Pártkatonák tömegét fizetik ki közpénzből – sokszor a dolgozók kárára

Origo

Az ellenzéki pártok által vezetett kerületeknél 14-gyel több alpolgármester kapott pozíciót, mint amennyi korábban volt. Ugyanez a kormánypártiaknál csak 1. Ennek köszönhetően az ellenzék vezette kerületek 30 százalékkal többet költenek erre – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzésében.

Emellett az összefogáshoz tartozó politikusok tömegét fizetik ki új bizottságokban, felügyelőbizottságokban. A VIII. kerületben ennek az árát az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók fizetéséből veszik el.

Az előző önkormányzati ciklus során a fővárosi kerületekben mindösszesen 57 főállású és társadalmi megbízatású alpolgármester kapott feladatot.Az októberi választást követően az újonnan megalakult testületekben ez a szám 71-re emelkedett úgy, hogy a kormánypártok által vezetett testületekben a rendelkezésre álló információk szerint 1-gyel,míg az ellenzéki testületekben 14-gyel nőtt ez a szám (a 20. kerületben, melyet független polgármester vezet, csökkent az alpolgármesterek száma) – derült ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzéséből.  

Az ellenzéki vezetésű kerületekben átlagosan 3-4 alpolgármester kapott munkát (3,57 db), míg a kormánypártiaknál 2-3 tisztviselővel számolhatunk (2,37 db).A költségeket tekintve, figyelembe véve, hogy három kerület esetében még nem elérhetőek ezek az adatok 48 340 410 Ft-ot keresnek az alpolgármesterek összesen, ami mellé 6 877 646 Ft-nyi költségtérítés jár– olvasható az elemzésben.

Ha mindezt a politikai hovatartozás szerint bontjuk meg, akkor az ellenzéki vezetésű kerületek átlagosan 2,7 millió forintot fordítanak az alpolgármesterek díjazására, míg ugyanez a szám a kormánypárti kerületek esetében 2 millió. Mindezek alapján az ellenzéki kerületek 30 százalékkal több forrást fordítanak az alpolgármesterek fizetésére, mint a kormánypártiak.

Így néz ki az ellenzék teljesítménye

Látványos fizetésemelések, a tisztségek számának növelése, egymás pozícióba hozása – kulcsszavakban így lehetne összefoglalni az ellenzék elmúlt másfél havi teljesítményét azokban a kerületekben, ahol hatalomra kerültek. Az Origo egyesével végigvette az általuk irányított városrészeket: a legnagyobb képviselői fizetések Zuglóban születtek, az alpolgármesterek száma a II. kerületben emelkedett a leglátványosabban, a nepotizmus újkori hazája Rákospalota lett.

Forrás: Origo

 

7 hozzászólás “Pártkatonák tömegét fizetik ki közpénzből – sokszor a dolgozók kárára” bejegyzésre

  1. Kitiltott szerint:

    A kormanypartiaknal csak 1.
    Nevesitsuk melyik az a kerulet?
    A mi penzunkbol fizetni egy plusz lehutot?
    Ez a hir ongol.
    Ennyit tudtok

  2. abc123 szerint:

    Arról lesz cikk hogy a bukott fideszesek hány milliós számlákat nyújtanak be az állítólag ki nem vett szabadságaik után és ez mennyire terheli meg a kerületek költségvetését?

  3. Betke szerint:

    Nálunk mi indokolta az alpolg.mesteri létszám bővítését?

  4. Gyula szerint:

    Betke!
    Kirúgni nem lehetett, Pákozdi ex-Jobbik Jóska meg nem volt tervben, de jól jött nekik így is. Már egy “cég” lettek. 😉

  5. Betke szerint:

    Gyula, lehet, hogy ezen sírni kellene inkább😂😉

  6. Kitiltott szerint:

    A fizetes es juttatas fejenkent tobb mint 1 millio.
    Ha ez brutto akkor a netto 700 ezer tisztan van.
    Ennyiert a partokat es szovetseget valtogato elvi ember 5 evre biztositotta megelheteset.
    Abel pedig ennyiert vegzi a munkajat kavezgat a hivatalban.

  7. pusssh szerint:

    Kitiltott!
    Igen, öngól :)))

Itt lehet hozzászólni !