Űrhajó épül a Tejút utcában a csepeli gyerekeknek :-)

Csepel.info

Folyamatosan dolgoznak a Főkert beruházásában a Tejút utcai szabadidőpark munkálatain – értesült a Csepel.info. Hét helyszínen újulnak meg a főváros zöldterületei és játszóterei, és bár az összefogás pártjai közül ez ellen is tiltakoztak, szerencsére nem sikerült leállítani a csepeli fejlesztést. 

A parkokban kültéri edzőeszközök, sportpályák, futókörök, játékok, valamint pihenő- és közösségi terek egyaránt helyet kapnak. Ezeket egészítik ki közvilágítási és információs rendszerek, utcabútorok, ivókutak. A csillagtelepi parkban – stílusosan – egy nagy rakéta-mászókát építenek. 

A projekt keretében több tízezer fát, cserjét, valamint évelő dísznövényt ültetnek, de a szakemberek gondoskodnak a faápolásról, valamint az út és járdafelületek megújításáról is. A munkálatok augusztus első napjaiban kezdődtek meg, a tervek szerint szeptember közepétől vehetik birtokba az első felújított parkokat a budapestiek.

Horváth Gyula, a csepeli ellenzéki koalíció DK-s listavezetője korábban éles hangon bírálta az új szabadidőpark kialakítását. Véleménye szerint erre az ott élőknek nincs igényük. Az időseket ugyanis már nem érdekli, gyerekből meg kevés van. A korhadt, balesetveszélyes fák kivágásával pedig – szerinte – óriási károkat okoztak.

Ilyen lesz, amikor elkészül

A tér északi felén kap helyet egy 15x28m játéktérrel (plusz kifutó terület) rendelkező, öntött gumi burkolatos többfunkciós sportpálya, foci kapuval, kosár palánkokkal. A sportpálya hangtompított, 4 méter magas kerítéssel rendelkezik. A sportpálya közelében pihenőtér alakul ki, padokkal, kerékpár tárolóval, ennek a közelben kapott helyet a közterületi illemhely is.

A sportpályától észak-keletre helyezkedik el a fitnesz tér. Ide 7 db kültéri fitnesz gépet és egy street workout szettet helyeznek ki. A park látogatásának, használatának élményét javítva, zárható boxokkal rendelkező pad is lett tervezve a fitnesz eszközök közelében. Ezek az ülőfelületek minden elvárásának megfelelve, számkóddal zárhatók, elektromos hálózathoz aljzatokkal rendelkező, USB bemenetekkel és világítással felszereltek lesznek. A fitnesz pálya sarkán az illemhely mellett lesz egy okos oszlop, amely a park egész területére sugározza a wifi jelet, valamint kijelzőn keresztül az UV sugárzás erősségéről ad információt.

A street workout és a sportpálya közé ékelődik be két darab ping-pong asztal, amely további lehetőségeket biztosít a sportolni vágyóknak. Emellett a park egy 1,3 méter széles, szabványnak megfelelő „Spricc” sportburkolatos futókörrel bővül. A burkolati jelekkel a futási irányt jelenítik majd meg. A sportpálya közelébe automata működésű, akadálymentes vizesblokk kerül kihelyezésre pelenkázóval felszerelve.

A sportpályától délre, a tér közepe felé haladva lesz a játszótér. Az űr tematikát követve többek között egy „planetárium”, magas torony csúszdával, centrifugális forgó eszközökön kívül egyedi, kráterszerű képződmények is kihelyezésre kerülnek. A kráterek hol a terepből emelkednek ki (közepén trambulinnal), így fel lehet szaladni rájuk, vagy az egyik központi elem a terep alá süllyedő kráter képződmény, amelybe csúszdán, kötélen, kapaszkodó gömbökön, terepbe vájt lépcsőn is le lehet ereszkedni, szabad játékot engedve a gyerekeknek. A játszótér teljes felületét ütéscsillapító gumi burkolattal burkolják.

Az épített elemeken túl a zöldfelület fejlesztése sem marad el. A központi játszó illetve sporttér geometriáját követve 1 méter magas dombokat terveztek, amelyek a burkolati tükörből kijövő föld helyben tartására hivatottak, másrészt izgalmasan osztja a teret, a belső tereknek intimitást nyújt a környező utaktól, parkolóktól – írták a tervekről a FŐKERT oldalán.

Csepel.info

22 hozzászólás “Űrhajó épül a Tejút utcában a csepeli gyerekeknek :-)” bejegyzésre

  1. Marika szerint:

    Régen olyan jó játékok voltak most meg már minden ilyen eu kompatibilis…

  2. Tündér Ilona szerint:

    Az ott játszó gyerekeknek és családoknak akciós gázálarcot lehetne árulni, aki ezt a parkot erre a helyszínre álmodta, az véleményem szerint egy barom.

  3. Aggastyán szerint:

    Ez tök jó 5let volt! Hiszen a tervek szerint, a Csepeli HÉV a Csepeli Temetőtől indult volna egészen a Jászai-ig! Köszönjük az önkormányzatnak, nincs a világon még egy olyan kerület ahol ennyi játszótér lenne! Csak így tovább! Egyébként sok helyen eléggé járhatatlanak az utak, arra gondoltam, hogy ne újítsátok fel, inkább játszóteret építsetek rájuk! Köszönjük!

  4. Csepeli Kérdező szerint:

    Tündér Ilona,
    Teljesen egyetértek! Abba a mocskos levegőbe sportolni, kisgyereknek játszani… háááát.

  5. admin szerint:

    Akkor ilyan alapon sehol nem lehetne sportolni Budapesten. A Margit-szigettől kezdve a Puskás stadionig, a kerületi sporttelepekig, Csepel SC-ig mindent be kellene zárni. És persze akkor lehetne oda építeni parkolókat vagy gyárakat 😉

  6. barvagarbalarka szerint:

    Aggastyán:

    Eleve kizárólag úgy lenne értelme a HÉV déli hosszabbításának, hogy a föld alatt vagy magasvasútként, igazából már az Ady Endre úttól kezdve úgy kéne mennie. Ehelyett a felszínen megy csigatempóban. Oké, ez nem annyira gáz 1.5 km-en 2 közbeeső megállóval, de további 2 vagy még több km-en már minden lenne, csak nem színvonalas gyorsvasúti közlekedés.

    Arról most nem is beszélve, hogy a felszínen a közúti közlekedésnek mennyire tenne jót egy csúcsidőben egy irányba 6 percenként elmenő HÉV-szerelvény.
    Szóval én személy szerint amellett vagyok, hogy vagy a föld alatt/felett vezetve hosszabbítsák Csepelen belül, vagy sehogy.

  7. Csepeli Kérdező szerint:

    Admin,
    Hülye vagy most, te is tudod.
    A Csepel SC pályája mellett KÖZVETLENÜL mekkora a kamion forgalom?
    A Margit-sziget mellett KÖZVETLENÜL mekkora is a forgalom?

  8. Aggastyán szerint:

    barvagarbalarka: Persze, ez egyértelmű, de ilyenről nem mondott semmit az önkormányzat, hogy így terveznék, csak annyit, hogy innen-től odáig hosszabbítják meg az útvonalát.

  9. csak úgy szerint:

    Ide kellene kihelyezni egy “szmog” mérő készüléket. Rögtön elcsendesednének. Amúgy miért nincs Csepelen?

  10. Gyula szerint:

    csak úgy!
    A Levegő Munkacsoport, aki ugyebár “libsibuzikomcsihazaárulómifaszom” működtette és a rendelő renoválásakor kib@szták, hogy ne lássák, milyen mocskos a királyerdei levegő. 🙂
    Gondolom én… 😉

  11. csak úgy szerint:

    Akkor kérvényezni kellene a Levegő Munkacsoportnál.

    500 milliót kaptak (az önkori) a kaminonok után, ha fizetni kellene a műszer elhelyezéséért, szerintem ebbe az összegbe beleférne.

    Apropó! Mire költötték? Lehet, hogy holnap ezt is megkérdezem. Lénárdka – készülj, jó éjszakát!

  12. Nagyapó szerint:

    csak úgy, Gyula! Megint hülyeséget írnak. Csepelen a Királyerdőben, a Szent István út 217-219. alatt és a Szt.Imre téren van automata légszennyezettség-mérő állomás. Az utóbbit az erőmű működteti – évek óta rossz (reklamáció náluk!).
    Az eetásak tudatlanok, de legalább agresszívak, pofájuk az van!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Gyula szerint:

    Öreg!
    A Szent Istvánon linkeld be, hogy hol jön adat arról a gépről?
    Sehol, mert ott sincs… 🙂

  14. abc123 szerint:

    #csak úgy#:Az időkép oldal szerint van szmogmérő kütyü valahol a Királyerdőben,a kertes házas övezetben.

  15. csak úgy szerint:

    abc123

    Most néztem, tényleg van. Egy jó ideig nem volt.

    Persze a kertes övezetben nyilván más adatokat mér, mint a II. Rákóczi F. úton, a kamionok , buszok, autók között. Én arra az értékre lennék kíváncsi.

  16. csak úgy szerint:

    Itt lehet ellenőrizni!

    http://www.levegominoseg.hu/automata-merohalozat?AspxAutoDetectCookieSupport=1

    PM10

    A műszer egy csendes, belső, kamion mentes övezetben található.

  17. Tündér Ilona szerint:

    Admin!

    Legalább annyi sütnivalótok lenne, hogy nem védenétek ezt a döntést, a Polgármesteri Hivatalból baktassátok már el oda és nézzétek meg, hogy mi van napközben a Rákóczi úton,
    az az szülő aki oda fogja vinni a gyerekét játszani az véleményem szerint veszélyezteti a gyereke egészségét.

    Nagyapó meg egy nagy koponya, évek óta azon szenved, hogy az átmenő forgalom csökkenetése miatt nem kell a gerincút.
    Érdekes módon a Metrans és a kamion áradat nem zavarja.

  18. Tündér Ilona szerint:

    Habár egy ilyen tudóstól mit várhatunk

    Nagyapó 2010-es hozzászólása:

    Az avarégetés füstje 98%-ban vízgőz. A maradék 2% por (ami leülepszik) és széndioxid, ami tavasz óta halmozódott a levelekben. Egál. Nagyságrendekkel kevesebb, mint az évmilliók alatt szénhidrogénekben elzárt CO2, ami a benzin, vagy a földgáz elégetésével a légkörbe kerül. EZ ELLEN NEM TILTAKOZUNK?

  19. Gyula szerint:

    Nagyapó!
    Megkövetlek, sorry!
    2 hete nem volt adat és előtte már több, mint egy éve, de semmi értékeset nem mutat, a PM10-en kívül… Én az idokep.hu oldalon nézegettem.

  20. Gabi szerint:

    Ezzel fogják kilőni az új Farkasbercit?

  21. telepi szerint:

    Szerintem igen örvendetes ez a fejlesztés. Az önkormányzat építhetne zajvédő falat hozzá.

  22. Nagyapó szerint:

    Sine ira et studio (harag és részrehajlás nélkül). A királyerdei mérőberendezés mérései alapján is adják Bp. rossz szennyezettségi értékét. Ugyanis többet szennyeznek a kazánokban elégetett “vegyes” tüzelőanyagok, mint pl. a Rákóczi úti (VII. ker.) közlekedés. Ezért kellene a kertes házi övezetekben ösztönözni a szilárd fűtésű kazánok cseréjét gázkazánokra.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !