Csepel.hu
Két mankóval, s egy halványuló monoklival a szeme körül érkezik a találkozóra. Bár beszélgetésünk apropóját egy nemrégiben lezajlott világverseny adta – aminek eredményével egyáltalán nem elégedett -, korántsem csak a sport volt a téma. Hiszen dr. Kléber István nem mellesleg ügyvéd is, többek között a csepeli önkormányzat jogi ügyeit intézi.
Ideális interjúalany. Kérdezni sem kell, mesél. A birkózásról, gyerekkori vágyairól, a mindent elsöprő akaratról, arról, miért éppen a jogi egyetemet választotta, hogy miért jó karaokézni, s hogy sokat foglalkozik pszichológiával is. „Érdekel. Fontos, hogy tisztában legyek magammal, mert csak így tudom a velem szemben ülőnek a teljes figyelmemet adni.”
Családjában sem a sportolásnak, sem az egyetemi tanulmányoknak nem volt előzménye, bár „a nagybátyám jogi végzettségű ember, aki a közigazgatásban helyezkedett el, de apámnak hat általánosa volt, édesanyám pedig velem egy időben érettségizett.” A csendes, visszahúzódó kisfiú mindenben a maximumot akarta kihozni magából, s ennek érdekében – legyen szó tanulásról, vagy később a birkózásról – mindent megtett. A sportok sora az asztalitenisszel kezdődött, amihez nem volt elég türelme, aztán az evezéssel folytatódott, amihez meg a testmagassága nem volt elég. 14 éves korában aztán végignézte Hegedűs Csaba egy mérkőzését, ami végérvényesen eldöntötte: a birkózás az a mozgásforma, ami igazán neki való. 1980-ban, a csepeli birkózás fénykorában kerül a szőnyeg közelébe, amikor a Csepel SC sportolói adták a magyar szabadfogású válogatott gerincét. Ebben a közegben, a korosztályához képest 6-8 évvel később induló fiút – ahogy mondja -, „rommá verték” az első meccsén. Aztán csupán két év kellett hozzá, hogy válogatott versenyző legyen, behozva a közel egy évtizedes hátrányt. „Mivel már technikás birkózó nem lehettem, így az erő és az akarat volt az, amire az edzésmunkát alapoztuk.” Aktív versenyzőként is az előbbiek jegyében küzd: körülbelül húsz versenyt nyert meg, a legjobb eredménye egy Európa bajnoki 6. hely volt; tegyük hozzá: ez volt az első és egyetlen világversenye.
Közben az egykori ligetis (ma Csete Balázs iskola) diák, aki persze kitűnő tanuló, a Jedlik Ányos Gimnáziumban folytatja, ahol 1984-ben ő is megkapja a Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést. Állatorvos akar lenni, de a biológia négyes miatt el kell gondolkodnia, melyik egyetemen próbálkozhat még. „A magyar és történelem is jól ment, s a joghoz éppen e két tantárgy kellett: így esett erre a választásom.” Először nem vették fel, akkor egy évig – sportállásban – betanított munkásként dolgozott: szikvíztöltő volt a Csepel Művekben. Aztán jött az egyetem és a döntés: a birkózást nem, de a versenyzést abbahagyja.
Egyáltalán nem tipikus, hogy birkózóból jogászdoktor váljon, de ahogy az e sport űzőire jellemző törött fül sem zavarja Kléber István ügyfeleit, úgy az sem riszt el senkit, hogy az öltözködése, a stílusa, a kedvtelései sem „jogászosak”. Farmer, hátizsák, bőrdzseki. „Aki első pillantásra meg is hökken a kinézetem miatt, az is gyorsan megszokja. Én ilyen vagyok, így érzem jól magam. Azt, hogy eltérek a megszokott, kissé szögletes ügyvédi stílustól, kifejezetten kedvelik az emberek. Könnyebben feloldódnak, gyorsabban megnyílnak, hamar megtalálom velük a hangot. Biztonságot, pontosságot nyújtok, ugyanakkor a sokszínűség, a humor is része a munkámnak.” E vonzó kettőséget még tovább színesíti egyik kedvenc időtöltése: szívesen karaokézik, mert az „éneklés kiváló csapatépítő: összehozza az embereket.”
Ahogy mondja, az önkormányzati munka nagy kihívás, 2010-től dolgozik a csepeli polgármesteri hivatalnak. Bár a kedvenc területe a büntetőjog, „itt minden típusú üggyel – legyen az közigazgatási, klasszikus polgárjogi, építésügyi, vagy éppen kártérítési – foglalkozom. Szakmailag óriási lehetőséget adott ez a felkérés.”
S visszatérve a bevezetőben említett mankóra, monoklira és elégedetlenségre. A nem régiben lezajlott veterán birkozó vb-n ötödik helyet szerzett, bár két éremre is esélyes volt. „Mind a két fogásnemben indultam, kötöttfogásban már a bronzéremért ment a meccs, az első menetet 7:0 ra hoztam, amikor a másodikban egy esésnél reccsent a lábam. Csalódott vagyok, mert a formám alapján nem ezt az eredményt vártam, ráadásul két nappal később szabadfogásban birkóztam volna, amiben jobb vagyok. Korábban voltam vb bronzérmes, de a cselgáncshoz inkább hasonló grappling nevű küzdősportban világbajnoki címet is sikerült szereznem, egy súlykategóriával feljebb pedig vb 3. helyet. De a sérülések soha nem véletlenül történnek: pszichésen fáradt voltam, így nem lehet nyerni.”
Csepeltől soha nem szakadt el: ide jár edzésre, itt él az édesanyja és a munka miatt is hetente többször jön. Gyakran motoron. Mert az is nagy szenvedély.
