Borbély Lénárd arra kéri a Csepel SC-t, hogy változtassák meg a döntésüket

Csepel.info

Hétfőn Csepel két meghatározó futball utánpótlás-egyesülete úgy döntött, hogy egyesített erővel dolgoznak tovább a kerület sportéletének sikeresebbé tétele érdekében. Másnap reggel azonban nem engedték be edzeni a gyerekeket a Csepel SC területére. Úgy tudjuk, hogy a felszerelésüket is csak a vásárlást igazoló számla ellenében engedték volna elvinni.

“Arra kérem az Alapítványt, hogy gondolja át és változtassa meg a döntését! A gyerekeinkkel és a csepeli családokkal ezt nem lehet megtenni” – fogalmazott a történtek után Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. Az alábbiakban az ő Facebook-bejegyzését közöljük.

“Összefogással erősítjük a csepeli futball utánpótlást – nagy örömmel jelentettem be hétfőn délután ezt a hírt. Így a jövőben a csepeli önkormányzat égisze alatt több mint 250 gyerek edzését látjuk el. Másnap reggelre a Csepel SC Alapítvány már nem engedte be az önkormányzat csepeli focistáit a Béke téri stadionba. Pedig a Csepel SC a csepelieké.
Arra kérem az Alapítványt, hogy gondolja át és változtassa meg a döntését! A gyerekeinkkel és a csepeli családokkal ezt nem lehet megtenni.”

Forrás: Facebook

28 hozzászólás “Borbély Lénárd arra kéri a Csepel SC-t, hogy változtassák meg a döntésüket” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Mi van most? Nem a tiétek lett a cucc? 😁

  2. Betke szerint:

    Alapítvány, Németh Szilárd! Vagy nem jól tudom?

  3. kormánypárti szerint:

    Miért olyan lepukkantak a sportpályák, épületek? A fenntartásnak, pláne a fejlesztésnek költségei van. Nincsen ingyen ebéd, jó reggelt kívánok!

  4. pl szerint:

    Az építésnek is bazd+! Beszélsz hülyeséget!
    Tele sz@rtátok az országot, annak nem lesz fenntartási, fejlesztési költsége?!
    Nincs ingyen ebéd… Ezt kinek mondod? A koldusoknak? Azok tudják, te ökör!

  5. pl szerint:

    Most akkor tolvajtól lopni bűn? Akkor is, ha tolvaj lop tolvajtól? Hoppá!

  6. kerdes szerint:

    kormanyparti: mesélj, kinek adsz igazat a történetben? Aki kizárta a gyerekeket? Vagy aki összevonta? Mi van a háttérben?

  7. kormánypárti szerint:

    A baloldal aljas áskálódása és izraeli befektetői érdekek húzódnak meg a háttérben, mert lakóparkot akarnak építeni a Csepel SC értékes területére. De ebből aztán nem esznek, mi átlátunk a szitán és megvédjük a Csepel SC-t!!

  8. Gratulálok szerint:

    Németh használja saját maga a pályáját! Talán bukfencet vetni még tud! 😉

  9. Gary Ridgway szerint:

    Kíváncsi leszek, hogy mi változik, mert ugye TI mindent IS megoldotok. 😁👍

  10. Utazó szerint:

    Köszönjük a zajos ébresztőt! Úgy látszik Csepel belvárosában lakóknak nem jár az ünnepi pihenés. De nyilván a hagyományokhoz ragaszkodni kell, mégha el is lehetne költeni ennek az árát értelmesebb dolgokra is, főleg az utóbbi ~másfél év következményei után. Viszont ez a Fidesz kormány mesterműve, a porhintés, a púder, a puding tálalása. A lényegi dolgokról a figyelem elterelése. De egy normális embernek ez kevés. Ezek szerint még mindig kevés a normális ember ebben az országban.
    Nagyapó, kormánypárti és a többi “hívő” sem szeret az érdemi dolgokról beszélni.
    Mi van a Jedlik felújításával?
    Mi van a sétáló utcai szolgáltató házak felújításával?
    Mikor lesz rend, csend Csepel központjában?
    Hol van a nagy buszpályaudvar áthelyezés, felújítás?
    Ezekre reagálni nem szeretnek. Mert nem is tudnak érdemben. Csak a fentebb vázolt verzióban. Porhintés. Púder. Puding. Figyelem elterelés. Mutogatás. Miközben magukra kéne, és tükörbe nézni!

  11. Gary Ridgway szerint:

    Utazó!
    A repparádé előtt volt dolgom a külvilágban, fegyveres katonákat ismét láttam, mellé a repparádé, mint Burmában, egy katonai hunta. 👏👍
    A “kukoridombon” is lesz Covid-party, hadd vedeljen-zabáljon a neoproli, mellé egy kis agitprop, erre van a társadalom egy részének igénye. 😁

  12. kerdes szerint:

    kormánypárti: az aktuális helyzetről kérdeztelek. Mivel nem válaszolsz, válaszoltál….

  13. kerdes szerint:

    ” De ebből aztán nem esznek, mi átlátunk a szitán és megvédjük a Csepel SC-t!!”
    Azzal, hogy a gyerekek nem mehetnek be?

  14. kormánypárti szerint:

    Nem vagyok tudakozó, így nem vagyok köteles mindenféle agymenésre reagálni. Főleg ha feleslegesnek tartom, mivel úgyis elbeszélünk egymás mellett. A két sportegyesület nyilván a gyerekek miatt és a “a kerület sportéletének sikeresebbé tétele érdekében” egyesítette erőit…szerinted kizárólag erről van szó, másról nem?

  15. kerdes szerint:

    A polgármester úr gondolom a gyerekek és a csepeliek érdekeit nézi. Szerinted nem?

  16. kormánypárti szerint:

    Igen, a sportolni vágyó gyerekek természetesen fontosak. Mint ahogy az is lényeges szempont, hogy a világ minden éhezőjének jusson étel, különösen a gyerekeknek. Juthatna, de mégsem jut. Mert a világ nem utópisztikusan működik és nekünk a létező gyakorlathoz kell alkalmazkodni. Nagyon sajnálatos, de más megoldást nem látok…

  17. kerdes szerint:

    “Nagyon sajnálatos, de más megoldást nem látok…”

    Pontosan milyen megoldásról beszélsz? A kitiltásról?

  18. csakúgy szerint:

    Nem értem, hogy miért Sziszi mondott “ünnepi” – fideszes propaganda beszédet a kenyérszentelés kapcsán, a Daru-dombon. Az önkormányzat tagjai, háttérbe szorultak. A kenyérosztás (krumpli helyett), után sem kommunikált Lénárdka és Szilárd. Mi lesz ebből, mi várható?!

  19. kormánypárti szerint:

    Elismerem, nem szerencsés szóhasználat, de akkor sem tudom a kiutat. Én csak azt állítom, minden egyes vendég erőforrásokat vesz igénybe, amelyeknek – akár tetszik, akár nem – költségvonzatuk van. A kiadások viseléséhez pedig fedezetre van szükség. Ez a való élet megkerülhetetlen, mindent felülíró fizikai törvénye.

  20. robi szerint:

    csakúgy 17:51 hsz.-éhez:

    A településeken többnyire az adott körzet országgyűlési képviselőjelöltjei mondták az ünnepi beszédeket.

  21. Gary Ridgway szerint:

    Gondolom a fél utca forgalmát meg a helyi önkormányzat bénította meg. 😁

  22. csakúgy szerint:

    Kedves Robi!

    Az adott körzet (Csepel, Bp. XXi. kerület) – országgyűlési képviselője – dr. Szabó Szabolcs. Mister pacal Szilárd, csak egy egyszerű, csepeli lakos. Az önkormányzat képviselői, szép csendben sunnyogtak, de nem nem hívták meg, az Ön által javasolt képviselőt.

  23. robi szerint:

    Én jelöltekről beszéltem.

    A 2022. évi országgyűlési választások jelöltjei már az idén minden lehetőséget megkapnak támogatóiktól a közszereplésre.

  24. csakúgy szerint:

    Kedves Robi!

    Inkább nem minősítem.

  25. disznóvágás2022 szerint:

    Azzal gondolom minden csepeli egyetért, akár, fideszes akár nem, hogy a mindent felzabáló mágikus rezsidisznónak takarodnia kell a csepeli közéletből.

    Kétszer egymás után kikapott egy nevesincs szopottgombóc szabolcstól, miközben a Fidesz és Borbély Lénárd hozta az önkormányzati választást. Harmadszor nem szabad engedni megpróbálni, jöjjön más, belőle nem kér senki.

    A pacalarcútól az egész ország hányingert kap, még a fideszesek is. A csepeli Fidesznek és a fideszeseknek végre el kell dönteniük, hogy Borbély Lénárd mellé állnak, vagy a hányingerkeltő mögé.

    Az alapítványt azonnal adja át a Csepeli Önkormányzat tulajdonába, és mindenki örülne, ha elköltözne olyan vidékre, ahol szívesen látják, mert hozzá hasonló disznók zabálják a moslékot röfögve. Zsóri FC-nél a főnök biztosan szívesen látná, bár lehet összevesznének a moslékon.

  26. robi szerint:

    Abban a kérdésben, hogy ki lehet képviselőjelölt, a tagság és a szavazópolgárok véleményére a kutya nem kíváncsi.

  27. csakúgy szerint:

    disznóvágás2022 szerint — ok

  28. janipapa szerint:

    Szégyen ami e téma körül történik !

Itt lehet hozzászólni !