szövetséget mi csak a választókkal, a Csepelen élőkkel kötünk – emelte ki a Jobbik közleménye. A párt csepeli szervezete programot is hirdetett. A párt programját itt olvashatják, a közleményük folytatását pedig a az alábbiakban. (tovább…)

Megemlékezés az aradi vértanúk emléknapján

2014. október 5. vasárnap

Csepel.hu

Megemlékezés az aradi vértanúk emléknapján

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a 2014. október 6-án 14 órakor tartandó megemlékezésre.

A megemlékezés helyszíne:

1213 Budapest, Aradi Vértanúk útja – Szentmiklósi út kereszteződés (emléktábla)

Minden emlékezőt szeretettel hívunk és várunk!

(tovább…)