Egyik kutya, másik eb – I. Csepeli Kutyás Nap

Csepel.hu

Egyik kutya, másik eb - I. Csepeli Kutyás Nap

Puha, gombszemű barátainkról és a jókedvről szólt október 5-e a Nagy Imre ÁMK-ban és környékén. Az I. Csepeli Kutyás Napon senki sem jutott ebek harmincadjára: kicsi és nagy gazdik, kutyabarátok, kiskutyák, nagykutyák, fajtatiszta, keverék, terápiás és mentett ebek együtt élvezték a szabadtéri családi napot.

Sünitánccal indult az I. Csepeli Kutyás Nap október 5-én, amely folytatásában a kutyákat is megtáncoltatták és a kis gazdikat is átmozgatták. Az Állatok Világnapja adta az apropót a családi nap megrendezéséhez, így természetesen a jótékonyság, a felelős gondolkodás is fontos szerepet kapott. És senki sem érezte kutyául magát.

Nem csak szép, ügyes is

A nap folyamán több kategóriában is megmérettek a kerület négylábú lakosai: elsőként a rövidszőrű hobby kutyák, majd hosszúszőrű társaik, a rövidszőrű keverék ebek, utánuk a hosszúszőrű mixek, végül a mentett kutyusok másztak a színpadra. A zsűri mint minden versenyen, itt is nehéz helyzetben volt, a szépség mellett a kutyus viselkedését, nyugalmát, szófogadását figyelték.

A szépségversenyek között a kutyusok lélegzetelállító ügyességükről is számot adtak: Aczél Eszter és Szabó-Balla Anita dog-dancing ügyességi bemutatóján, majd a flyball kutya- és gazdi sportágat szemléltető versenyen is bizonyítottak a négylábúak, majd a gazdik is: a flyball-pályát a gyerekek is kipróbálhatták. Bemutatkozott a Spániel Fajtamentés. Az alapítvány szakemberei a felelőtlen szaporításról, a spánielek személyiségéről, igényeiről és az örökbefogadás menetéről beszéltek a színpadon, természetesen mentett, még gazdira váró és már családba került spánielek társaságában.

A rendezvény egyik utolsó programelemeként Wiechner Boglárka tartott előadást a felelős állattartásról, a bemutatón Casper, a show-kutyából lett terápiás eb volt segítségére. A családi délelőtt-kora délután végén került a sor a Nap szépe választásra, a zsűri Borbély Lénárd alpolgármesterrel egészült ki, aki nem csak a döntés meghozásában segített. Az alpolgármester bejelentette: a HÉV-végállomásnál, nem messze a Shell töltőállomástól új, modern kutyafuttató szolgálja majd a kerület kutyáit és kutyásait.

Fotógaléria elérhető ide kattintva!

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Egyik kutya, másik eb – I. Csepeli Kutyás Nap” bejegyzésre

  1. Demeter Andrea szerint:

    Tisztelt Szerkesztőség!

    Köszönjük, hogy a sok aznap készült fotó közül a mi
    Marcynkat választották ki , és ő lett a cikk ” arca”

    Köszönettel a Büszke Gazdi :.:)
    Demeter Andrea

Itt lehet hozzászólni !