MTI, Mandiner
A kampány vége óta nem fontos semmi, amit Karácsony megígért
Csepel.hu
Július 3-án megnyitotta kapuit a felújított csepeli Napközis Tábor. A létesítmény teljeskörű korszerűsítése bruttó 1,8 milliárd forintból valósult meg. A tábor ünnepélyes átadása után egész napos családi rendezvénnyel, változatos programokkal várták a látogatókat.
A gyerekek július 5-től vehetik birtokba a tábort és csaknem hat héten keresztül élvezhetik a szünidőt az újjávarázsolt komplexumban.
Csepel.hu
A képviselők a koronavírus-járvány utáni első ülésen döntöttek az idei díszpolgári címekről és a Csepel Szolgáletáért Díjakról.
A koronavírus-járvány enyhülésével a kormány feloldotta a korlátozó intézkedések többségét, így tavaly szeptember óta, kilenc hónap után ismét ülésezhetett a Csepeli Önkormányzat képviselő-testülete.
csepel.hu
A hagyományokhoz hűen idén is köszöntötték a kerület egészségügyi dolgozóit Semmelweis napon. A programot ezúttal a Királyerdei Művelődési Ház kertjében tartották, ahol szakmai elismeréseket adtak át.
Csepel.hu
A harmadik hullám végét jelezve június 18-án Müller Cecília tiszti főorvos és Kásler Miklós miniszter arra kérte a háziorvosokat, hogy az alapellátásban álljon vissza a régi rend, biztosítsák a személyes megjelenéssel járó vizsgálatokat, és térjenek vissza a pandémia előtti szabályokhoz. Ahogy fogalmaztak: a járványügyi intézkedések és a magas átoltottsági arány miatt a koronavírus-járvány harmadik hulláma véget ért Magyarországon.
A háziorvosi ellátásban a járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az első hullám végén visszavonták, azóta a járványügyi szabályok és előírások, valamint az NNK által kiadott aktuális eljárásrend betartása mellett az alapellátásban semmilyen a betegellátást, a betegekkel való személyes találkozást érintő korlátozó intézkedés nincs hatályban. „Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a személyes találkozás, a betegvizsgálat lehetőségét, mind a háziorvosoknál, mind pedig a házi gyermekorvosoknál” ‒ mondta el lapunknak dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója. (tovább…)
888
Horváth Csaba polgármester a veszélyhelyzet utolsó heteiben szociális bérlakást utalt ki Kisné Szivcsovics Nikolett önkormányzati képviselőnek, pedig a momentumos politikus legalább 540 ezer forintot keres havonta, így nem felel meg a rendeletben foglalt feltételnek.
Az MSZP-s politikus legutóbb arra hivatkozott, hogy Kisné Szivcsovics Nikolett nem volt mindig önkormányzati képviselő, és nem is lesz mindig az. Ez az érvelés azonban a Fidesz-KDNP szerint nem elfogadható – mondta Borbély Ádám, a kerület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője a Bosnyák téren szerdán. Hozzátette, hogy a lakbért évente felül kellene vizsgálni. Megjegyezte, hogy sok rászoruló család vár évek óta szociális bérlakásra.
Mr.Gabee, Csepel.info

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2021. július 2-án (péntek) 17.00 órai kezdettel testületi ülést tart a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében.
Napirendi pontok ide kattintva érhetők el.
Csepel.hu
A felújítást a Pilisi Parkerdő Zrt. – a terület kezelője – végezte április és május hónapban. A fejlesztések, felújítások önkormányzati támogatással valósultak meg. A mostani felújítás költsége összesen bruttó 3.370.453 forint.
Úgy tudjuk, teljes mértékben megújult az esőház, az információs rendszer (tájékoztató táblák, növényismertető táblák, feladatismertető táblák, térképes táblák), a teljes tornapálya. Ezeken kívül szemétgyűjtők, asztalok, padok, behajtást gátló fa oszlopok és a sorompók lettek kihelyezve a területre.
Csepel.hu
Csepel önkormányzata és a kormány közötti tárgyalások eredményeképpen több mint 3 milliárd forint támogatásból tizenhárom új utcaszakaszt építenek meg Csepelen, valamint a fővárosi önkormányzat helyett felújítják a Táncsics Mihály utcát – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Borbély Lénárd polgármester, amelyen megjelent Láng Zsolt, a fővárosi közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő.
Borbély Lénárd utalt rá, hogy a kerületben folytatják az évek óta tartó útfelújításokat. A kormány támogatásának köszönhetően mintegy 2,4 kilométeren építik meg a Borókás, Darázs, Harmatos, Mátra, Móri, Orgonás, Örvény, Varjú, Vihorlát utcák szakaszait, illetve az Erkély és a Zsilvölgyi utcák több szakaszát. Szintén kormányzati támogatásból újítják fel a Táncsics Mihály utcát is, amely Csepel egyik legforgalmasabb útja. Eredetileg a tulajdonos fővárosi önkormányzat végezte el volna a felújítást, de Karácsony Gergely főpolgármester az utolsó pillanatban ezt megakadályozta.