A zárt üzletek kivételével megszűnik az idősáv a piacon

Csepel.info
Novemberben a maszkviselés szabályának be nem tartása miatt is volt gond a piacon (korábbi, áprilisi kép)

A Csepeli Piac árusaival egyeztetve és a kérésüket meghallgatva, december 1-től a piac területén a 65 év felettiek idősávját eltöröljük – jelentette be Borbély Lénárd polgármester. Ezzel a piaci szabályozás kissé bonyolultabbá válik, hiszen az idősáv a zárt boltokra továbbra is vonatkozik.

“Személyesen is tapasztaltam, hogy a 65 év feletti lakosok többségükben nem élnek a nekik fenntartott idősávval, szombaton 8 és 10 között pangott a piac. Ezzel együtt pedig a fiatalabb vásárlók inkább máshova mennek bevásárolni, amivel jelentős kiesést okoznak a csepeli árusoknak. Ezért született meg a döntés.” – indokolta a változtatást a polgármester.

A piacon lévő zárt üzlethelyiségekre a kormányrendelet alapján továbbra is vonatkozik az időkorlátozás. Borbély Lénárd arra kérte az árusokat és a vásárlókat, hogy mindenki tartsa be a maszkviselés szabályát és lehetőség szerint tartson kellő távolságot a másik embertől.
Mindenki vigyázzon saját magára és másokra egyaránt! – fogalmazott.
Csepel.info

14 hozzászólás “A zárt üzletek kivételével megszűnik az idősáv a piacon” bejegyzésre

  1. ta-dam szerint:

    Bölcs döntés!

  2. Hozzászóló szerint:

    Rugalmasság. Ritka erény a mindennapi életünkre is kiható politikában.

  3. Horváth János szerint:

    De ki volt az a marha, aki kitalálta?

  4. Hozzászóló szerint:

    Minden cikk alatt, majd szétdurran a rosszindulattól, János. Próbáljon meg lazítani, most különösen, hogy a szeretet ünnepe közeleg.

  5. Horváth János szerint:

    Rosszindulat? Ez a baj veletek! Már azt is zokon veszitek, ha valaki kérdez. Azt meg külö-
    nösen, ha a vezetőitek képességei után érdeklődik valaki. Márpedig, ha a döntéseik követ-
    kezményeit nekem is viselnem kell, akkor bizony jogos a kérdés felvetés.

  6. Hozzászóló szerint:

    Mielőbb tegyük ezt a problémát rendbe, János! Írd meg, hol árulsz a piacon és én ígérem, hogy a régi fórumos ismeretségünkre való tekintettel, még jattot is fogok adni neked!

  7. ta-dam szerint:

    H. János!
    Van, akinek a pohár félig üres, van akinek ugyanez a phár féli tele. De a pohár sosem teljesen üres, és sosem teljesen tele.
    Mikor fogsz egyszer nyilvánosan örülni annak, ha egy döntés helyes? (A bisszig kérdéseidet nem nagy kunszt kitalálni.)

  8. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Mi az összefüggés a vezetőitek szellemi képességei és az én piaci szerepem között? Semmi!
    Nem árulok a piacon, ne keress! Élek a nyugdíjból, már amit Orbánék meghagynak abból.
    De nem is ez a lényeges. Aki egy kicsit is figyeli az embereket, az észreveszi, hogy a nyug-
    díjasok korábban kelnek és szeretnek minél előbb végezni a feladataikkal, így a vásárlással is.
    A fiatalabb korosztály hét közben dolgozik, ritkán mennek e reggeli időszakban a piacra, ill. a
    huszonévesek szinte soha. Ezt egy hét alatt ki lehet figyelni, mint azt is, hogy őstermelő alig
    van, az árusok döntő többsége 3-4 nagyvállalkozóhoz tartozik. Persze az is feltűnt, hogy a
    liftet a kutya se használja, mégse rúgják fenéken az ötletgazdát. Egyéb kérdés?

  9. Horváth János szerint:

    ta-dam!
    Ha jól értem az elméletedet, örülnöm kellene annak, hogy pl. a Mészáros vagy a Tiborcz
    csak ennyit lopott. Nekem mint állampolgárnak az a jó, ha fogalmam sincs a kerületi vezetők-
    ről, viszont minden rendben megy. Ehhez nem 3 m2-s reklámok kellenek, hanem munka!
    És, ha mint állampolgár azt tapasztalom, hogy valami nincs rendben, jogom van ezt szóvá-
    tenni. Ezt hívják demokráciának.

  10. Hozzászóló szerint:

    János, csak próbáltam segíteni. Azt hittem, hogy te vagy az a keserű arcú kofa a piaci lift mellett.
    De most hogy vázoltad, igazából értelmezhetetlen a problémád. Te egész nap vásárolhattál, 8-10 között pedig csak te. Csak az a fél farhát és az egy szem karalábé nem segített fellendíteni a forgalmat, amivel két órán keresztül lófrálhattál fel s alá, ezt tették szóvá az árusok. Közöttük valószínűleg az a remek popsijú Niki is, aki a fényképen éppen a polgi és az alpolgi kérdéseire felelget és rólad panaszkodik.
    Ta-dam pedig a félig üres és félig telt pohárral arra célzott, hogy te az a típus vagy, aki semminek sem tud örülni. Ismerem a magadfajta állandó hőbörgőt: ugyanígy hőbörögtél aktív korodban a munkahelyeden, a munkát ennélfogva kerülted és inkább szájjal dolgoztál, rajongtál a május elsejei felvonulásért és a lufikért, nyugdíjasként pedig már látogatóba sem mehetsz be a volt kollégák közé, mert megállítanak a portán miután mindenki tud arról, hogy szereted a táskádba helyezni az irodaszereket.

  11. ta-dam szerint:

    H.János!
    Egészen rosszul érted az elméletemet.
    Nem Tiborczról és Mészárosról meg a lopások mértékéről beszéltem, hanem a csepeli önkormányzat (polgármester) helyes döntéséről. Neked minden ilyen (akár ha kisebb) pozitívumról kizárólagosan az ellenkezője jut eszedbe, illetőleg analóg (vagy annak szánt) negatív példák, amelyeknek a valóságban semmi köze a tárgyalt konkrét ügyhöz, kizárólag feneketlen gyűlölködő érzelmidben oldódik minden egyetlen vitiolos szennylébe. – De főljél benne nyugodtan egyedül, nem zavarlak tovább benne.

    .

  12. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Tévedsz, nekem nincs ezzel problémám! Csakhogy értsd! Azt írtam, hogy a korán kelő nyug-
    díjas már számára fenntartott idősáv előtt bevásárol, így őket várni egy későbbi időpontban
    balgaság. A fiatalabbak, akik később kelnek – elvégre egyszer kialudhatja magát – még nem
    mehetnek vásárolni. Ez egy nagyon egyszerű, könnyen megérthető összefüggés, és ezt tették
    szóvá az árusok is.
    Bátor ember vagy, ha ismeretlenül jellemzel másokat, bár ezzel inkább magadat jellemezted.
    Tény és való, én nem tudok örülni annak, ha a sok lószar között találok egy szilvásgombócot,
    de ha Neked ízlik, jó étvágyat hozzá!

  13. Horváth János szerint:

    Látom kurvára nehezen viselitek, ha a polgár elvárja és számonkéri a felelős döntéseket.
    Ezekkel a rendeletekkel beleszólnak az emberek életébe, életvitelébe. Itt nem igazán
    működik, hogy “bocsi, tévedtem”! A körültekintés nélküli, hatalmi arroganciával hozott
    döntések, nem vezetnek sehova.

  14. zsák krumpli szerint:

    Ez szép, itt legalább ládában vagyok! 😉

Itt lehet hozzászólni !