‘Vélemény’ kategória archívum

Orbán: Növekedési fordulat következik

2012. október 11. csütörtök

Az új magyar alkotmányról szóló diskurzus nem az alaptörvény szövegéről, paragrafusairól szól, hanem “az európai társadalomfejlődés irányairól”

MTI, Fidesz.hu, Csepel.hu

Fotók: Burger Barna, valamint Europress/AFP

Az idén csökken a magyar gazdaság teljesítménye, de jövőre növekedési fordulat következik, a kormány pedig új gazdasági akcióterveket mutat be a parlamentnek – mondta Orbán Viktor csütörtökön Berlinben, miután megbeszélést folytatott Angela Merkellel. A német kancellár szerint Magyarország előrelépést ért el az Európai Unió által sürgetett társadalmi reformok területén.

A német kancellár hivatalában fogadta a magyar miniszterelnököt. A megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón Angela Merkel kiemelte: fontos, hogy a magyar kormány “megszívlelte” az európai partnerek felvetéseit és az Európai Bizottság iránymutatásait követve módosított azokon a törvényeken, amelyekkel kapcsolatban kételyek merültek fel. (tovább…)

Rendhagyó beszélgetés dr. Kléber István ügyvéddel: Paragrafusok szabadfogásban

2012. október 11. csütörtök

Csepel.hu

Két mankóval, s egy halványuló monoklival a szeme körül érkezik a találkozóra. Bár beszélgetésünk apropóját egy nemrégiben lezajlott világverseny adta – aminek eredményével egyáltalán nem elégedett -, korántsem csak a sport volt a téma. Hiszen dr. Kléber István nem mellesleg ügyvéd is, többek között a csepeli önkormányzat jogi ügyeit intézi.

Ideális interjúalany. Kérdezni sem kell, mesél. A birkózásról, gyerekkori vágyairól, a mindent elsöprő akaratról, arról, miért éppen a jogi egyetemet választotta, hogy miért jó karaokézni, s hogy sokat foglalkozik pszichológiával is. „Érdekel. Fontos, hogy tisztában legyek magammal, mert csak így tudom a velem szemben ülőnek a teljes figyelmemet adni.” (tovább…)

Csaba László: hiába volt a folyamatos károgás

2012. október 8. hétfő

Körbe kell nézni, Csehországtól Romániáig, Spanyolországtól Írországig és Angliáig: negatív a gazdasági növekedés

Hirado.hu

“Ha Orbán Viktor ekkora guru, hogy Angliától Romániáig befolyásolni tudja a gazdasági növekedés ütemét, akkor őt valószínűleg valami nagyobb állásba kellene tenni, nem egy ilyen kis ország élére”

Idén egy mikroszkóppal látható növekedésre van kiszámolva a költségvetés, ehhez képest van egy mai ismereteink szerint 1,3 százalékos, de lehet, hogy nagyobb mértékű visszaesés. Emellett az eurózónában van egy elhúzódó válság, mellyel korábban nem számoltunk, azt gondoltuk, egy direkt csomaggal ez a probléma megoldódik. Ezekből adódóan nagyfokú volt a bizalmatlanság a jövő évi költségvetés finanszírozhatóságát illetően, emiatt kellett a realitásokhoz igazítani a büdzsét – jelentette ki Csaba László közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában.

Hangsúlyozta: 2010-2012-ben a folyamatos károgás ellenére mégis sikerült tartani a költségvetési hiányt. A kormány most fél százalékot lazított, ezt a nemzetközi szervezetek és a piac is elfogadta. (tovább…)

A baloldal impotens, de hatalmat szeretne

2012. szeptember 29. szombat

Gyurcsány szerint Mesterházy miniszterelnököt lát, ha a tükörbe néz

Gyurcsány Ferenccel közölt interjút a Die Presse című osztrák napilap szombati számában, melyben a volt kormányfő egyetértett a riporter megjegyzésével, hogy a válság kezelésére a baloldalnak sincs jelenleg készen “hatásos receptje”, ahogy Európában máshol sem.

A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője, volt miniszterelnök a vezető osztrák konzervatív napilapnak nyilatkozva Magyarország jelenlegi helyzetének nehézségét abban jelölte meg, hogy egyrészt a külföldi befektetők “messziről elkerülik” az országot, másrészt   drámaian csökken a belföldi fogyasztás. “A gazdaság alapvető gondja az, hogy Orbán Viktor egyszerűen nem hisz az egyéni kezdeményezésben” – mondta.  Hozzátette, hogy a miniszterelnököt “putyinistának” tartja, aki “kizárólag az állam teljhatalmában hisz”. (tovább…)

A szocialisták és a parlamentarizmus

2012. szeptember 27. csütörtök

GFG Blog

Van egy példa.

A példa arra jó, hogy illusztráljon. Nem a példa tehát a fontos, hanem az, amit illusztrál: a szocialisták parlamentáris eljárásokhoz fűződő viszonyát maga a címben szereplő politikai alakulat karikírozza ki. (tovább…)

A baloldal kilátástalanságáról I.-II.

2012. szeptember 22. szombat

“Ma ott tartunk, hogy a pártnak nincs elképzelése arról, mit akarjon, egyet leszámítva: legyőzni Orbán Viktort” – “Valóságos Androméda-köd ez, mert milliónyi fényévnyire van az emberek problémáitól”

GFG Blog

Van egy hiány.

A baloldalnak ma nincs víziója. Azért nincs, mert nem képes megújulni. Foglya egy kényszernek. Csak egy dolgot akar: le akarja győzni Orbán Viktort.

A dolgok a baloldal szempontjából egészen 2008-ig rendben mentek.

A szocializmus évtizedeiben a struktúra válságát, nevezetesen, hogy eladósítással lehet csak finanszírozni a „gulyáskommunizmus” biztonságélményét, a reformretorika gyógykezelte. A baloldal felől nézve a rendszerváltás is csak egy reform, ami az intézmények radikális jellegű cseréje ellenére sem jelentette a szocializmus megszüntetését. Ha nem is a rendszer szintjén, de a mélystruktúrában a közös elvek megőrződtek. A váltás ellenére tehát nem következett be törés. Aztán húsz évig sem volt szükség változtatásra. Az intermezzók ellenére, amikor nem a szocialisták voltak kormányon, a vízió és az azt szolgáló hatalompolitika nem változott. (tovább…)

Vitaanyag készült Nemzeti hajózási stratégia címmel

2012. szeptember 21. péntek

A stratégiai anyag ide kattintva olvasható el

Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyar Nemzet, Csepel.info

Örömhír. A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette Nemzeti hajózási stratégia címmel vitaanyagát, amely az egykor világszínvonalú magyar hajózás és hajóépítés, valamint az európai közlekedési rendszerbe illeszkedő kikötőhálózat felélesztését és modernizációját kívánja elindítani, valamint a fő fejlesztési irányokat kitűzni.

A dokumentum a magyar hajózás kitörési pontjai között sorolja fel a hagyományokkal rendelkező hajóépítés újjáélesztését, a vízi turizmusban első számú célpontként szereplő Budapest pozíciójának megőrzését, a folyóvizek nagyobb bevonását az öntözési rendszerbe és a keleti irányú hajózás elindítását. A készítők véleményeket, javaslatokat várnak a hajozas@ngm.gov.hu e-mail címre a szakemberektől, az érintett vállalkozásoktól, a szakmai-társadalmi szervezetektől és a lakosságtól. (tovább…)

Attitűd

2012. szeptember 20. csütörtök

Magyar Hírlap

Nyilatkozatot adott ki az MSZP. A nyilatkozatot Gőgös Zoltán és Bangóné Borbély Ildikó írta alá. A nyilatkozat ismételten az úgynevezett „földmutyikról” szól, és a kabai „ügyeket” állítja a középpontba. Beszél továbbá „rablógazdákról”, „őrjöngve tomboló sáskahadakról”, „narancsos haverokról”.

Lássuk előbb a tényeket: Kabán jelen pillanatban nincsenek ügyek. Kabán nem hirdettek győzteseket a földbérletekre, Kabán nem nyert földet sem fideszes polgármester, sem narancsos haver. Csak szólok, hogy világos legyen: Kabán kabai gazdálkodók fognak földet nyerni. (tovább…)

Gabala: a racionális futball hiányzott

2012. szeptember 19. szerda

Csepelfc.hu

Gól nélküli döntetlent játszott hétvégén a Százhalombatta vendégeként a Csepel FC. A klub hivatalos oldalán Gabala Krisztián vezetőedző értékelte a mérkőzést, valamint kérdésekre is válaszolt.

Gabala Krisztián: – Tudtam, hogy egy masszív csapat otthonába látogatunk, amely eddig minden mérkőzésen gólt tudott szerezni, éppen ezért hatványozottan felhívtam a figyelmet arra, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Sajnos úgy érzem, hogy a csapat az elmúlt hetek pozitív dolgai miatt nem kellő szenvedéllyel, alázattal játszott! Ennek a kettősségnek tudom be azt, hogy nem kellően koncentráltunk az előttünk adódó lehetőségeknél. Az első tíz percet leszámítva végig irányítottuk a mérkőzést, csak a kellő kreativitás és a racionális futball hiányzott a támadójátékunkból. (tovább…)

AZ MSZP titkos stratégiája: letölthető

2012. szeptember 17. hétfő

Fent és Lent blog

A dokumentum kevesebb beszólást és konfrontációt javasol a Jobbikkal szemben: “Egy kiélezett, Fidesz-MSZP versenyben az LMP szavazók kb.  fele, de a Jobbik szavazóinak egy része is inkább azonosul a szocialista politikusokkal és üzenetekkel”

Májusban az MSZP előjött stratégiai tervezetével a 2014-es választásokig, melyet Baloldaliság. Remény. Erő. címmel illettek. Keveset lehetett róla hallani, a sajtóban is csak egy Népszabadság-cikk született a tanulmányról. Ez nem is meglepő, mert alapvetően belső anyagról van szó, sőt, elvileg titkos is. Nos, a Fent és Lent hozzájutott az anyaghoz, és teljesen természetes módon közzé is tesszük.

Előtte elemezzük az alapvetéseit kicsit, mert igazán sokat elmond, hogy működik egy parlamenti gigapárt 2012-ben. Rendkívül érdekes megállapítani, hogy mennyire profi és mennyire elvtelen írásról van szó. Végigolvasva egyetlenegy olyan kitételt nem találunk benne, ami azt sugallná, hogy amit tenni fognak, az az ország érdeke lenne, vagy hogy melyek azok a pontok, amelyek a nehéz helyzetből való kilábaláshoz vezetnének: az MSZP szavazatmaximálási stratégiáját vázolja fel igen alaposan átgondolva.  (tovább…)