Csepel.info
Augusztus 10-én, kedden végzi el a Katasztrófavédelem csepeli szirénák ellenőrzését.
Ezért kedden, nap közben többször is lehet majd a szirénák hangját hallani, ami semmi rosszat nem jelent majd.
Baleset-info.hu, MR.Gabee, Csepel.info

A Baleset-info.hu információi szerint egy Suzuki Swift és egy Peugeot 308-as ütközött össze abban a balesetben, mely Csepelen, az Ady Endre út és a Védgát utca találkozásánál történt.
A Suzuki Swift a Védgát utcából balra szeretett volna fordulni, de vélhetően nem vette észre, hogy az Ady Endre úton vele párhuzamosan a Peugeot a Védgát utcába szeretett volna kanyarodni. Így a Suzuki a Peugeot oldalának csapódott.
Személyi sérülésről a hírportálhoz nem érkezett jelentés, de vélhetően nem tett jót Csepel és Pesterzsébet péntek délutáni forgalmának.
Infostart
Ha minden az elképzelések szerint halad, akkor jövőre elkezdődhet a kivitelezés, amivel 2025-ben végezhetnek – mondta az InfoRádióban a projekt állásával kapcsolatban Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.
Nem minden politikai szereplőnek érdeke az új csepeli Duna híd építésének megkezdése. Karácsony Gergelyék Budapest és Csepel fejlesztésének lassítása árán is beakasztanak a kormánynak. A főpolgármesternek a választási kampány fontosabb, mint a munkaköre. Ezért leállította már a csepeli kerékpárút építését, a csepeli útfelújításokat, a csepeli gerincút továbbépítését, a kerületi P+R parkolók építését. Leszerelték a csepeli közterületi kukák jelentős részét, és még a villanyt sem képesek felkapcsolni a fővárosi üzemeltetésű Tejút parkban. A változatosság kedvéért most az új Duna híd építését hátráltatják. Az alábbiakban az Infostart cikkét olvashatják. (tovább…)
Mr. Gabee, Csepel.info
Korábban beszámoltunk róla, hogy az OTP Bank egyik Kossuth Lajos utcai fiókját felújítás miatt bezárták. Mr. Gabee felvette a kapcsolatot az OTP sajtóosztályával, hogy részleteket megtudjon a megszépülő fiókról.
A Sajtóosztály szerda délelőtt válaszolt. Válaszukat az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
Csepel.info, Infostart
A dunai árhullám nagy kiterjedésű csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyeket hozott létre a védgátak között, ezért az elmúlt héten folyamatos volt a biológiai lárvagyérítés, csökkentve a kifejlett szúnyogok mennyiségét.
A szúnyogirtás Csepelen és Csepel környékén szerdán várható. (tovább…)
Baleset-info.hu, Mr. Gabee, Csepel.info
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint kerítésnek hajtott egy személygépkocsi Budapest XXI. kerületében, a Széchenyi István utcában, a Szatmári utcai kereszteződésnél.
Helyszíni képek és információk ide kattintva
Életellenibűncselekmények
„Korai karrierbűnözőnek” nevezi a kriminálpszichológia azt a fajta elkövetőt, mint amilyen a csepeli Blonksi Imre volt. A Népszava “a Francia-öböl vámpírja” nevet adta neki, nem véletlenül.
A 19 éves tettes büntetett előéletűként ölte meg Rolandot, hogy aztán szabadulása után, 2011-ben újabb emberölést kövessen el – ismét Csepelen. (tovább…)