‘Önkormányzat’ kategória archívum

Gólyafrász

2020. augusztus 28. péntek

Vélemény – Udvardy Zoltán

Ezen az őszön a gólyák itthon maradnak. Kettő legalábbis mindenképpen. Világoskék az egyik, a másik rózsaszínű.

Felszáll e két gólya házaink falára, megülnek a magyar zászló mellett. A Három királyfi, három királylány mozgalom kezdeményezésére most sorban tűzik ki az önkormányzatok e kedves, világoskék és rózsaszínű gólyás, tehát a kisfiú vagy kisleány (magasságos Marx! „fiú” és „leány”, micsoda maradi fogalmak…) érkezését jelző „babazászlókat”. Az eredetileg a gyermekáldásnak örvendő családok által kitűzött zászlók most többlet tartalmat kapnak: azt jelentik, az adott önkormányzat egyetért a kívánt gyermek megszületésével. (tovább…)

Nagy nap lesz a szombati a csepeli kéziseknek

2020. augusztus 28. péntek

Csepel.info

Csepel önkormányzata a tespedés és a drogok helyett az egészséges életmódot és a sportot kínálja a gyerekeknek és a családoknak. Ezt a lehetőséget használták ki sok más klub mellett a Csepel DSE kézilabdásai is, akik szombaton tartják első felkészülési tornájukat a közelmúltban megnyitott Laurencz László sportcsarnokban.

A fenti videó az új kézilabdacsarnokról és a felkészülésről szól. A meghívó itt látható, a belépés ingyenes, akit pedig az érdekelne, hogyan csatlakozhat a csepeli kézilabdásokhoz, itt talál bővebb információt.

Fürjes Balázs: Szűnjenek meg iskolakezdésre a fővárosi sávlezárások!

2020. augusztus 28. péntek

Mandiner

Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint „autóval közlekedni egy nagyvárosban nem deviancia és nem bűn”.

Szüntesse meg az iskolakezdésre a fővárosi sávlezárásokat Karácsony Gergely főpolgármester, valamint „fejezzék be az autósüldözést!” – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a főpolgármesternek küldött levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Fürjes Balázs arra kéri a levélben Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Önkormányzat minden vezetője hagyjon fel az autósüldözéssel, az autóval közlekedők megbélyegzésével és elítélésével.

(tovább…)

Börtönbüntetést kér az ügyész a budapesti MSZP elnökségi tagjára

2020. augusztus 27. csütörtök

Csepel.info

Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

Szenteczky 2010-es választási plakátja

Börtönbüntetést, ám csak felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Szenteczky Jánosra, az MSZP Budapesti Területi Szövetségének elnökségi tagjára – értesült a Csepel.info.

A politikust a csepeli lakásmutyik miatt ítélhetik el október 7-én. De nem lélegezhet fel, mert van még büntetőügye, ami miatt végül börtönbe kerülhet. Október 7-én is két tárgyalása lesz, a másik szintén a lakásmutyikhoz kapcsolódik. Szenteczkyt eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt találták bűnösnek, és ítélték el jogerősen. (tovább…)

Nagy lett a nyomás, Karácsony elhalasztja a temetkezési árak növelését

2020. augusztus 27. csütörtök

Csepel.info

A tiltakozásoknak és a fővárosi Fidesz frakció kifogásainak köszönhetően Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre elhalasztotta az egyébként is magas temetkezési és kegyeleti árak drasztikus emelését – értesült a Csepel.info.

“Ma Fővárosi Közgyűlés. A szokottnál később 10 órakor kezdődő ülésen az első sikert már elérte a Fidesz frakció: a drasztikus, 20%-os temetői díjemelés napirendet visszavonták. Sajnos csak félsiker, mert a főpolgármester szerint nem végleg vetették el a javaslatot, csak később akarnak dönteni.”

– számolt be a történtekről Kovács Péter XVI. kerületi polgármester.

(tovább…)

Tovább épülnek az utak Csepelen

2020. augusztus 27. csütörtök

Csepel.hu

A Magyar Kormány támogatásával és önkormányzati önerőből együttesen több mint másfél milliárd forintból újul meg a Csalitos, a Gondolás, a Bokros, a Százszorszép utca és a Százszorszép köz. Az érintett utcákban nemcsak a járdákat, hanem a csapadékvíz-elvezetést is megépítik – tudta meg lapunk.

Az útépítések folytatása része annak a programnak, amelyet a csepeli önkormányzat korábban meghirdetett.

(tovább…)

Évnyitó értekezlet az óvodáknál – köszöntötték a nyugdíjba vonuló kollégákat

2020. augusztus 26. szerda

Csepel.hu

Augusztus 26-án, szerdán tartották meg a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda évnyitó nevelői értekezletét. A rendezvényt Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője nyitotta meg, jelen volt Morovik Attila alpolgármester is. Az értekezleten egyúttal köszöntötték a nyugdíjba vonuló munkatársakat.

Habár új nevelési év veszi kezdetét, a korábbiakban megszokott nyári szünet lényegében elmaradt – írta Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán az eseménnyel kapcsolatban. A polgármester megköszönte az óvodavezetőknek- és pedagógusoknak, a dajkáknak, valamint a technikai munkatársaknak a helytállást, hozzátéve, hogy Csepel példásan vizsgázott a vírus elleni védekezésben.

(tovább…)

Itt vannak a csepeli árak: Karácsony Gergely brutálisan emeli a temetkezés költségeit

2020. augusztus 25. kedd

Csepel.info

Karácsony Gergely egy éven belül olyan sok helyen emelt árat, hogy le sem tagadhatná, Gyurcsány áll mögötte. Most a  temetkezés kerül sorra, pedig az eddig is rettenetesen drága volt.

Annyi vigasza lehet a balliberális gyászolóknak, hogy a kifizetésre kerülő többletpénzt akár Karácsony személyes Facebook oldalának reklámozására is fordíthatják. Úgy tűnik ugyanis, hogy valami hasonló történik az eddigi sarcokkal: közpénzből építik Karácsony Gergely “jófiú imázsát”. (tovább…)

Zajlanak a munkálatok a Herman iskolánál, új nyílászárókat kapott a Tündérkert óvoda

2020. augusztus 25. kedd

Csepel.hu

Néhány hete indult el Csepel nagyszabású iskolafejlesztési projektje, amelynek első állomása a Herman Ottó Általános Iskola.

A Csepeli Gyermeksziget Program keretében megvalósuló munkálatok gőzerővel zajlanak. Az épületet csaknem teljes egészében kifestik, cserélik a melegpadlókat és lábazatukat, a villanykapcsolókat, az aljzatokat. Mint kiderült, nemcsak belül varázsolják újjá a sulit, hanem megújul az iskola udvara is. Itt utcabútorok, padok egy felújított sportpálya és egy tollaslabdapálya várják majd a tanulókat.

(tovább…)

Csepel a családok és a gyermekek mellett áll ki

2020. augusztus 24. hétfő

Csepel.info

A csepeli önkormányzat csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezéséhez, melyben azt kérik: legyen minden település családbarát, és ünnepeljük közösen a jövőnket, a gyerekeket és a családokat! 

Lengjen minél több babazászló az ország polgármesteri hivatalain – ez a Három Királyfi legújabb felhívása. Borbély Lénárd polgármester szerint a hálószoba titkai mindenki magánügye. Kiemeli: Csepel vezetése emellett a nemzet gyarapodásában, a családban, a gyermekek megszületésében hisz. Az alábbiakban az ő bejegyzését olvashatják.

(tovább…)