Itt vannak a csepeli árak: Karácsony Gergely brutálisan emeli a temetkezés költségeit

Csepel.info

Karácsony Gergely egy éven belül olyan sok helyen emelt árat, hogy le sem tagadhatná, Gyurcsány áll mögötte. Most a  temetkezés kerül sorra, pedig az eddig is rettenetesen drága volt.

Annyi vigasza lehet a balliberális gyászolóknak, hogy a kifizetésre kerülő többletpénzt akár Karácsony személyes Facebook oldalának reklámozására is fordíthatják. Úgy tűnik ugyanis, hogy valami hasonló történik az eddigi sarcokkal: közpénzből építik Karácsony Gergely “jófiú imázsát”.

“Finanszírozó: Budapest Főváros Önkormányzata” – Karácsony Gergely Facebook oldalát a jelek szerint közpénzből reklámozzák

A parkolási díjak emelése és az autós közlekedés mindenre kiterjedő nehezítése nyilván a luxuséletmódot folytatóknak volt csak érvágás. Hiszen ki más engedheti meg magának, hogy autóval járjon, mint a felső tízezer? A temetkezés is luxus volt eddig: ez lehet az oka annak, hogy tovább emelik az árát. Pedig temetkeznie a szegényeknek is muszáj.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén Karácsony Gergely az urnasíros temetések árát tizenöt, a koporsósokét húsz százalékkal emelné – állítja a Magyar Nemzet. A magasan infláció feletti áremelésről még a balliberális lapok is beszámoltak.

Tarlós István öt éven át szinten tartotta a temetkezési díjakat. Karácsony Gergelynél ez egy évig sem tartott. Ráadásul az emelés sokkal magasabb az inflációnál, és az elmúlt egy évben jelentősen nőttek a temetők általános állapota miatti panaszok is. 

A változások októbertől várhatók, és érintik az újraváltási díjakat is, ami a “rendes” díjak 90 százalékát jelentik majd.

A Csepeli temető várható árváltozásai (az árak ÁFA nélkül értendők)

A hamvasztásos temetés sírhelydíjai 10 éves megváltási idővel:

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki előterjesztéseit – így a többi temetőre vonatkozó új díjszabásokat is – itt tudják elolvasni.

Csepel.info

17 hozzászólás “Itt vannak a csepeli árak: Karácsony Gergely brutálisan emeli a temetkezés költségeit” bejegyzésre

  1. Ibolya szerint:

    NEM Karácsonyt kellene szidni!
    Akik gondolkodni is tudnak,átlátják és felfogják,vajon miért is kellett neki emelni a szolgáltatások összegét.

  2. Nagyapó szerint:

    Ibolya! Igaza van “Akik gondolkodni is tudnak,átlátják és felfogják,vajon miért is kellett neki emelni a szolgáltatások összegét.” Vigyori sajnos nem tud gondolkodni, így nem is tudja követni elődjét, aki ezt a problémát is tudta kezelni, nem emelt!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. robi szerint:

    Vigyori gerjeszti az inflációt?

  4. concept szerint:

    “Tarlós István öt éven át szinten tartotta a temetkezési díjakat”
    Tehát akkor előtte ő is emelt?Személyesen ő számolta ki hogy mennyivel?(hogyhogy díszpolgárságot kapott egy ilyen tett után…?)

    6 évente nem lenne indokolt az áremelés mondjuk a munkabérek stb.emelése miatt?
    Miért kellene a fővárosnak lenyelni az emelkedő költségeket,a temetkezésre épülő egyéb vállalkozások is tutira emeltek már,a temetkezési vállalkozókat,sírköveseket stb.miért nem szidják pedig valszeg tőlük volt “rettenetesen drága”…
    Meg a kormányt is a +ÁFA miatt ami szintén drágítja a temetkezést.

  5. Valdemar szerint:

    A sírhely ára nem a 2-4 négyzetméter ára, hanem a temető fenntartás költsége 25 évre! Ezt a költséget kell elosztani minden évben az értékesített sírhelyek megváltási árában!

  6. Ibolya szerint:

    …nem Karácsony Gergely gondolkodásával van a baj!!
    Másokéval.
    És itt lehet újra átgondolni,hogy is van ez??

  7. worm szerint:

    Évek óta nem értem, hogy egy egyszerű alaptemetés miért nem ingyenes, állampolgári juttatás. Nem aranykoporsóra gondolok, csak a legszükségesebbekre, ami egy végső búcsú során megilletné az állampolgárt. Amikor megszületik, akkor örülünk neki, adókedvezmény, családi pótlék, stb… Amikor adót fizet, akkor jó ember, ebből lehet fizetni a nyugdíjakat, oktatást, egészségügyet, lehet építeni st… Amikor megöregszik, orvosi ellátást igényel, sokba kerül, fizetik az adózók. Nyugdíjas lesz, fizetik az adózók. Ha meghal magányosan, akkor így járt, fizetik az adózók. Ha van családja, akkor meg rokkanjanak bele anyagilag, hogy az elhunytat eltemessék. Én jól kitolok mindenkivel, mert 120 évig fogok élni! Fizessék csak nyugdíjra a temetésem árának többszörösét.

  8. Valdemar szerint:

    mert ott áll

    eleve sírodnál,

    ő mondja meg, ki voltál,

    porod is neki szolgál.

    Illyés Gyula, Egy mondat a zsarnokságról

  9. concept szerint:

    “A Tarlós István vezette önkormányzat ahogy átvette a hatalmat, máris nekifogott a díjemelésnek, 2011-ben és 2013-ban is nőttek az összegek, súlyosbítva egy 2012-es áfaemeléssel. Sőt, az előző városvezetés nem differenciált a drágább koporsós és az olcsóbb urnás temetés között, egyaránt nettó 20-20 százalékkal emelte a díjakat. Sőt, ha ehhez hozzávesszük az áfaemelést, akkor valójában 21,9 százalékkal kerültek többe a temetések 2013-ban, mint 2010-ben.”

    Tehát a Tarlós többet emelt az árakon mint Karácsony…

  10. Horváth János szerint:

    Ugye azt sem felejtjük, amikor arról volt szó, hogy a rászorultaknak akár a rokonok is
    kiáshatják a sírt!

  11. Nagyapó szerint:

    Azért ne felejtsük el, hogy a cikkben felsorolt összegért mit adnak? A puszta helyet egy-két évtizedre. A temetés többi költsége a temettetőt terheli. Ezért van az, hogy 10-ből 3-an hazaviszik az urnát.
    Ennyit az örök nyugalomról.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Valdemar szerint:

    Nagyapó, ha pusztába akarsz temetkezni, ingyen is megteheted! A temetői sírhely árában benne van a temető 25 éves fenntartásának arányos része! Tudni illik, az eladott sírhelyek árából tartják fenn a Fővárosi Temetkezési Intézetet, s az összes temetőt!

    Amúgy meg megkérdezhetnéd, hogy van az hogy némelyeknek 25 évre szól a sírhely, másoknak meg örökre!

  13. WITZ iboya szerint:

    T. cim! Jövöre 50 éve, hogy eltmettem a csepeli tmetőbe néhai férjemet, tehát aktuális lesz meghosszabitani a sirhelyet. Kérdésem, mi a teendőm és mennyibe kerülne további 25 évre? Válaszukat előre is köszönöm Witz Ibolya /volt Fenyvsi Sándorné/

  14. Gyula szerint:

    Kedves Ibolya!
    https://www.btirt.hu/temetok/csepelitemeto/
    Mindenben segítenek!

  15. kormánypárti szerint:

    T. Ibolya!

    Az aktuális újraváltási díjak 25 évre:
    Egyes sírhely: 131 255 Ft
    Kettes: 228 029 Ft

    Javaslom, tessék sietni az újraváltással, mert sajnos a főpolgármester brutális áremelésre készül!

  16. Gyula szerint:

    “Javaslom, tessék sietni az újraváltással, mert sajnos a főpolgármester brutális áremelésre készül!”
    Forrás?
    Rémhírterjesztés! Mucika! Megyek én is a Yardra! 😎

  17. kormánypárti szerint:

    Szoktál boltba járni? Mindennek megy fel az ára, a főváros is drágítja a megszabott díjakat. Majd pont a temetői díjak maradnak változatlanok?! Ez nem rémhírterjesztés, hanem objektív hozzáállás.

Itt lehet hozzászólni !