Börtönbüntetést kér az ügyész a budapesti MSZP elnökségi tagjára

Csepel.info

Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

Szenteczky 2010-es választási plakátja

Börtönbüntetést, ám csak felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Szenteczky Jánosra, az MSZP Budapesti Területi Szövetségének elnökségi tagjára – értesült a Csepel.info.

A politikust a csepeli lakásmutyik miatt ítélhetik el október 7-én. De nem lélegezhet fel, mert van még büntetőügye, ami miatt végül börtönbe kerülhet. Október 7-én is két tárgyalása lesz, a másik szintén a lakásmutyikhoz kapcsolódik. Szenteczkyt eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt találták bűnösnek, és ítélték el jogerősen.

Végtelen történet

A csepeli szocialistákhoz kötődő lakásmutyi ügyek a kettős gyilkosság után pattantak ki, méghozzá a helyi rendőrkapitány furcsa körülmények között megszerzett szociális lakása miatt. Hamar kiderült, hogy nem egy lakásról van szó, hanem egy módszerről, és a lakások felújításának körülményei is felvetették a hűtlen kezelés gyanúját. Az önkormányzat szerint összességében többszáz millió forintos kárt okozott az MSZP-s bűnbanda Csepelnek.

A rendőrkapitány lakásmutyi ügyében Németh Szilárd 2010 tavaszán tett feljelentést, de a fővárosi MSZP elnökségi tagjának bűnügyi és bírósági eljárásába valahogy folyamatosan túl sok hiba csúszott. Szenteczky is időhúzásra játszott, így a tárgyalások több alkalommal maradtak el hirtelen jött betegség vagy tanulásra, vizsgára való készülés indokával.

2014-ben végül az Index (Spirk József volt a szerző) büszkén hozta le a Hírkomp című lap cikke alapján, hogy a lakásmutyi ügyben meg is szüntették a politikus elleni nyomozást. Persze a Hírkomp éppenséggel Szenteczky János lapja volt – ez nem tűnt fel a “függetlenobjektív oknyomozó” újságírónak  – és az eljárásnak sem lett vége.

Ám újabb hat évig tartott a döcögő bírósági procedúra, és most már éppen a bűncselekmények óta eltelt több mint tíz év a politikus egyik enyhítő körülménye.

A csepeli MSZP inkább bűnbandának tűnik

A csepeli szocialisták közül eddig gyilkosság, sikkasztás, pedofília, aljas indokból elkövetett rágalmazás, magánokirat-hamisítás miatt ítéltek el jogerősen politikusokat. De volt olyan “ügyvéd” is közöttük, akit a kamara tett ki a sorai közül, mert megrövidítette egy beteg ügyfelét.

A korrupció és a bűnözés azonban nem zavartatta a 2018-as és 2019-es ellenzéki összefogást. Dukán András Ferenc, a csepeli Momentum vezetőjének is csak annyi volt az önkormányzati választások előtt a kifogása, hogy Szenteczky János előtte van a kompenzációs listán, és így nem érzi biztosnak a saját bejutását.

Ebben nem tévedett a momentumos politikus: egy hajszállal, de lecsúszott a listáról a helyére kerülő Szenteczky, aki így nem került be a csepeli testületbe. Így is a képviselők között van azonban az a Takács Krisztián, akit magánokirat-hamisítás, rágalmazás, és korrupciós bűncselekmény, önkormányzati vagyon elsikkasztása miatt marasztaltak el, szintén jogerősen.

Szenteczky pedig ma is a csepeli MSZP háttérbe húzódott erős embere. Sokak szerint Bangóné Borbély Ildikó mögül továbbra is ő irányítja a helyi pártszervezetet. Így amikor Dobák István vitát kezdeményezett a 2019-es választások elvesztéséről, Szenteczky és Bangóné szerepéről, hamar felfüggesztve találta magát.

Csepel.info

21 hozzászólás “Börtönbüntetést kér az ügyész a budapesti MSZP elnökségi tagjára” bejegyzésre

  1. Valdemar szerint:

    Szenteczky a csepeli MSZP erős embere? Bangóné háta mögül ő irányítja a szervezetet?

    Rémeket tetszenek látni! Bangóné egy és negyed éve taggyűlést sem hívott össze! Senki sem irányít, lényegében a szervezet nem is működik! Azért csak tessék bőszen rugdosni a döglött kutyát!

  2. Valdemar szerint:

    Károkozás ügyben lehetne söprögetni a saját portátokon is! Mennyibe is került a csepeli adófizetőknek a Dagi vendéglő megvétele, az átépítési tervek elkészíttetése, s végül az épület elbontása?

  3. Valdemar szerint:

    Még egy kérdésem van! Ki akarja bármilyen pozícióban látni Szenteczkyt a csepeliek közül? Tessenek név szerint felsorolni! Mindenkinek elege van belőle, úgy hogy ezzel a poszttal a semmi re lőttetek! Ma senki sem vállalja Szenteczkyt! Nektek hiányzik, nincs kire lövöldöznötök!

  4. Tonyó szerint:

    Na megjelent az egyik szerencsétlen. Dobák István írta meg, hogy Szenteczky a király, és mindenki zsebben van.

  5. Valdemar szerint:

    Dobák István egészen mást írt! Vegyétek be magatok közé Szenteczkyt, ha annyira kell nektek!

  6. […] portál felidézi: a csepeli lakásmutyik miatt ítélhetik el október 7-én a szocialista politikust, akinek […]

  7. Tonyó szerint:

    Dobák István írta meg, hogy Szenteczky és Bangóné hatalomra juttatása volt a tavalyi választás egyetlen célja. Az is nyilvánvaló, hogy az ellenzéki pártok ezt elfogadták.

  8. Nagyapó szerint:

    Ej-ej! Szenteczkyt “döglött kutyának” tartani?😀 Ilyet csak a zellenzék tesz!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. concept szerint:

    Őt is a Kecskeméti VIP börtönbe vinnék mint a Mengyi -Voldemort- Rolandot?
    Vagy oda csak a fideszes politikusok kerülhetnek?

  10. Nagyapó szerint:

    Remélem concept is megismeri “kecskeméti VIP börtönt”!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Tonyó szerint:

    A szociknak komolyabb börtön kell, mert sokan vannak.

  12. concept szerint:

    Miért,mert szóba mertem hozni hogy több kormánypárti politikus van börtönben(vagy legalább fél lábbal)mint ellenzéki?

  13. Valdemar szerint:

    A lényeg, Szenteczkyzéssel Ábel nem megy semmire! Az ellenzék jobban utálja, mint ti fideszesek! Van rá okotok hogy szeressétek, nélküle és Bangóné nélkül MA NEM BORBÉLY LENNE A CSEPELI POLGÁRMESTER!

  14. Valdemar szerint:

    Miért is kért FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉST az ügyészség Szenteczkyre, és miért nem letöltendőt? Gondolom azért, mert a NER meg akarja neki hálálni, hogy Bangónével az oldalán, segített HATALOMBAN TARTANI BORBÉLY LÉNÁRDOT!

  15. Tonyó szerint:

    Valdemar, az ellenzék azt teszi, amit fentről mondanak nekik. Csepelt pedig az MSZP kapta, vagyis most ugyanúgy Szenteczky és Bangóné a főnök, ahogy fél éve. Ennyi.

  16. Valdemar szerint:

    Csepelt az MSZP kapta, 2019-ben! 2022-ben már lehet hogy MSZP sem lesz, Bangóné dada lesz Kabán az óvodában, Szenteczky meg majd nálatok lesz! 😉

  17. kormánypárti szerint:

    Szenteczky, te komcsi!!!! Hol a pénz??!

  18. Gary Ridgeway szerint:

    Ragály ügyben van valami elképzelés? Tavasszal be lett mindenki szaratva, minden le lett zárva, most meg semmi tervet nem láttam. Szal…???

  19. Valdemar szerint:

    kormánypárti, milyen pénz? Csak nem adtatok Bangónének és Szenteczkynek azért, hogy segítettek hatalomban maradni Borbély Lénárdnak?

  20. Németh József szerint:

    Azt szeretném tudni,hogy kaphatott lakást Németh Gábor
    ?Akit át csábítottak a blasz 26. csoportjába vergödő önkormányzati csapathoz.Ez nem lakás mutyi?

  21. Lili Züllig szerint:

    Én soha semmit nem kapok, ha Csepelen vagyok. Se Nokiás dobozt, pedig a Samsung már nagyobb, beérem a kicsivel is, se STRABAG daru nem áll kertemben, amiről fingom nincs mi, azt lesz egy Kastélyom, az utcámat se betonozzátok le ajcsiba, ezért nincs úet…útle…útELÁGAZÓDÁS ez az Peti, 72db luxuskocsit se kapok, mint Gyuri, garázstermekkel, és baxi még egy szobagarzon lakással se dobtok meg, hogy érezzem a törődést…pfff

    NA EZÉRT LESZ A FIDESZ AZ ÉLEN, AMÍG ÉN ÉLEK.

Itt lehet hozzászólni !