Nagy lett a nyomás, Karácsony elhalasztja a temetkezési árak növelését

Csepel.info

A tiltakozásoknak és a fővárosi Fidesz frakció kifogásainak köszönhetően Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre elhalasztotta az egyébként is magas temetkezési és kegyeleti árak drasztikus emelését – értesült a Csepel.info.

“Ma Fővárosi Közgyűlés. A szokottnál később 10 órakor kezdődő ülésen az első sikert már elérte a Fidesz frakció: a drasztikus, 20%-os temetői díjemelés napirendet visszavonták. Sajnos csak félsiker, mert a főpolgármester szerint nem végleg vetették el a javaslatot, csak később akarnak dönteni.”

– számolt be a történtekről Kovács Péter XVI. kerületi polgármester.

A parkolási díjak drasztikus emelése és a fizetős parkolás kiterjesztése, valamint az autós közlekedés nehezítése a balliberális kommunikáció szerint a lustáknak és a luxuséletmódot folytatóknak volt csak érvágás. Ez természetesen nem igaz, hiszen sokaknak van szükségük a munkájuk, életmódjuk miatt autóra – de ez a politikusokat nem zavarta. A temetkezést azonban sehogy nem lehet kikerülni, és is luxus volt eddig is.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén Karácsony Gergely az urnasíros temetések árát tizenöt, a koporsósokét húsz százalékkal emelte volna.

Tarlós István öt éven át szinten tartotta a temetkezési díjakat. Karácsony Gergelynél ez egy évig sem tartott. Ráadásul az emelés sokkal magasabb lett volna az inflációnál, és az elmúlt egy évben jelentősen nőttek a temetők általános állapota miatti panaszok is. 

Az előterjesztést egyelőre nem vitatták meg. A Kádár korszakban megszokott volt az a kommunikáció, hogy a megszorításokat először sokkal magasabbnak jelentették be, mint ahogy később bevezették azokat. A pártfunkcionáriusok erre mondták utána mindig, hogy nem kell lázadozni, lehetett volna rosszabb is. Vélhetően most is ez fog történni: az áremelés nem marad el, de az eredetileg tervezetthez képest hoznak néhány kisebb enyhítést.

Csepel.info

 

9 hozzászólás “Nagy lett a nyomás, Karácsony elhalasztja a temetkezési árak növelését” bejegyzésre

  1. Dr Obaidi Subhanullah szerint:

    Inkább ingyenessé kell tenni a temetkezéseket, mint a legtöbb muszlim országokban van. Mert nem elég annak a szerencsétlen családnak, aki gyászban ül, de még a családi kasszából kikell vonni, többszázezret az elhunyt temetésére??
    Inkább, a nyugdíj alapokban kellene, amúgy az egyén munkaadóból kellene havi egy kis összeget( párszáz HUF) levonni erre a célra!!

  2. janipapa szerint:

    Írja már le az illetékes mennyi bevétel / sírhelyek eladásából,az ujra megváltásból, a ravatalozásból stb./ tegyék mellé a kiadásaikat ! Kétlem hogy veszteséges lenne a cég!
    Jó lenne ha közzé tennék a valós számokat.

  3. concept szerint:

    Az írás végére még oda kellene tenni hogy ezek szerint még mindig a Tarlós vezet a temetkezési árak emelésénél 2:0-ra…

  4. Valdemar szerint:

    Írjátok már meg, a gyászoló családok hányszáz milliárddal támogatják évente az államot a temetkezésre felszámított 27 %-os ÁFA megfizetésével! Miért nem csökkenti az Orbán-kormány a temetkezésre kirótt ÁFÁ-t?

  5. Nagyapó szerint:

    Vigyori tökös gyerek. Amit egyszer kimond, az úgy van! Kivéve, ha rászól a főnöke, hogy halasszon. Majd Gyurcsány(i) megmondja mikor legyen emelés.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Betke szerint:

    2013-ban temettük el egyik családtagunkat, “körzetileg” a Farkasréti temető jöhetett szóba. A temetés mindennel együtt közel 800ezer ft- ba került, ami semmi extrát nem tartalmazott(legnagyobb költség a sirhely megváltása) A legfelháborítóbb a koporsó kiszállitása a ravatalozóból a sírig 60 000.- azaz hatvanezer forint volt (kb. 10 perc). És ez 7 éve, amikor Karácsony még gondolat sem volt. Az áfáról pedig hülye lenne lemondani a kormány! Nem véletlenül emelték 27%-ra!

  7. Nagyapó szerint:

    Betke!Jól leírja a temetés költségét. Azonban ebből mennyi a sírhely megváltási költsége és mennyi a hármas koporsóval történő temetés költsége. Itt a ~2 2m területről van szó. Ezt akarta Vigyori emelni, csak főnöke nem engedte.
    Betke! Melyik kormány emelte 25 %-ról 27 %-a az ÁFÁ-t és melyik emelte 15 %-ról 25 %-ra? Jaaaa!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. worm szerint:

    Ha valakit jól megvernek és már a földre került (+10%), akkor még egy picit belerúghatunk (+2%)?

  9. janipapa szerint:

    Jó kis pénzforrás valakiknek az biztos !!!

Itt lehet hozzászólni !