Nem érdemes várni a harmadik oltással

Csepel.hu

Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd – hívták fel a figyelmet szakemberek. A delta variáns az eredeti, vuhanitól eltérő tünetekkel jelentkezhet és sokkal fertőzőképesebb.

„Nem érdemes várni a harmadik oltással, akinek letelt a négy hónap kérje a vakcinát. Elsősorban az idős, krónikus betegeknek ajánlott a harmadik vakcina, de azok számára is fontos a regisztráció, akik sok emberrel találkoznak, tömegközlekedési eszközön utaznak” ‒ hangsúlyozta dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója.

„Az oltásokkal kapcsolatban, van egy szakmai protokoll, mely meghatározza, hogy az előző oltások után milyen vakcinák javasoltak. Ezt a sorrendet az országos tisztifőorvos adta ki, ehhez tartjuk magunkat. Heti öt-hatszáz beteget oltunk be, emellett pedig a rendeléseket is visszük” ‒ tette hozzá. Jelenleg egy oltópont működik a TIESZ-ben, mely két műszakban várja a pácienseket. Elsősorban harmadik körös oltásokat adnak be, de első és második oltásra is jelentkeznek még. Regisztrálni továbbra is kell, de ha valaki nem tud online bejelentkezni, ám személyesen felkeresi a rendelőt, a titkárságon segítenek neki az időpontfoglalásban, nem küldenek el senkit.

Meghosszabbított határidő

Az egészségügyi dolgozók kötelező oltásáról szót ejtve Dobák András elmondta, meghosszabbították a határidőt szeptember végégig. „A dolgozóink döntő többségét beoltottuk, van azonban néhány kollégánk, aki szakorvosi igazolást hozott, hogy betegsége miatt időlegesen nem oltható, és vannak olyanok is, akiknek tartós betegségük mellett nem javasolt az oltás. Néhány nem egészségügyi feladatokat ellátó munkatárs is elutasította az oltást, tőlük kénytelenek leszünk megválni. Úgy gondolom, az egészségügyben nincs helye az oltásellenességnek” ‒ hangsúlyozta a főigazgató.

Nő a fertőzöttek száma

A házorvosi ellátásról kérdezve a főigazgató elmondta, továbbra is időpontot kell kérni a háziorvosoktól, sürgős esetben azonban bejelentkezés nélkül is fogadniuk kell a betegeket. A rendelőben lehet várakozni, a maszkhasználat azonban kötelező. A szűrőbusz ismét működik a piac parkolójában, kedden, szerdán, csütörtökön 9 és 16 óra között várja a szűrésre érkezőket. „A vizsgálathoz továbbra is az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött háziorvosi beutaló szükséges. Sajnos sokan veszik igénybe a tesztelést, nő a fertőzöttek száma. A delta variáns súlyosabb megbetegedést okoz, egyre többen kerülnek lélegeztetőgépre, főként azok vannak veszélyben, akik nem oltatták be magukat. A hatvan éven felüliek közül hatszázezren védtelenek a fertőzéssel szemben” ‒ emelte ki Dobák András.

A szakrendelések kapcsán ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra is folynak a rendelések, a reumatológián jelenleg egy orvos dolgozik. Az oltópont működése valamelyest befolyásolja a szakrendelések menetét, hisz az orvosokat be kell osztani az oltópontra is. A bejelentkezéssel kapcsolatos panaszokra reagálva pedig elmondta, a telefonos és online bejelentkezés mellett személyesen is lehet időpontot foglalni a betegirányítóban.

Csepel.hu

14 hozzászólás “Nem érdemes várni a harmadik oltással” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Korábban az oltásellenes ellenzéki hangok miatt vonakodtam felvenni a kínai vakcinát, a családom unszolására végül nagy nehezen elszántam magam az oltakozásra. Később aztán rájöttem, hogy a kínai szer a legbiztonságosabb és legkevesebb mellékhatással járó hatóanyag. Most már örülök, hogy a Sinopharm készítményét kaptam és harmadik dózisnak is ugyanezt fogom kérni. Örülök, hogy a kormány lehetővé tette, hogy ilyen sokféle oltóanyag közül tudnak válogatni az emberek. Szerintem ez a vakcinabőség jelentősen hozzájárult a népesség magas átoltottsági szintjéhez. Hálás vagyok a magyar kormánynak és Orbán Viktornak az egészségem megőrzése érdekében tett erőfeszítéseikért. A Fidesz-KDNP számíthat a szavazatomra!

  2. Gyula szerint:

    “Nem érdemes várni a harmadik oltással”
    Persze, rendben, de milyen antitest szint alatt? Nincs egy kis kedv ezt is ellenőrizni a TB terhére?
    Szingapúr 84%-os átoltottság mellett sem áll jobban, mint Magyarország, persze nem a halottak számára gondoltam.

  3. Horváth János szerint:

    Anyáddal szórakozz!

  4. Hozzászóló szerint:

    A Szputnyik V-t fejlesztő Gamaleja Intézet szerint a vakcinájuk három évig nyújthat védelmet az orosz anyaggal oltottaknak.
    Én ezt kaptam, így a harmadik oltási lehetőség nem hoz lázba. Saját kutatásaim szerint azonban, a csepeli Rizi főzött malátamixei felérnek a nyugati típusú hatóanyagokkal.

  5. Horváth János szerint:

    Hozzászóló! Messziről jött ember azt mond, amit akar. Valaki magyarázza már el, ha ilyen k.. jó ez a vakcina, akkor miért nem sikerült az Eu-ban a regisztrációja?

  6. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Nem tűnt fel, hogy a fiatalok alig tudják visszatartani a röhögést?

  7. Horváth János szerint:

    Nem biztos, hogy neked gondolkodni kellene!

  8. Hozzászóló szerint:

    Janesz, a helyzet az, hogy ez sima politikai döntés. A Modernában volt szennyeződés, haltak is meg emiatt Japánban, a Pfizernél ott vannak a megmagyarázhatatlan mellékhatások, ahogy az Astránál is. A Sinopharm vacak, de miután megérkezett a brüsszeli döntnökök számlájára a megfelelő mennyiségű kenőpénz, így elhárult az akadály. A ruszkik talán Krím miatt, talán másért, most nem mertek lefizetni senkit a bürokraták közül, így áll is az ügyük még egy ideig. Addig bizonyosan, ameddig a nyugati adagok le nem fedik a teljes piacot. Minőségileg elképzelhető, hogy az orosz szérum a legfaszább.
    Örülök, hogy látom a neved, egy ideje azt hittem bajod esett.

  9. Nagyapó szerint:

    Rendkívűl aljas és ocsmány dolog az, ahogy a moslékkoalíció hergeli az embereket. Krekó adott útmutatást a baloldalnak, hogy “ha kellően aláássák az emberek oltási hajlandóságát, annak Orbán Viktor viseli majd a politikai következményeit.” Ebbe illeszkedik a fenti bejegyzések egy része!
    A negyedik hullámban kórházba kerültek oltatlanok. Köszönhetik a DK-nak!! Az oltottak száma 1% alatt van!!!
    A statisztika szerint – amit a VHO vitat – országunkban ~30 000-en haltak meg a vírus miatt is. Az oltottak ~43 %-a keleti vakcinát kapott. Ennek alapján ki tudják számolni, hogy mennyivel lett volna több az elhalálozott a keleti oltóanyagok nélkül!! Ezek életét a gyors kormányzati döntéseknek köszönhetik! LEHET SZÁMOLNI!
    Az csak “elhanyagolható” szempont, hogy a gazdaságunk kb. másfél hónappal korábban indult újra.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Horváth János szerint:

    Maga tényleg csak baromságokat tud mondani!

  11. Gyula szerint:

    Nagyapó!
    Mindenhol vannak oltottak is kórházban, sőt halnak is meg, de ez ne zavarjon meg. A Gődény féle kampányok meg mind a mai napig futnak, pedig megkaptatok mindent, hogy ne így legyen, jobb, ha kussoltok.

  12. Gyula szerint:

    Bizony nem érdemes várni, mert lassan mind el lesz osztogatva, vagy el lesz adva, utána meg már nincs EU-s, a kínaiak elosztogatják, az oroszok meg mit tudom én… 😁

Itt lehet hozzászólni !