Az önkormányzat új mentőautót vett a csepelieknek

Csepel.hu, Csepel.info

Új mentő

Új mentőautót és két defibrillátort adtak át Csepelen az Életmentő Nap rendezvényén október 4-én. A vadonatúj, sárga, 4×4-es, „C típusú” Mercedes Sprinter mentőjármű várhatóan heteken belül szolgálatba állhat, ezzel segítve az érintett területen élők életmentő-ellátását – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)  kommunikációs és PR igazgatója a Szent Imre téren tartott sajtóeseményen.

A 2005-2010 közötti években 10,2 milliárd forintos volt Csepel vagyonvesztése. A 2010 októberében megválasztott csepeli vezetés a korrupció visszaszorításával és a pénzügyek rendezésével több, mint kétmilliárd forintot tudott megtakarítani évente. Ebből fizették vissza az önkormányzat 3,8 milliárdos hiányát, az adósságokat, kezdték meg az évtizedek óta várt fejlesztéseket: így jutott pénz egy vadonatúj mentőautóra is. Csepel vagyona több mint kétmilliárd forinttal növekedett az elmúlt években.

Az OMSZ vállalta, hogy az önkormányzat által adott 28,2 millió forintos támogatásból beszerzi a mentőgépjárművet és kizárólag a Csepeli Mentőállomáson működteti azt. A legmodernebb típusú mentőautó elsősorban Csepelen kerül bevetésre, de sürgősségi esetekben a szomszédos kerületek és települések mentési feladataihoz is riaszthatják. A betegeket elsőként a kerület betegellátását végző Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba szállítják.

Életmentő Nap

Az önkormányzat további kétmillió forinttal járult hozzá az eset- rohamkocsi eszközeinek beszerzéséhez, amelyből motoros szívót, infúziós pumpát, laphordágyat, univerzális fejrögzítőt, rögzítő pántokat, sürgősségi táskát, vákuumos rögzítő készletet, valamint karbonos húzósínt vásároltak – jelentette be Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat vezető-főorvosa az eseményen.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a városvezetés fontosnak tartja a helybeliek egészségbiztonságának javítását. Hozzátette: az önkormányzat nemcsak a mentőszolgálattal ápol példaértékű együttműködést, hanem a kerület egészségügyének fejlődését is felkarolta. Több mint 30 millió forinttal támogatta a szakrendelő műszeres felszerelését, közel 100 millió forint értékben újította fel a Szent István úti körzeti Háziorvosi Rendelőintézetet, kifestette a mentőszolgálat épületét, egymillió forint értékben vett kapnográfot mentőállomás gépkocsijainak számára, valamin több mint 100 millió forintos finanszírozást nyújtott a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháznak – tájékoztatta a résztvevőket a főigazgató.

Juhász György két életmentő defibrillátort adott át a csepeli rendőrség és tűzoltóság képviselőinek. A szívhalál esetén sürgős életmentéshez szükséges készüléket az önkormányzat 700 ezer forintért vásárolta.

Dr. Burány Béla, az OMSZ főigazgatója beszédében a mentőszolgálat megújulásáról szólt. „Európai uniós forrásból infrastrukturális fejlesztéseket hajtunk végre. Felújítunk 60 mentőállomást, 22 újat építünk az országban és 200 új mentőautót vásárolunk. Magyarországon a mentőszolgálat olyan eszközű gépkocsiparkkal rendelkezik, amely bárhol a nemzetközi viszonylatban büszkén vállalhatja a megmérettetést. Ehhez olyan szakmaiság társul, amely nemcsak a hétköznapokban, de kiemelt mentőversenyeken nemzetközi megméretetésben is az élvonalban van. Örülök annak, ha az önkormányzatok, a  civil szervezetek, az állam és a mentőszolgálat közösen összefog, mert ennek jegyében haladhatunk előre. A csepeli példa jó együttműködési minta lehet a jövőben” – tette hozzá a főigazgató.

Ezután Dr. Engelbrecht Imre, az OMSZ regionális igazgatója beszélt a jelenlévőkhöz. Kiemelte a mentőállomás belső felújítását, továbbá elmondta, hogy öt dolgozó kapott önkormányzati bérlakást. Hangsúlyozta a lakosság egészségügyi ellátásának legmagasabb színvonalú biztosítását. Ehhez kapcsolódva a mentőállomás munkatársai már elkezdték a rendőrök képzését az újraélesztésre és az automata defibrillátor használatára.

A sajtóeseményt követően a mentők, a rendőrautók és tűzoltókocsik szirénázó konvojban indultak a Szent Imre térről a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontba, ahol az Életmentő nap rendezvénye folytatódott.

Életszerű mentési bemutatót láthattak a helyszínen az érdeklődők Varga Vanda, az OMSZ mentésirányítójának vezetésével. A tűzoltók, a rendőrök és a mentősök összehangolt munkájának köszönhetően perceken belül ellátták a sérülteket.

Izgalmas rendőrségi bemutatót tartottak a rendfenntartók. A kutyás járőrszolgálatosok kábítószer elfogásban, igazoltatásban, gépkocsi-feltörésben, tömegverekedésben, gépkocsi-körözésben jeleskedtek.

A nap folyamán főzőcskéző csapatok versenyét az önkormányzat és a tűzoltóság dolgozói nyerték.

A műfüves focipályán barátságos körmérkőzést játszottak a mentőszolgálat, a rendőrség és a tűzoltóság csapatai.

A rendezvény Vastag Csaba és Vastag Tamás nagy sikerű fellépésével zárult.

Csepel.hu, Csepel.info

12 hozzászólás “Az önkormányzat új mentőautót vett a csepelieknek” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Az önkormányzat új mentőautót vett a csepelieknek”
    .
    Csak csepeli lakosok, érvényes lakcím-kártyával vehetik igénybe a Csepel Árpád-földje városkapukig, ott közvetlen csatlakozás és átszállás a OMSZ kocsijára?!
    Esetleg az ingyenes egésséügyi ellátás terhére mások is?! 😛 😀

  2. elhallgattatni szerint:

    Kórház is kellene, hogy minél gyorsabban kezdődhessen az ellátás.

  3. Tóth Mária szerint:

    grün: keress még egy-két csomót a kákán, az a Te igazi arcod! Élő fába nem akarsz belekötni?

  4. Doki szerint:

    A kórház hiányát kérd számon az elvtársaidtól, akik bezárták.

  5. grün szerint:

    Doki!
    Mentőautóról volt szó!
    Persze öt év alatt egy kórházat is fel lehetett volna húzni abból a zévi kétmilliárd megtakarításból! 😀

  6. Matula szerint:

    Kedves Tóth Mária!
    Igen – lehet ezt kákán csomó keresésnek is tekinteni, viszont a hír egy kicsit valóban ferdítés! Nagyszerű hogy egyel több mentőautó szolgálja a betegeket és köszönhetjük – köszönjük is az önkormányzatnak! Azonban helyesebb lett volna így: az önkormányzat új mentőautót vett a MENTŐSZOLGÁLAT-nak! Attól hogy ez a kocsi a csepeli állomáson lesz elhelyezve, nem csak a Csepelieket fogja szolgálni!

  7. admin szerint:

    Majd megverjük a mentősöket, ha merészelnek egy pesterzsébetin is segíteni, jó?

  8. nagyapó szerint:

    Apropó! A mentőautó befér az állomásra?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  9. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Remélem akkorát vettek, ami befér!
    Ez nem gyerekcipő amiből jó nagyot vesznek, hogy egy szezont legalább kiszolgáljon!
    A kilógó részben legfeljebb berendeznek egy tüdőszűrő-állomást két fuvar közötti hasznosításra! 😛 😀
    http://zacc.cafeblog.hu/files/2014/02/1267.jpg

  10. elhallgattatni szerint:

    Nem kell megverni őket, a cigányok elintézik ezt is, rejtett erőforráshoz híven.
    Persze, rend és közbiztonság van.

  11. culiko szerint:

    Örülünk,hogy Csepel épül szépül,és mentő kocsit is kaptunk de, telhetetlenek vagyunk és azt szeretnénk ha kórházunk is lenne.A Jahn Ferenc kórház le van pukkanva. Nagyon jó volt nekünk a csepeli kórház.

  12. ebihal szerint:

    Megmondaná valaki, hogyha esetleg újra indulna a csepeli kórház, kik dolgoznának
    benne? Honnan akasztanánk le egy csomó orvost?

Itt lehet hozzászólni !