Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait

Csepel.info

Több száz belvárosi hajléktalant terveznek Csepel központjában elhelyezni

Buszokkal szállítják majd Csepelre a hajléktalanokat Budapest belső kerületeiből, hogy a kerület központjában – óvodák, iskolák, templomok, a Csepeli Piac és a központi gyermekorvosi valamint felnőtt rendelőintézet közvetlen szomszédságában, a sétáló utca mellett helyezzék őket el – derül ki a Karácsony Gergely főpolgármester nevében írt levélből. 

A főpolgármester az utolsó pillanatig titkolta a Csepel belvárosába tervezett, több száz fős hajléktalanszálló tervét, és csak Borbély Lénárd polgármester nyílt levelére ismerte el, hogy valóban erre készülnek. A történet apropója, hogy Csepelen régóta megoldott a hajléktalanok ellátása, így a “hajléktalanexport” semmi mással nem indokolható, mint politikai bosszúval és a Karácsonyt segítő álcivil szervezetek kifizetésével.

A petíciót itt tudják aláírni.

A Karácsony Gergely nevében, a Gyurcsány-adminisztráció kígyónyelvén írt levélben elnézést kérnek Borbély Lénárd polgármestertől, hogy a demokrácia összes létező szabályát felrúgva, sunyin és alattomosan akarják Csepelre költöztetni a főváros belső kerületeinek hajléktalanjait.

A főpolgármester nevében írt levélben azt állítják, hogy a legszigorúbb karanténszabályok betartásával hozzák majd csoportosan a negatív vírustesztet mutató hajléktalanokat. Kérdés, hogy akkor minek a karantén, és miért adják oda – információink szerint egy Soros György által támogatott – “civil szervezetnek” az épületet. Lapunk ugyanis úgy értesült, hogy a szálló csak a járvány ürügyén jön létre, ám utána határozatlan időre megmarad. “Ideiglenesen” – akár a szovjet hadsereg.

Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook oldalán tette közzé nyílt levelét, majd ezt követően a válaszlevelet is. Mivel a csepeli hajléktalanok ellátása megoldott, a polgármester online petíciót indított a kerület  központjába tervezett új hajléktalanszálló ellen.

A petíciót itt tudják aláírni.

 

Borbély Lénárd polgármester nyílt levelét itt, a Karácsony Gergely nevében írt válaszlevelet itt olvashatják.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi híreink:

Iskolából hajléktalanszállót hozna létre a főváros vezetése Csepelen

A Mi Hazánk ellenzi a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetését

Szabó Szabolcs egyetért a belvárosi hajléktalanok Csepelre költöztetésével

Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait

Németh Szilárd: Karácsony állítsa le az egykori csepeli iskola hajléktalanszállóvá alakítását!

Fotók: a tömegesen hozathatja Karácsony Gergely Csepelre a hajléktalanokat

Ebből botrány lesz: csepeli hajléktalanszálló nyitására használhatja Karácsony Gergely a vírushelyzetet

43 hozzászólás “Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait” bejegyzésre

  1. ta-dam szerint:

    Ez aztán az európai, urbánus és demokratikus coki! Főpolgármester úr őméltóságának derogált személyében válaszolni. Bocsánatot kért a helyettese. Csak hogy tudjuk, elftársak, hol a helyünk!

  2. szatyor szerint:

    Helyes. Ők is emberek, akik közül sokan a kormány intézkedései miatt kerültek kilátástalan helyzetbe. Jó hogy támogatást nyújt nekik.

  3. Horváth János szerint:

    Több száz fő? Hülye vagy?

  4. Csabó szerint:

    A gyurcsányista kerületekből a kitűnő szociális empátia miatt összefogdossák a hajléktalanokat, és deportálják őket a külvárosba. Ez aztán a baloldaliság!

  5. Horváth János szerint:

    Azért ennyire sötét nem lehet egy ember! Vagy mégis?

  6. Csabó szerint:

    Sötét balos, nem látod, hogy pont ez történik? Ez a ti szociális érzéketek.

  7. Eirb szerint:

    Dankó utca szállóból szállítják át őket. Nahát, az Józsefváros, ahol ellenzéki a polgármester. Szóval most ez lesz, hogy az ellenzéki kerületekből fideszes vezetésű kerületekbe szállítják a hajléktalanokat?

    Esetleg tűcsere programot nem akar indítani a kerületben drága főpolgármester úr?

  8. Marika szerint:

    Nem lehet ezt megakadályozni valahogy?

  9. Marika szerint:

    bontsák le azt az épületet is és akkor nem tud oda hajéktalan szállót csinálni, a csikó iskolából is azt akart volna csinálni!

  10. robi szerint:

    Tisztázzuk az előzményeket:
    1. Ki az épület tulajdonosa?
    2. Hogyan került a tulajdonába?

  11. Qqriq szerint:

    A helyieknek nehogy már ne legyen beleszólásuk a közvetlen lakókörnyezetük alakításába, például hogy milyen társadalmi célokat szolgáló intézményt lehessen létesíteni a lakóhelyükön! Hiszen egy ilyen intézkedés jelentős befolyással bír az ingatlanárakra, a közegészségügyre, a közbiztonságra (lásd a pár éve az erdőben történt gyilkosságokat), és sok más dologra. Az országgyűlésnek olyan törvényt szükséges megalkotnia, hogy a helyi képviselő-testület hozzájárulása nélkül ne lehessen település belterületén új közcélú intézményt, többek között hajléktalanszállót létesíteni.

  12. Horváth János szerint:

    Csak hogy értsük egymást! A JOG szerint az ingatlan tulajdonosa, jogosult az ingatlan
    átalakítására, bővítésére, rendeltetésének megváltoztatására stb., amennyiben a vonatkozó
    szabályokat és rendeleteket betartja. Lehet fellebbezni, de végső soron akár bírói úton is ki
    lehet kényszeríteni az engedélyt. Ez nem kívánságműsor. Borbély tartson lakossági fórumot,
    hívja meg Karácsonyt meg a médiát. Bár szerintem jobban fél attól, hogy megkérdezik egyéb
    dolgokról is.

  13. robi szerint:

    Ha esetleg kiderülne, hogy az iskola a Fővárosé, a csepelieknek joguk van megtudni, hogyan került hozzájuk!!!

  14. egycsepelilakos szerint:

    De jó, hogy ez pártpolitikai kérdésbe fajul, józan ész helyett 🙁

    Ez a petíció mikor válik munícióvá? Mennyi aláírás után?
    Sok csepeli lakos simán Budapestet írt meg lakhelyül, kevesen Budapest XXI-t, ez mennyire fog számítani?

  15. Tisztelettel megjegyzem szerint:

    Qqriq-nak igaza van, “A helyieknek nehogy már ne legyen beleszólásuk a közvetlen lakókörnyezetük alakításába, például hogy milyen társadalmi célokat szolgáló intézményt lehessen létesíteni a lakóhelyükön! Hiszen egy ilyen intézkedés jelentős befolyással bír az ingatlanárakra, . . . ”

    Szíveskedjék már emlékeztetni az illetékeseket, hogy az érdekelt közelben lakóknak nem kérték ki a véleményét többek között az alábbi ügyekben!
    METRANS veszélyesanyag-átrakó, Csepeli HÉV jövője, Birkózó Akadémia létesítése a Kis-Dunapart zöldövezetben, a Csepeli Utánpótlás SE futballpályája és a Kalózhajós játszótér ugyanezen védett partszakaszon, a Kézilabda Csarnok létesítése az ÁMK meglevő sportcsarnoka mellett, és így tovább!

    Ezen helyen lakók miért vannak hátrányban a Táncsics utcaiakkal szemben, akiknek a nyugalmát most megkívánják védeni?

    Én nem foglalok állást a jelen ügyben, mert ugyanolyan jogalapon áll, mint ahogy ma Borbély illetve Orbán egy személyben dönthet, kihasználva a jelenlegi vészhelyzeti jogrendet! Uraim, ne mérjünk kettősmércével! Maradjunk a kollektív bölcsességnél, sok ember jobban dönthet mint egy!

  16. Qqriq szerint:

    A helyiek alatt nem a közeli lakosokat, hanem – mivel képviseleti demokráciában élünk – a helyi közhatalmat gyakorló szervet értettem. Természetesen a lakosok véleménye is fontos, ugyanakkor nem lehet döntő jelentőségű egy-egy lényeges ügyben. Vegyük például azt az esetet, amikor egy utca minden egyes lakója támogatja, hogy forgalomcsillapítási céllal fekvőrendőrt létesítsenek az utcában, azt viszont mindenki ellenzi, hogy az ő háza előtti útszakaszon helyezzék azt el. A meglevő hajléktalanszállónak ideális helyet sikerült találni a CsM területén.

  17. Tóth kati szerint:

    Karácsony egy kretén hülyegyerek.Gyurcsány bábja.Ez bosszú,amiért Csepelnek nem kellett ez a balliberális ócska,hazaáruló banda.Az épület régen iskola volt,legutóbb hátrányos helyzetű gyerekeket tanítottak ott szakmára.Nagyon jó kis iskola voot,sajna Demszky bezáratta,és még hány iskolát zárattak be ezek!Tehát az épület a főváros tulajdona.Karácsony a Táncsics Mihály utca felújítását ,merthogy fővároshoz tartozik,miért vétózta meg?
    Hogy én hogy utálom ezt a takony gyilkost!

  18. Tóth kati szerint:

    Ezek soha jót még nem tettek a magyar embereknek.Csak a sz..rt kaptuk és kapjuk ettől a hazaáruló bandától.Gratulálok annak,aki erre a gyilkosra szavazott.Az vigye haza a hajléktalanokat!

  19. kiss szerint:

    Horváth Janinak!

    “Hívja meg Karácsonyt meg a médiát. ”

    Hova?

    Az ATV-be?

    Máshová nem megy.

  20. Horváth János szerint:

    Te már eldöntötted?

  21. SamFüles szerint:

    Tóth kati! Te tipikusan az az iszonyat sötét, agresszív fidezes-féle vagy! 😀 A nevedet nem tudod helyesen leírni de az észt tudod osztani! 😀 Vegyél már vissza az agressziódból mert nagyon szánalmas vagy. Vagy megjött a havi? Nem a számlára gondoltam! 😀 Vagy netán nincs kolbi a közeledben aki boldoggá tenne? Mondjuk téged is csak a vezíred tud boldoggá tenni, megértelek, de sz@r lehet! 😀 😀 😀

  22. ta-dam szerint:

    2019. 08. 09. – 265 napja: Mint a vízfolyás!… Na, de hát ki várt tőlük mást?
    (Köszönjük, Ztk!)

  23. kilgore trout szerint:

    “Csepel a főváros legszegényebb kerülete. Ezen mindenképpen változtatni kell”
    Bár szerintem az első pont nem igaz, de ha szerintük igen, akkor azzal segítenek, hogy idepaterolják a csöveseket? Ne az ő levegőjüket rontsák odabent, igaz? Miért nem Zuglóban, vagy Lágymányoson/Albertfalván helyezik el őket? Ott is vannak megfelelő épületek.
    Ennek erősen bosszúszaga van, de nem vártam/várok mást a Lenin-fiúk szellemi utódaitól.

  24. Hozzászóló szerint:

    A balliberális oldal hívei mintha még örülnének is a belvárosi hajléktalanok Csepelre irányuló mozgatásának. Ésszerű magyarázata ennek a viselkedésnek a kárörömön, vagy a zsigeri gyűleleten kívül nem létezik. Legyetek jók, ha tudtok és térjetek magatokhoz!

  25. Horváth János szerint:

    Néd e! Van itt egy agyturkász is.

  26. pusssh szerint:

    Nem kell ahhoz agyturkász, ami a homlokodra van írva.

  27. Gary Ridgway szerint:

    OFF:
    Aki aláírta ezt a petíciót, ezt is kitöltheti, lényege, hogy miért tartják be a mostani elvárt szabályokat, vagy miért szarnak bele?
    https://elteppk.eu.qualtrics.com/jfe/form/SV_eJ2o3ukX47KdIFL

  28. Qqriq szerint:

    UFF, Geri!
    Kiket céloz meg ez a magyarellenes, a balliberális fellegvár dzsender szaktanszéke által elkészített kérdőív?! Mi az, hogy “Melyik nemmel azonosul?” (alternatívák: férfi, női, egyéb), az országok között meg nem találom Magyarországot! A nyugdíj az bruttó jövedelemnek számít? És mi az, hogy “Please enter a valid number.” (az elején a magyar nyelvet választottam ki). Nem is hajlandó továbbmenni az első lapról, de legalább megkíséreltem kitölteni.

  29. Horváth János szerint:

    pusssh!
    Te kis távolba látó!

  30. pitypang szerint:

    Geri! Mit jelent az a kérdés: Bíztam egy nem emberi felsőbb hatalom segítésében. Istenre gondolnak vagy ufókra?
    Másik kérdés: kétszer is jártam a Holdon. Ez valami vicc, mert amúgy a kronavirussal kapcsolatos kérdőív?

  31. Kkk szerint:

    Persze, hozzák ide a dögvészt. A kapura aki arra jár mindenki tenne láncot lakatot, párszáz forintos kiadás csak…

  32. horváth miklós szerint:

    Csak egy javaslat. A volt csepel gyártelep (művek) rendelkezik elég szabad férőhellyel. Valamint lehetne harmadolni is az elhelyezést 1/3 rész rózsadomb , 1/3 rész főpolgárm… “‘úr “lakása mellé, valamint a fennmaradó rész a művek területén kerülhetne elhelyezésre. De akár lehetne fel a várba a renovált lovarda átalakításával is megoldani.

  33. Qqriq szerint:

    Karácsonyiék jól előkészítették a bosszújukat. A csepeli hajléktalanszálló koncepciója mellé megalkottak egy olyan rendelkezést is, hogy a hajléktalanok mint szociális rászorultak most már jogszerűen ingyen utazhatnak a BKV járatain:
    https://bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/jegy-es-berletarak/havi-berlet-allaskeresoknek/

    A HÉV szerelvények és a buszok tele lesznek a rengeteg dologtalan, retkes, büdös, alkoholista, lezüllött otthontalannal, akik elfoglalják az ülőhelyeket az idősek, a betegek, a várandósok és a kisgyermekesek elől. A járműveken mindenfele elviselhetetlen, orrfacsaró bűz fog terjengeni, az üléseket beszennyezik, a kapaszkodókat összefogdossák a kukákban turkáló, a legkülönfélébb kórokozókat terjesztő koszos alakok. Néhány száz ember képes élhetetlenné tenni egy városrészt a puszta jelenlétével.

  34. pl szerint:

    elmebeteg gazember…

  35. Gary Ridgway szerint:

    Qqriq és pitypang!
    Kérdezzétek meg az ELTE-től, ami egyértelmű.
    Az természetesen nem zavart benneteket, hogy ez egy amcsi szerveren lévő “magyarított” kérdőív?
    A lényeget kiragadtátok, egyem meg a szívetek! 😛

  36. […] Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait […]

  37. […] Karácsony beismerte: Csepelre viszik a belső kerületek hajléktalanjait […]

  38. […] Gergely sorra adja ki a koronavírusos járványhelyzettel visszaélő rendelkezéseit: Csepelen is erre hivatkozva szeretné elhelyezni a gazdagabb, balliberális vezetésű pesti kerületek […]

  39. […] Gergely és a mögötte álló ellenzéki pártok senkivel nem egyeztettek a döntésről. Csepelen megoldott a hajléktalanellátás, a kerület hajléktalanjainak bőven elég […]

  40. […] Karácsony Gergely 200 hajléktalant próbált Csepelre költöztetni a VIII. kerületből, és nagyon dühös lett, hogy ez nem […]

  41. […] Eddig csak látszatmegoldást kaptak volna, Karácsony Gergely ugyanis azt találta ki, hogy a vírushelyzetre hivatkozva Csepelre viteti a józsefvárosi hajléktalanokat, hátha ott maradnak. Ezzel természetesen a csepeli MSZP, a Momentum, a DK és Szabó Szabolcs […]

  42. […] főpolgármester tavasszal kétszáz hajléktalant próbált átköltöztetni balliberális vezetésű belvárosi kerületekbő…. Ezt Csepel vezetése és lakossága példátlanul gyors összefogással hiúsította meg. […]

Itt lehet hozzászólni !