‘Vélemény’ kategória archívum

Korisánszky Péter: Néha még gyilkoljuk egymást a tesómmal

2010. július 30. péntek

Kajak.hu, Csepel.info

Korisánszky Péter képviselte idén a magyar színeket a C-1-ben az Európa-bajnokságon. Az ott megszerzett ötödik hellyel nem kimondottan elégedett, a javításra pedig már a hétvégén alkalom adódik: Szegeden az országon bajnoki címmel együtt, az első válogatón nyújtott teljesítményével megtámogatva kivívhatja a poznani világbajnokságon való indulási jogot. (Utóbbi pár napja sikerült – a tudósításért katt ide.)

„A döntőben nem igazán voltam megelégedve magammal – mesél trasonai benyomásairól. A rajtom jól sikerült, de ahol igazán gyors szoktam lenni, száztól négyszáz méterig, ott most nem tudtam hozni a sajátomat. Kicsit lötyögött a víz, és képtelen voltam úgy összerakni a mozgást, ahogy az a pályán mindig sikerül, ezért is nem tudtam magam rendesen kihajtani. Azért ezt nem írhatom a körülmények számlájára, bár tény, az ideálistól elég messze voltak.” (tovább…)

Bede Márton pesszimizmusa = NEM MENŐ

2010. július 28. szerda

Durva blog

Jó, értem én, hogy valakinek még a Mars csoki is keserű, de azért az mégse járja, hogy hetet-havat összehordunk és egy kalap alá vesszük az összes vezetőjét Magyarországnak. Bede Márton tegnap közölt cikkéből pedig sajnos az derül ki, hogy a méltán híres újságíró összemos, továbbá olyan kiábrándult és cinikus, mint általában én. Csak én más témákban.

Az persze egyértelmű, hogy az én véleményem kevesebb embert érdekel. Ettől függetlenül a fikción alapuló magánvélemények mellett általában nem tudok elmenni, így most sem. Vegyük hát szemügyre a markánsabb pontokat a már említett cikkből. (tovább…)

The Times: Éljen Magyarország! Joga van „fegyvert ragadni”

2010. július 26. hétfő

MTI, Magyar Nemzet, The Times

Adam LeBor

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap hétfői számában. A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország – akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái – kimondta a tiltott szót, a nemet – fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.

Orbán Viktor nemet mondott az IMF és az EU költségvetési lefaragásokra és megszorító intézkedésekre felszólító követeléseire, a képviselők összeomló fizetőeszközökről és fiskális felelőtlenségről beszélve távoztak Budapestről – mutat rá Adam LeBor, aki szerint a forint zuhant, erősödött, majd megint zuhant, az ország azonban kitart. A lefaragások helyett a kormány adócsökkentéssel, a gazdaság kifehérítésével, valamint az üzleti környezet egyszerűsítésével akar növekedést elérni – olvasható a cikkben. (tovább…)

Így fosztogatják a csepeli szelektív hulladékgyűjtőket

2010. július 26. hétfő

Csepel.info – olvasói vélemény

“Vasárnap reggel 6:45-kor arra ébredtem, hogy a szemközti szelektív hulladékgyűjtő szigeteket 3 ember “fosztogatja”. Kicsit abszurd ez a kifejezés, hogy a hulladékgyűjtők tartalmát kiürítőket fosztogatóknak nevezem, de ez a tevékenységük sokkal inkább a társadalom, az állam, a főváros, az önkormányzat szégyene, mint az övék.” – számolt be az esetről lapunk egyik olvasója.

A levelet és az olvasónk által elküldött fotókat az alábbiakban tesszük közzé. Nevének közléséhez nem járult hozzá. (tovább…)

Az IMF behajtóként viselkedik – interjú Dean Baker közgazdásszal

2010. július 25. vasárnap

Magyar Nemzet, Csepel.info

Dean Baker

A brit The Guardian című napilapban írja rovatát hétről hétre Dean Baker közgazdász, egy tekintélyes washingtoni agytröszt társigazgatója. Nem mindig válogatott szavakkal. Gyakorta ostorozza a megszorítások receptjét és a Nemzetközi Valutaalapot, egyik minapi írása azonban annyira keményre sikerült, hogy gondoltam, felhívom telefonon, mi is a gond az IMF-fel.

Június végén a brit The Guardian napilapban lévő rovatában azt a kérdést tette fel cikkében, idézem: „Többet ér-e az IMF tanácsa, mint egy részeg csőlakóé?” A kérdésre erőteljes nemmel felelt. Azt érzékelem, hogy nemigen ért egyet az IMF, azaz a Nemzetközi Valutaalap képviselte irányvonallal – de mi mérgesítette fel ennyire? (tovább…)

Kövérnek szemet szúrtak az üdítőző képviselők

2010. július 23. péntek

MTI, Index.hu

Fotó: Huszti István

Új házszabályt alkotna 2014-re, és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be Kövér László, akit csütörtökön választottak házelnökké. A politikus politizáló házelnöknek készül és utólag sem ért egyet az új köztársasági elnök személyének kiválasztásával, ha ő jelölt volna államfőt, az nem Schmitt Pál lett volna.

Kövér László politizáló házelnökként írta le azt a szerepkört, amelyet betölt majd a Ház élén. “Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem szerettem soha a protokollt” – mondta, hozzátéve, meglepő lenne az is, ha azt mondaná, a nem politizáló házelnökök modelljét szeretné követni. (tovább…)

Marschalkó Alexandra az első magyar női kenus – Csepelen készül

2010. július 23. péntek

“Szükség lenne rá, hogy minél többen legyünk.”

Helyi Téma, NS, Csepel.info

Fotó: Nemzeti Sport

Marschalkó Alexandra a magyar női kenusport úttörője. 1997-től kajakozott, 2009 áprilisában azonban kenura váltott. A 2009-es dartmouth-i kajak-kenu világbajnokság műsorában még csak bemutató jelleggel lehetett ott a női kenu, a fiatal magyar hölgy ekkor a kilencedik helyen végzett.

Idén a szegedi világkupán óriási szélben versenyzett, és végül a 200 méteres távon a kilencedik helyen zárt. Azóta az Európa-bajnokságra készült. Nem eredménytelenül. (tovább…)

Németh Szilárd az m1-en és a Hír TV Rájátszás c. műsorában

2010. július 22. csütörtök

M1, Hír TV

„Simor már szeptemberben se kapja meg a 8 millióját!” (Országgyűlési összefoglalóval!)

2010. július 19. hétfő

A Fidesz tudja a megoldást arra az esetre, ha Simor nem lenne képes feldolgozni lelkileg

Magyar Nemzet, Csepel.info

Életmódbeli változtatásokat javasolnának neki. Ha tehetné ön mit javasolna? Írja le a fórumban!

A Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek alapján Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke már szeptemberben nem kapja meg a több mint nyolcmillió forintos fizetését – közölte Lázár János a Parlamentben tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője gyermekded megközelítésnek nevezte azt, hogy a nemzetközi szervezetek azért lennének Budapesten, hogy Simor András bére mellett kiálljanak. Mint mondta, reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió a magyar embereket akarja megsegíteni, s nem „silányulnak egy bankelnöki érdekvédelmi szervezetté vagy egy szakszervezeti mozgalommá”. (tovább…)

A PSZÁF elnöke védené a hiteleseket

2010. július 19. hétfő

Magyar Hírlap

Szász Károly: Át kell gondolni a Budapesti Értéktőzsde és a GIRO Zrt. működésének jövőjét is (Fotó: Hegedüs Róbert)

Ha az állam az elmúlt nyolc évben más gazdaságpolitikát folytatott volna, ma Magyarországon már euróval fizetnénk. Ezzel együtt az egész devizahiteles probléma sokkal jelentéktelenebb lenne. Ám nem lehet elvitatni a felügyelet, a társszervezetek és a kormány, valamint a fogyasztó felelősségét ebben az ügyben – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) régi-új elnöke.

– Előnyt ad-e a kerékpárosoknak a közlekedésben? (Mint ismert, 2003 júniusában ismeretlen tettesek megverték Szász Károlyt. Mégpedig úgy, hogy biciklis balesetet színleltek, s amikor Szász Károly segíteni akart, megtámadták.) (tovább…)