‘Önkormányzat’ kategória archívum

Senki sem bűnös: Kaleta bírája most a csepeli lakásmutyi-bűnügyben döntött

2020. december 1. kedd

Csepel.info

Nem bűncselekmény szegényeknek szánt lakásokat titokban és törvénytelenül gazdagoknak bérbeadni, közpénzből felújítani, a felújítás költségeit egekbe tornázni és fiktív számlákkal lenyúlni, majd a felújított lakást egyharmadáron odaadni – erről döntött hétfőn a korábban Kaleta Gábort vagy Dopemant is “elítélő” bíró.

A csepeli lakásmutyi ügyként elhíresült büntetőper ítéletét hallva az ügyészség azonnal, minden vádlott esetében és minden vádpontban fellebbezett – értesült a Csepel.info. (tovább…)

A zárt üzletek kivételével megszűnik az idősáv a piacon

2020. november 30. hétfő
Csepel.info
Novemberben a maszkviselés szabályának be nem tartása miatt is volt gond a piacon (korábbi, áprilisi kép)

A Csepeli Piac árusaival egyeztetve és a kérésüket meghallgatva, december 1-től a piac területén a 65 év felettiek idősávját eltöröljük – jelentette be Borbély Lénárd polgármester. Ezzel a piaci szabályozás kissé bonyolultabbá válik, hiszen az idősáv a zárt boltokra továbbra is vonatkozik.

“Személyesen is tapasztaltam, hogy a 65 év feletti lakosok többségükben nem élnek a nekik fenntartott idősávval, szombaton 8 és 10 között pangott a piac. Ezzel együtt pedig a fiatalabb vásárlók inkább máshova mennek bevásárolni, amivel jelentős kiesést okoznak a csepeli árusoknak. Ezért született meg a döntés.” – indokolta a változtatást a polgármester.

(tovább…)

Elkészültek a parkolóbővítéssel a Kiss János altábornagy utcában

2020. november 30. hétfő

Csepel.info

Elkészültek a parkolók felújításával és bővítésével a csepeli Kiss János altábornagy utca buszpályaudvartól délre eső részén – értesült a Csepel.info.

Múlt hét végén a parkolók egy részét már átadták, most a “maradékra” került sor Borbély Lénárd polgármester és Czibulya Szilvia képviselő asszony jelenlétében. Egy járdaszakasz építése még folyamatban van. (tovább…)

Fellobbant az adventi gyertya Csepelen

2020. november 29. vasárnap

Facebook

Ünnepi díszbe öltözve, de a koronavírus árnyékában kezdődik az idei adventi időszak. Csendes lesz most az ünnepvárás, a járványügyi korlátozások ugyanis az élet minden területén visszahúzódásra kényszerítenek bennünket – írta Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán, miután meggyújtotta Csepel első adventi gyertyáját.

Ebben a nehéz helyzetben az adventi koszorún meggyújtott apró láng szimbolizálja a reményt, hogy hamarosan, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk és vigyázunk egymásra, együtt sikerülhet leküzdenünk ezt az embert próbáló időszakot – fogalmazott Csepel polgármestere.

(tovább…)

Új parkolóhelyeket adtak át a Belvárosban

2020. november 26. csütörtök

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester és Czibulyáné Szonday Szilvia, a körzet fideszes önkormányzati képviselője új parkolóhelyeket adott át a Kiss János altábornagy utcában.

A november 26-án átadott mintegy negyven parkolóhely része annak a beruházásnak, amelynek során rendezetté válik az Eszterháza környékének parkolása és a gyalogos közlekedés is biztonságosabb lesz.

(tovább…)

Szűrőbusz: mennyien veszik igénybe?

2020. november 26. csütörtök

Csepeli Hírmondó

A képen a következők lehetnek: égbolt és túra/szabadtéri, , szöveg, amely így szól: „CREDO PKS-060”
A csepeli szűrőbusz két hete állt munkába a piac parkolójában. Átlagosan naponta száz felett van a szűrésre érkezők száma, ez vasárnap általában kevesebb. A kezdeti időszakban volt olyan nap, amikor több mint 230-an kértek gyorstesztet.

E magas szám elsősorban az elmaradt mintavételekkel magyarázható, a mentők nem győzték a munkát, óriási lemaradásban voltak – mondta Dr. Dobák András, a TIESZ vezetője. A mentősök egy betegnél átlagosan fél órát tartózkodnak, hisz a gyorsteszt 20 percet vesz igénybe. Nyolc órás műszakban 16 beteghez jut el egy mentőautó, két műszak esetén pedig 32-höz. A szűrőállomáson pedig 7 óra alatt le tudtak szűrni 234 embert.

(tovább…)

Karácsonynak annyira fontos a faültetés, hogy a Főkertet is megszünteti

2020. november 26. csütörtök

888

Sötétség a csepeli Tejút parkban: ezt a parkot is a Főkertnek kellene fenntartania, de a világítást sem kapcsolják fel

Januárban még azt mondta, a Főkert kulcsfontosságú, most be akarja szüntetni.

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy ne szüntesse meg a fővárosi kertészetet, a budapesti zöldterületek gazdáját. (tovább…)

Távoktatásban folytatják a nyelvtanulást a csepeli nyugdíjasok

2020. november 25. szerda

Csepeli Hírmondó

A járványhelyzet miatt távoktatás formájában folytatják az angol nyelvtanulást a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház tagjai, akik eddig is részt vettek az oktatásban – közölte érdeklődésünkre Várkonyi Ágnes.

A népszerű angoltanár három éve tanítja az angolt a nyugdíjas közösségi házban. Tavasszal, a koronavírus-járvány kezdetén önszorgalomból, egy közösségi oldalon már kipróbálta az online oktatást, amelyet lelkesen fogadtak a nyugdíjas tanulók. A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház támogatásával keddtől újraindult a távoktatás, amelyre máris rengetegen jelentkeztek.

(tovább…)

Megérkezett a csepeliek karácsonyfája

2020. november 25. szerda

Csepel.info

2010 óta van Csepelnek karácsonyfája. Most megérkezett a 2020-as is – értesült a Csepel.info.

 

Idősáv a Csepeli Piacon is

2020. november 24. kedd

Csepel.hu

Időskorú honfitársaink és családjaik védelme érdekében a Csepeli Piacon hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között, szombaton 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év feletti vásárlók tartózkodhatnak – írta közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester.

A 65 év felettiek ezen kívül bármikor vásárolhatnak nyitvatartási időben. A polgármester javasolja, hogy lehetőségük szerint használják a védett idősávot.

(tovább…)