“Orbán miatt” nem lesz szocialista jelölt Csepelen
A háttérbe szorult Szenteczky János pártelnök és Dobák István exjelölt ambícióikat félretették az önkormányzati választásokra
A 2010-es csúfos kudarc után jövőre nem indít saját jelöltet az MSZP Csepelen és Soroksáron: a helyi szervezet tagjai Szabó Szabolcsot, a Bajnai-féle Együtt-PM jelöltjét fogják támogatni. Dobák István, az MSZP választókerületi felelőse és Szenteczky János pártelnök közös nyilatkozatot adtak ki erről, melyben elfogadták a Mesterházy-Bajnai paktumot. Magyarázatuk szerint azért döntöttek így, mert felismerték Csepel hosszú távú érdekeit, és megértették a csepeli emberek elvárását. Az MSZP-re szavazni 2014-ben így már csak listán lehetne Csepelen és Soroksáron – erről azonban lapunk informátora szerint az új kampánycsapat Bajnait támogató része garantáltan le fogja beszélni a választókat.
1945 óta nem volt példa arra, hogy a kommunista párt, majd az utódpártjai ne indítottak volna jelöltet a hagyományosan baloldali bástyának számító “vörös Csepelen” – kommentálták lapunknak többen is a Bajai-Mesterházy paktum csepeli fejleményeit. Ketten azt is kiemelték, hogy a liberálisoknak átjátszott választási körzetben sokan továbbra is szívesen szavaznának inkább baloldali pártra, így kisebb pártoknak még mindig érdemes lehet jelöltet állítaniuk. A Csepel.info szocialista forrása szerint a helyi szervezet tagjainak várhatóan kevés lesz magyarázatnak a most kiadott nyilatkozat Dobák István választókerületi felelős visszaléptetéséről, főként akkor, amikor kiújul majd a liberálisok és az MSZP közötti versengés. Ez pedig szerinte borítékolható, és akkor már a nyílt lázadás sem kizárt a pártközpont diktátuma miatt. (tovább…)