Csaba László: hiába volt a folyamatos károgás

Körbe kell nézni, Csehországtól Romániáig, Spanyolországtól Írországig és Angliáig: negatív a gazdasági növekedés

Hirado.hu

“Ha Orbán Viktor ekkora guru, hogy Angliától Romániáig befolyásolni tudja a gazdasági növekedés ütemét, akkor őt valószínűleg valami nagyobb állásba kellene tenni, nem egy ilyen kis ország élére”

Idén egy mikroszkóppal látható növekedésre van kiszámolva a költségvetés, ehhez képest van egy mai ismereteink szerint 1,3 százalékos, de lehet, hogy nagyobb mértékű visszaesés. Emellett az eurózónában van egy elhúzódó válság, mellyel korábban nem számoltunk, azt gondoltuk, egy direkt csomaggal ez a probléma megoldódik. Ezekből adódóan nagyfokú volt a bizalmatlanság a jövő évi költségvetés finanszírozhatóságát illetően, emiatt kellett a realitásokhoz igazítani a büdzsét – jelentette ki Csaba László közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában.

Hangsúlyozta: 2010-2012-ben a folyamatos károgás ellenére mégis sikerült tartani a költségvetési hiányt. A kormány most fél százalékot lazított, ezt a nemzetközi szervezetek és a piac is elfogadta.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint megbukott a kormány gazdaságpolitikája, azt válaszolta: a kormány nem folytatta azt a gazdaságpolitikát, ami inkább üzenetek formájában valósult meg, mint konkrét számokban. Egy visszaeső gazdaságban arról tárgyalni, hogyan osszunk el 5 százalékos gazdasági növekedést, ha lenne, nem volt folytatható. Az lett volna a felelőtlenség, ha az ígéretekhez, és nem a realitásokhoz próbálja tartani magát a kormányzat – szögezte le.

Jövőre azonban kikerülhetünk a túlzottdeficit-eljárás alól, és megállapodhatunk a nemzetközi szervezetekkel, ami javítja a finanszírozási feltételeket, a növekedést.  Összképben sikerült, a kisebb részletekben mindenki tud hibát találni – fogalmazott a közgazdász.

Arra a kérdésre, mennyiben tudható be a külső körülményeknek és mennyire a kormány gazdaságpolitikájának, hogy korrekciókra van szükség, azt válaszolta: körbe kell nézni, Csehországtól Romániáig, Spanyolországtól Írországig és Angliáig terjed azon országok köre, ahol negatív a gazdasági növekedés. Ha Orbán Viktor ekkora guru, hogy Angliától Romániáig befolyásolni tudja a gazdasági növekedés ütemét, akkor őt valószínűleg valami nagyobb állásba kellene tenni, nem egy ilyen kis ország élére.

A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatát, miszerint a magyar gazdaságpolitikát végzetesen félrevitték bizonyos kottákból irányítva, és szkeptikus a tekintetben, hogy az eurózóna válsága visszafordítható, úgy kommentálta: a piac bizonytalan, és ha finanszírozás nincs, akkor a bizonytalanság önbeteljesítő valóssággá válik, és egy olyan államnál, mint a miénk, ahol a kivitel és a behozatal a GDP 170 százaléka, nagy tigrisbukfenceket, csodákat végrehajtani nem lehet – tette egyértelművé.

A magyar gazdaságban 2006 volt az utolsó olyan év, amikor jelentős növekedés volt, a mai ismereteink szerint 2014-ben, ha minden nagyon jól összejön, 2-2,5 százalékra fel tudunk kúszni, de még akkor sem érjük el a 2006-os szintet. Ez a gond, hiszen ha egy társadalom nyolc évig nem megy előre, érthető okokból rosszul érzi magát. Nem az a megoldás, hogy majd a világgazdaság föllendül, és vele arányosan mi is növekedünk, hanem nekünk ezen dolgoznunk kell, egy olyan modellre kell átállni, mely az innovációra, a munka hozzáadott értékének a növelésére helyezi a hangsúlyt, és ezen keresztül lényegesen gyorsabb növekedést tesz lehetővé, mint amit a beruházási szintünk jelenleg indokol. Ez egy másfajta politikát és egy másfajta környezetet igényel – érvelt Csaba László.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Csaba László: hiába volt a folyamatos károgás” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Csaba László: hiába volt a folyamatos károgás
    Körbe kell nézni, Csehországtól Romániáig, Spanyolországtól Írországig és Angliáig: negatív a gazdasági növekedés”
    Csak a magyar gazdaság szárnyal!
    Éppen most lép életbe a kuszaszemű Matolcsy kiigazító programja! Kár-kár-kár! ))) 🙂 (((

  2. nemahaverod szerint:

    hülye 🙂

  3. Dr. grün szerint:

    nemahaverod!
    Ő nem hülye, csak közgazdász! 🙂
    A magyarok csodafegyverének egy modern változata!
    Jobban fél tőlük a világ, mint a zatomfegyverektől! ))) 🙂 (((

  4. Perspektíva? szerint:

    Évek óta magyarázzák a semmit, amivel elég rendesen hülyítik a népet, miközben már majdnem mindegyik “professzori szinten” él, s etet bennünket a politika érdekében.

  5. felix szerint:

    Erről az emberről el tudom képzelni, hogy naponta leköpi a tükrét.

  6. bonifác szerint:

    Ne sírjatok olyan nagyon. törüljétek meg a szemeteket , és törődjetek bele, hogy
    egyelőre a libatolvaj marad a talonban. Későbbre várható a magyarázat: bocsi ehhez
    sem értettem. …És tapogatod majd meglopott zsebedet.Clinton nénó pedig pumpálhatja
    tovább beléjük a dollármilliókat….

  7. csaba péter szerint:

    Szegény Csaba László , hiába akit megvettek kilóra annak ezt kell mondania.

  8. felix szerint:

    Rajta legalább látszik, hogy szenved tőle.

Itt lehet hozzászólni !