‘Egészségügy’ kategória archívum

Videó: ilyen a péntek reggel Csepelen – és az országban

2020. április 17. péntek

Csepel.info

Péntek reggeli videónkban a Hollandi – Szent István – Kossuth Lajos utak – Szent Imre tér útvonalon haladtunk kis-közepes forgalomban. A Szent István úton egy előttünk járó autó 35-38 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, 200 méteres kocsisort okozva ezzel. Kisebb sorok a szokásos helyeken, a nagy postánál, a bankfiókoknál és a gyógyszertáraknál voltak. A Csepeli Városgazda munkatársai most is jól láthatóan dolgoztak: többek között éppen a sétáló utcában takarítottak, fertőtlenítettek.

A videó alatt az Info rádió híreit hallhatják többek között arról, hogy miért van szükség a kórházi ágyak jelentős részének felszabadítására már most, és miért kell a lélegeztető gépek befogadására felkészíteni a kórtermeket. Péntek reggelre egyébként 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 18 főre nőtt Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 847 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 63-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára.

Orbán Viktor: Budapesten sajátos szabályok lehetnek

2020. április 17. péntek

Origo

A koronavírus-járvány kezelésében az a régi bölcsesség a mérvadó, hogy “reméld a legjobbat, és készülj a legrosszabbra” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. A magyar korfát ismerve és a külföldi helyzetet látva, nekünk a legrosszabb esetre kell készülni – mondta a kormányfő, és beszélt arról is, hogy az osztrák lépéseket, és azoknak a hatását figyelik, és ha ott beválnak az intézkedések, akkor érdemes azokról nálunk is elgondolkozni.

Továbbra is nagyon keveset tudunk erről a vírusról, ilyenkor az embernek alapvető ösztönei lépnek működésbe, tehát óvatos. Az életösztön vezeti a védekezést is. Mindenki sötétben tapogatózik, de az osztrákok előttünk tapogatóznak a sötétben – kezdte a beszélgetést Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, ha ők ott föloldanak bizonyos tiltásokat, és próbálkoznak az élet normális menetéhez való visszatéréssel, azt elemezni kell, és ami bevált ott, azt szabad itt átvenni.

(tovább…)

Operatív Törzs: egy gócpont van, a Pesti úti Idősek Otthona

2020. április 16. csütörtök

Origo

Korcsoportok alapján az idős korosztály a legveszélyeztetettebb a koronavírus-fertőzés kapcsán – hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján.

A fertőzöttek 35 százaléka 70 évnél idősebb, de súlyozottan érintettek a 80 éven felüliek. A betegek 30 százaléka 50-69 év közötti, 23 százaléka 30-49, 10 százaléka 15-29, 2 százaléka pedig 14 év alatti. Kiderült az is, hogy tömegesen megszegték a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozást Szombathelyen.

(tovább…)

Videó: jó reggelt Csepel csütörtökön is!

2020. április 16. csütörtök

Csepel.info

A csütörtök reggel a szerdainál két fokkal melegebben és kellemes napsütéssel indult. Az utakon gyenge forgalom, kisebb sorok voltak a jellemzők a szokásos helyeken, a sétáló utcánál viszont éppen zajlott egy rendőrségi ellenőrzés – jobb híján a rendőrautó motorháztetejét használva. Az is látható ugyanitt, hogy a Csepeli Városgazda munkatársai szokás szerint már dolgoztak.

Csütörtök reggelre 1652 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak száma, 199-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Új koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzött ingatlanról történő társállat mentésére vonatkozó eljárás

2020. április 15. szerda

csepel.hu

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közreadott tájékoztatás alapján jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a társállatok (házi kedvencek) vagy más háziállatok, illetve a vadállatok megfertőződhetnek az új koronavírussal, mint ahogy arra sem, hogy az állatok a fertőzés további forrásaivá válhatnak az ember számára.

(tovább…)

Kiborult a Momentum, mert a csepeli polgármester nem engedelmeskedik nekik

2020. április 15. szerda

Csepel.info

Dukán András Ferenc olyan megszorításokat követelt, amiket az országban sehol nem hoztak, a momentumos vezetésű településeken sem

Le akarta záratni az ünnepekre az összes csepeli parkot, beleértve a Kiserdőt és még a 20 kilométernyi kis- és nagy Duna partot valamint a Csepelre bevezető utakat a Momentum. Ezt a húsvéti ajándékot szánta a csepelieknek Dukán András Ferenc, a párt helyi képviselője – értesült a Csepel.info.

Olyan hatalmas területről és olyan korlátozásról van szó, hogy az ünnepek alatt a rendőrökön valamint a közterület-felügyelőkön kívül a Városgazda munkatársait, a közalkalmazottakat és még az óvónőket is rendészeti munkára kellett volna az önkormányzatnak kirendelni, hogy teljesüljön a liberális politikus kívánsága. (tovább…)

Videós körkép szerda reggel Csepelről

2020. április 15. szerda

Csepel.info

 

Gyenge-közepes forgalom jellemezte a napsütéses, ám a tegnapinál picit hűvösebb reggelt Csepelen. 8:30-kor még csak 6,5 fokot mutatott a hőmérő, amikor a Hollandi-Szent István-Kossuth Lajos utcákon, valamint a Szent Imre téren keresztül megtettük a körutunkat. Sorok a szokásos helyeken: a postánál, az OTP-fiókoknál és a patikáknál voltak. és csak a postánál állt nagyobb sor. A Városgazda munkatársai – szintén szokás szerint – már dolgoztak.

Szerdára virradóra 1579 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 beteg. Ezzel 134 főre emelkedett az elhunytak száma és 192-en már gyógyultan távoztak a kórházból. A fővárosi kezelésű Pesti úti idős otthonban a fertőzöttek száma 212 és az elhunytak száma 13 főre nőtt. . (tovább…)

Jelentős mulasztások miatt menesztették a kórházigazgatókat, itt vannak a részletek

2020. április 14. kedd

Pesti Srácok

Napok óta tartja lázban a közvéleményt két kórházigazgató azonnali hatályú menesztése. A vezetők mellett spontán szolidaritás, míg a döntést hozó Kásler miniszterrel szemben méltatlan sárdobálás vette kezdetét, a kényelmetlen igazság azonban még véletlenül sem kapott publicitást. A balliberális médiában áldozatként feltüntetett Cserháti Péter és Csernavölgyi István azonban nem ok nélkül távoztak a főigazgatói posztról. Az utóbbi hetekben súlyos mulasztásokat követtek el.

Kásler Miklós két kórházigazgató menesztéséről döntött a múlt héten, indoklása szerint azért, mert súlyos mulasztásokat követtek el. Az ellenzéki sajtó természetesen másként értelmezte a történteket, majd kijelentették: Kásler Miklós politikai leszámolásból, bosszúból menesztette a két főigazgatót. Portálunk információi szerint az igazság ezzel szemben az, hogy Cserháti Péter semmibe vette a koronavírusos betegek számára történő ágyfelszabadításra vonatkozó rendeletet, míg Csernavölgyi István egészen egyszerűen nem adott tájékoztatást hat fertőzött haláláról az illetékes hatóságoknak. Mindezek pedig pártállástól és bármi mástól függetlenül több, mint elegendő indokot arra, hogy a miniszter azonnali hatállyal visszavonja a vezetői megbízásukat.  (tovább…)

Videó: ilyen Csepel kedden reggel

2020. április 14. kedd

Csepel.info

Csepelen kis-közepes forgalom volt a húsvét utáni első reggelen. Az idő lehűlt, alig 7 fokot mutatott 8:30-kor a hőmérő. A Csepeli Városgazda munkatársai már dolgoztak: láttuk őket a közterületeket fertőtleníteni, a virágágyásokat és facsemetéket öntözni valamint szemetet szedni is.

A videó alatt az Info rádió híreit hallhatják például arról, hogy Karácsony Gergely, aki bejelentése szerint egymillió eurót költ Soros pénzén koronavírus-tesztelésre, nem volt hajlandó a Pesti úti idősotthon lakóit teszteltetni. A főváros a saját intézményénél a kormánytól követelt tesztet, és magára hagyta az ott élő időseket. Egyetlen fővárosi vezető sem ment el megnézni, mi történik az intézményben.  (tovább…)

1458 főre nőtt a beazonosított koronavírusos fertőzöttek száma

2020. április 13. hétfő

Origo

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1458 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 10 idős, krónikus beteg. Ezzel 109 főre emelkedett a betegség miatt meghaltak száma.

Közben 120 ember már gyógyultan mehetett el a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van, 8 idős beteg pedig meghalt.

– közölte hétfőn reggel a koronavirus.gov.hu. (tovább…)