’56 lángjának őrzője

2019. november 5.

Honvédelem.hu, Csepel.info

A november 4-én hazánkra támadó szovjet harckocsik a szabadságszerető magyar nép vágyait nem tudták eltaposni – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Kortanúk – ’56 lángjának őrzője: Wittner Mária című film beharangozóján, november 4-én hétfőn, Budapesten.

A Hadtörténeti intézet és Múzeum dísztermében megtartott eseményen dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a Katonai Filmstúdió által készített DVD kiadvány tartalmi elemeit. Mint mondta: az alkotók bíznak benne, hogy Wittner Mária életútja a mai fiatalok számára is példát ad akkor, amikor a hazafias és honvédelmi nevelés egyre fontosabbá válik a mindennapokban. Folytatás »

Márton-napi vigasságok Csepelen

2019. november 5.

csepel.hu

csepel.hu

Magyar jelölttel szemben románt támogat a Momentum

2019. november 5.

Pesti Srácok

Beszédet mondott vasárnap Kolozsváron az USR-PLUS pártszövetség rendezvényén Fekete-Győr András. A Momentum elnöke annak ellenére Dan Barna román elnökjelölt mellett kampányolt, hogy van a posztra magyar jelölt az RMDSZ színeiben induló Kelemen Hunor személyében.

Fegyőr tettét lépését sokan nem hagyták szó nélkül. Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon reagált az elképesztő magyarellenességre. Fegyőr az Azonnalinak magyarázkodott, legfőbb indoka az volt, hogy Dan Barna még köztársasági elnök is lehet, ezért az erdélyi  magyarok is jól járnának vele, szerinte az USR-PLUS a román Momentum, az RMDSZ bűne pedig az, hogy túl jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal.  Folytatás »

Videó: így nyert a Csepeli DSK a Budafoki KSE ellen

2019. november 5.

Youtube

A budapesti utánpótlás (U-15) női kézilabda bajnokságban élen álló Csepeli DSK-val mérkőztek a Budafoki KSE lányai.

A mérkőzés legfontosabb jeleneteit Füzesi Péter szakkommentátor segítségével elevenítjük fel.

November második hétvégéjén pótlóbuszok közlekednek a H7-es hév helyett

2019. november 5.

MÁV-HÉV, BKK, MR.Gabee, Csepel.info

Új utastájékozató vitrinek a H7-es hév vonalán

Mr. Gabee információi szerint november 9., (szombat) üzemkezdettől – november 10., (vasárnap) üzemzárásig A H7-es hév Boráros tér és Csepel között nem közlekedik.

H7-es jelzéssel a Boráros tér H (23E járat végállomása) és Szent Imre tér között hévpótló autóbusszal utazhatnak. Szent Imre tér és Csepel végállomás között a 38 / 38A / 138 / 238-as autóbuszokkal utazhatnak.

Ferihegy: Az irányítótorony titkai (videó)

2019. november 4.

MR.Gabee, Youtube.com

53 méter magas, két pilonon áll, a zöld irányítókabin 41 méteres magasságon található, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik jelképe. Sokan azt gondolják, hogy a teljes magyarországi légtér irányítása innen történik. Valójában az érkező, induló és guruló forgalmat felügyelik a zöld kabinból. Négy irányító, és egy supervisor dolgozik itt a legforgalmasabb időszakokban.

Hogyan adják kézről kézre a járatokat a légiforgalmi irányítók? Milyen technika segíti őket, amikor rosszak a látási viszonyok? Milyen speciális nyelven kommunikálnak a pilótákkal, hogy elkerühetők legyenek a félreértések? Mennyit dolgozhat egy irányító? Hány órát tölthetnek el a radar előtt a mozgalmas órákban? Farkas Vulkán, a Hungarocontrol Zrt. munkatársa mutatta meg a ferihegyi irányítótorony kulisszatitkait. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)

Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére

2019. november 4.

Csepel.hu

November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 63. évfordulóján tartottak megemlékezést a Csepeli Temetőben.

A forradalom mártírjainak emléket állító kopjafánál a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester és dr. Szeles Gábor jegyző helyezte el a megemlékezés koszorúit és mécseseit. Rajtuk kívül a csepeli Fidesz-KDNP frakció, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő nevében is tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. A megemlékezés résztvevői ezután mécseseket helyeztek el Kovács Sándor nyugalmazott vezérőrnagy, az 1956-os forradalom és szabadságharc csepeli hőse sírjánál.

Folytatás »

Étkezde Csepel szívében

2019. november 4.

Mr.Gabee, Csepel.info


Korábban beszámoltunk róla, hogy a Sétáló utca szomszédságában, a Karácsony Sándor utca és a Petőfi utca kereszteződésében új étkezde nyitotta meg kapuit. A hideg idő beálltával az étkezde új lehetőséget biztosított: a Petőfi utca és a Karácsony Sándor utca sarkán egy ajtót nyitottak, hogy mindenki, aki szeretne az étkezdében étkezni, szép és nyugodt környezetben tegye meg.

Az étkezde kínálatában menük, főzelékek, frissensültek, es egyéb különlegességek találhatóak. Üzletvezető és konyhafőnök Krisztián László mesterszakács.

Cím: 1211 Budapest, Petőfi u – Karácsony Sándor utca sarka

Megdöbbentek: kenguru ugrált a miklósi temetőben

2019. november 3.

Infostart

A törökszentmiklósi katolikus temetőben a Blikk egyik olvasója kapta lencsevégre a különös vendéget. A vélhetően Benett-kenguru, vagy más néven wallaby, Tasmania szigetén őshonos, de akárcsak többi rokona, szép számmal fordul elő Ausztrália déli részein is.

Az, hogy pontosan mit kereshet az állat Törökszentmiklóson egyelőre rejtély. A lakók szerint már majdnem egy hónapja vendégeskedik a környéken, s úgy tűnik, jól érzi magát a temető körüli bozótosban. A videó itt tekinthető meg.

Mindenszentek a csepeli temetőben

2019. november 2.

Csepel.hu

November 1-jén reggel Borbély Lénárd polgármester, dr. Szeles Gábor jegyző, valamint Ábel Attila és Morovik Attila hajtott fejet a csepeli temetőben azokért, akik nem lehetnek velünk. A koszorúk elhelyezését követően a Mindenki keresztjénél gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ebből az alkalomból.

Folytatás »