Korisánszky Péter: Néha még gyilkoljuk egymást a tesómmal

Kajak.hu, Csepel.info

Korisánszky Péter képviselte idén a magyar színeket a C-1-ben az Európa-bajnokságon. Az ott megszerzett ötödik hellyel nem kimondottan elégedett, a javításra pedig már a hétvégén alkalom adódik: Szegeden az országon bajnoki címmel együtt, az első válogatón nyújtott teljesítményével megtámogatva kivívhatja a poznani világbajnokságon való indulási jogot. (Utóbbi pár napja sikerült – a tudósításért katt ide.)

„A döntőben nem igazán voltam megelégedve magammal – mesél trasonai benyomásairól. A rajtom jól sikerült, de ahol igazán gyors szoktam lenni, száztól négyszáz méterig, ott most nem tudtam hozni a sajátomat. Kicsit lötyögött a víz, és képtelen voltam úgy összerakni a mozgást, ahogy az a pályán mindig sikerül, ezért is nem tudtam magam rendesen kihajtani. Azért ezt nem írhatom a körülmények számlájára, bár tény, az ideálistól elég messze voltak.”

Július utolsó teljes hétvégéje dönt augusztusi menetrendjéről, ekkor rendezik Szegeden az országos bajnokságot, amely egyben a világbajnokságról döntő verseny is. „Ha a válogatón sikerül nyernem, akkor Poznanban jobb lehet. Ott már voltam kint ifiként, azt a pályát szeretem. Ráadásul ott általában egy irányból fúj a szél, és a vízzel sincs probléma. Az alapvető célkitűzés a döntő, oda mindenképpen be akarok jutni, de ha már ott vagyok, szeretnék javítani az Eb-eredményemen.”

Ha már vb-ről, Eb-ről van szó, könnyen előkerülhet a harmadik, legnagyobb verseny, az olimpia is. A most 23 éves ifjú ereje teljében érkezhet Londonba. Persze több lehetőség is adódik: egyáltalán kijut-e, ha kijut milyen számban, netán nem is egyedül, hanem öccsével, Dáviddal?

„Londonig két év van, addig még sokat tudok fejlődni, Ludasi Robi is bízik bennem, hogy meg tudom csinálni. Kérdés hogy melyik távon: a 200 méter annyira nem fekszik nekem, az 1000 méter lenne az ideális. Amin most indultam, 500-on, az viszont Elképzelhető még, hogy összetérdelek az öcsémmel egy párosra. Első éves ifi, Londonra már ő is junior lesz. Már tervbe vettük, hogy ősszel elkezdünk edzeni párosra. Néha gyilkoljuk egymást, de ha edzés van, akkor azért helyén az összhang.”

Az edzések mellet edzőként is tevékenykedik. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen tanítványa és kedvese, Marschalkó Alexandra lehet az első magyar női kenus, aki világbajnokságon érmet szerez. A pályáját kajakosként kezdő lány idén életre hívott női kenuban az Eb-ről már elhozott egy ezüstöt.

„Nekem is segít, hogy neki mondom a technikát, mert ezáltal egyben én is folyamatosan ismétlem, ezáltal fejlődhetek. Már jóval stabilabb, nem kell mindig vele lennem, kiadom neki a feladatot, és megcsinálja egyedül is. Régebben úgy volt, hogy edzés előtt vagy után elkísértem őt, ma már erre tényleg nincs annyiszor szükség. Persze az ma is gyakori, ha például pályát megy, vele tartok.”

-reb-

kajak.hu

Itt lehet hozzászólni !