A programmal az a cél, hogy zöldebb, élhetőbb, tisztább levegőjű kerületben élhessen minden csepeli lakos, de nem csak fákat ültetett az önkormányzat az utóbbi időben, gyümölcsfákat, egynyári növényeket és komposztládákat is ajándékoztak az itt élőknek.
‘Önkormányzat’ kategória archívum
Folytatódik a Csepeli Zöld Sziget program
2021. február 10. szerdaKarácsony Gergelyék a “nagy kivéreztetés” közepette hét- és négymillió forintos jutalmakat is kiosztottak tavaly év végén a Városházán
2021. február 6. szombatPesti Srácok
Jávor Benedeknek és csapatának különösen sok közpénzt fizetnek – vélhetően csak azért, hogy a kormányt szidják
Közérdekű adatigényléssel kérték ki a Fővárosi Önkormányzattól a Városháza összes főtanácsosa, főelőadója, fogalmazója, főosztályvezetője és mindenféle rendű és rangú alkalmazottja – név nélküli – jutalmazását. A listán vannak olyan “jómunkásemberek”, akik bruttó 7, illetve 4 millió forintos jutalmat is bezsebelhettek.
A lista több száz fős, a hivatal összes dolgozója rajta van, a kiutalt pénzek azonban különösen meglepőek annak fényében, hogy Karácsony Gergely kijelentette, saját magukon kezdik a spórolást, valamint erősen hitelét veszti a kivéreztetés jelige is, amire hivatkozva Budapest baloldali vezetése semmit sem akar csinálni, csak jó szokás szerint másokra mutogat. Az összegek bruttóban értendőek. (tovább…)
A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető
2021. február 5. péntekcsepel.hu
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság támogatásával öt darab szén-monoxid vészjelző és tizenegy darab füstérzékelő készüléket kapnak a leginkább rászoruló csepeliek.
A biztonságot jelentő berendezéseket Borbély Lénárd polgármester és Nagyné Kovács Tímea intézményvezető adták át a csepeli tűzoltóságon február 4-én.
Újabb facsemeték a Szebeni és Késmárki utcában
2021. február 4. csütörtökcsepel.hu
Szebeni utcában harmincnyolc gömbjuhart, a Késmárki utcában tizenöt csörgőfát és húsz keskenylevelű kőrist ültetnek a Városgazda munkatársai.
Borbély Lénárd: az FKF tegyen meg mindent az illegális szemét felszámolásáért
2021. február 4. csütörtökCsepel.hu
Levelet írt Borbély Lénárd polgármester az FKF-nek, melyben a hamarosan kezdődő lomtalanítás kapcsán arra kéri a fővárosi céget, hogy a veszélyeztetett területeken lehetőség szerint tegyenek meg mindent az illegális hulladékok felszámolása érdekében.
Ezen kívül egy intézkedési terv megalkotását is javasolta a jövőbeni megelőzésre vonatkozóan, – ahogy fogalmazott – hogy enyhítsünk az illegális szemetelés okozta problémákon, és hogy kerületünk tisztább, rendezettebb, békésebb legyen.
Ugyanaz a hajléktalan az óvodai gyújtogató és a mozgássérült asszonyt kifosztó férfi
2021. február 3. szerdaCsepel.info
A kiégett játéktároló helye
A hajléktalan férfi január 23-án este gyújtotta fel a csepeli Csodakút Tagóvoda udvarán álló játéktárolót. A rendőröknek azt állította, hogy csak aludni akart a feltört tárolóban. Az óvoda területére egyébként rendszeresen másznak be, pisilnek-kakilnak össze mindent a hajléktalanok.
A Csepel.info úgy tudja, hogy az elkövetőt később szabadlábra helyezték, mivel nem tarthatták tovább előzetes letartóztatásban. Információink szerint ugyanez a férfi elegyedett szóba január 28-án délután a II. Rákóczi Ferenc úton egy elektromos mopeddel közlekedő idős asszonnyal: a mozgáskorlátozott nő helyzetét kihasználva elvette a pénztárcáját a moped csomagtartójából, és elfutott. Ismét elkapták. (tovább…)
Nyilvánosak a csepeli vagyonnyilatkozatok
2021. február 2. keddcsepel.hu
Tíz éve, hogy a csepeli önkormányzat nyilvánosságra hozza a kerületi polgármester, alpolgármesterek és képviselők vagyonnyilatkozatait. A vagyonbevallásokból szemezgettünk.
Az FKF döntése tovább növeli a szemetelés lehetőségét
2021. február 2. keddCsepel.hu
Az FKF. Nonprofit Zrt. mindenféle okokra hivatkozva hamarosan megkezdi a kezelése alatt álló szemeteskukát leszerelését a kerületben, tudta meg portálunk. 263 szemétgyűjtőből összesen 43-at szerelnek le, tovább növelve ezzel a szemetelés lehetőségét Csepelen.
Borbély Lénárd a napokban levelet írt az FKF-nek, amelyben a polgármester az itt élő több mint 70 ezer ember érdekében, valamint a vállalat saját alapelveire való tekintettel arra kéri a céget, hogy ne szállítsák el ezeket a tárolókat.
Szabó Szabolcs szerint orwelli a világ, ahol megmutatják hogyan szavazott
2021. február 1. hétfőCsepel.info
Félelem és rettegés a képviselői munka átláthatósága miatt
Az országgyűlési képviselők szavazásai a rendszerváltás óta nyilvánosak. Ezzel tudják ellenőrizni őket a választók. Az ex-Együtt, ex-LMP-s, jelenleg momentumos Szabó Szabolcs mégis azt nevezi orwellinek, hogy a Csepeli Hírmondó utánajárt, hogyan segítette a törvényhozásban a koronavírusos járvány elleni védekezést. Mint kiderült, sehogy: egyetlen szigorítást, vírusellenes lépést sem támogatott.
“Tényleg orwelli világban él a Fidesz, ahol már mindet el lehet hazudni” – fogalmazott Szabó a saját szavazásait kommentálva. A tényeket azonban nem tudta megcáfolni, lévén bárki leellenőrizheti azokat az Országgyűlés honlapján (például itt). (tovább…)
36 hektáros közpark épül Csepelen
2021. január 29. péntekCsepel.hu
Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán jelentette be a hírt, mely szerint a kormány döntése értelmében egy kerületeken átívelő, méreteiben is óriási parkfejlesztési program indul a fővárosban.
Ennek első állomása Csepelen lesz.










