‘Önkormányzat’ kategória archívum

Segítség a HSZI-nek

2021. június 8. kedd

Csepel.hu

Összesen 300 db női és férfi illatszercsomagot ajándékozott a Segítség Köve Alapítvány a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának (HSZI).

A több mint 400 ezer forint értékű felajánlást ma délután vette át Nagyné Kovács Timea, a HSZI intézményvezetője Schönek Mártától, az alapítvány munkatársától. Mint megtudtuk, az ajándékok a HSZI összes dolgozója között lesznek szétosztva.

(tovább…)

Ez a helyzet ott, ahol Karácsony Gergely már miniszterelnök

2021. június 7. hétfő

Mandiner

Minden lehalt a belvárosi utcákon: állva pöfög az autósor a körúton, ahol a biciklisávokat az autósok kárára vezették be. A környező utcákban sem lehet megmozdulni. És ez még csak a veszélyhelyzet utáni állapotba való “visszatérés”, nyáron, amikor kevesebb az autós, mint egyébként – írja a Mandiner.

Felháborodott olvasóink jelezték, hogy továbbra is problémát jelent az, hogy a főváros által bevezetett biciklisáv miatt a körúton több ponton egy sávosra szűkült az autóforgalom. Olvasónk szerint az jut csak előre, aki a szabályokat megszegve, ráhajt a biciklisávra. Ahogy ő fogalmaz: „megint a pofátlanok nyernek, a szabálykövetők viszont csak szívnak”.  (tovább…)

Június 12-én szombaton reggel 8 órakor nyit a csepeli strand

2021. június 7. hétfő

Csepel.hu

Június 12-én nyit a Csepeli Strandfürdő. Jelenleg a nyitásra való felkészülés zajlik – értesült portálunk.

A jegyárak változatlanok maradnak, illetve a nyugdíjas kedvezményes napok is ugyanazon a napokon lesznek, mint tavaly.

(tovább…)

Együttműködési megállapodást kötött a Turay Ida Színház és a csepeli önkormányzat

2021. június 7. hétfő

Csepel.hu

Itt az ideje, hogy lépjünk egyet előre kerületünk kulturális életében, ennek érdekében ma délelőtt együttműködési megállapodást kötöttünk egy nagy múltú és méltán híres teátrummal, a Turay Ida Színházzal – írta Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.

A Darvasi Ilona ügyvezető igazgató és a csepeli önkormányzat között létrejött együttműködéssel olyan színvonalas előadások, nagyszínpadi produkciók is láthatóak lesznek majd Csepelen, amelyek tovább bővítik és színesítik kerületünk kulturális életét – derül ki a bejegyzésből.

(tovább…)

Milliárdokat kap Csepel az útépítésekre

2021. június 6. vasárnap

Csepel.info

2011 óta milliárdokat költ a kerületünk útépítésekre, és még mindig nagy a lemaradásunk

Orbán Viktor miniszterelnök aláírta azt a kormányhatározatot, amely 2 milliárd 314 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a csepeli önkormányzatnak útépítésekre és útfelújításokra – jelentette be Németh Szilárd csepeli képviselő a Facebook oldalán.

Információink szerint Borbély Lénárd polgármester és a csepeli önkormányzat hónapok óta egyeztetett a forrásról, és javarészt kész tervek vannak az aszfaltozásra váró utakra. A fejlesztési forrás azért is jól jön, mert a fővárosi vezetés szándékosan leállította az összes csepeli fejlesztést, és a fővárosi forrásokat csak balliberális vezetésű kerületekben költik el. Az összes csepeli közlekedési fejlesztés önkormányzati vagy kormányzati pénzből valósul meg.

Ünnepélyesen megnyílt az Összetartozás Háza-Trianon Emlékkiállítás

2021. június 4. péntek

csepel.hu

A járványhelyzet miatt egy évet kellett várni arra, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján Csepel új kulturális intézménye, az Erdősor utcában található Összetartozás Háza-Trianon Emlékkiállítás megnyithassa kapuit a csepeliek előtt.

(tovább…)

Átadták a Bárczy István-díjakat

2021. június 4. péntek

csepel.hu

A fővárosi pedagógusnap alkalmából Bárczy István-díjakat adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban június 4-én. Az elismerést kerületünkből Szigeti Barnabásné, a Cseperedő Bölcsőde kisgyermeknevelője vehette át.

(tovább…)

Indulnak az önkormányzat ingyenes nyári napközis táborai

2021. június 3. csütörtök

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat idén nyáron is megszervezi az általános iskolákba járó csepeli tanulók részére a nyári napközis tábort.

A tábor időpontja: 2021. július 05. – 2021. augusztus 19.

Helyszíne: Napközis Tábor (1213 Budapest, Hollandi út 18.).

 

(tovább…)

Idén is ingyenes a rotavírus elleni oltás

2021. június 1. kedd

csepel.hu

Idén is ingyen kapják meg a csepeli gyermekek a rotavírus elleni védőoltást. Ezt a kerület vezetője, Borbély Lénárd jelentette be közösségi oldalán.

A Facebookon megjelent bejegyzése szerint : “Mi sem lehetne fontosabb, mint gyermekeink védelme, ezért idén is ingyen biztosítjuk a csepeli újszülötteknek a rotavírus elleni védőoltást. Az ezzel kapcsolatos szerződést ma írtam alá a polgármesteri hivatalban. A vakcinából most 750 darabot vásároltunk közel 15 millió forint értékben. (tovább…)

Ismét együtt szurkolhatnak a csepeliek

2021. június 1. kedd

Csepel.info, Csepeli Hírmondó

A Labdarúgó Európa Bajnokság alkalmából megújulva nyitja kapuit a Csepeli Szurkolói Aréna – értesült a Csepel.info.

Megnéztük a felújítást is, mutatjuk a képeket. (tovább…)