Döbbenet Csepelen: nyüzsögnek a videóban a csótányok a többször bezárt pékségben

2019. november 26.

HVG, NÉBIH

A Nébih bezáratta a pékséget, de az újranyitott egy másik cégnév alatt.

A honlapon található jogsértés lista szerint a pékség Csepelen a II. Rákóczi Ferenc út 142. szám alatt működött.

Folytatás »

Elveszik a szociális és egészségügyi dolgozók jutalmát a VIII. kerületben, hogy politikusokat fizessenek ki

2019. november 26.

MTI, Mandiner, Csespel.info

A VIII. kerület új vezetése 150 millió forinttal kerül többe, mint az előző, fideszes vezetés. Az alacsonyabb keresetű dolgozók év végi jutalma 140 millió forint lett volna, így mostantól ők fizetik az összefogás árát. Pikó András, a VIII. kerület “összefogás” által támogatott polgármestere a HVG-nek jelentette be, hogy idén nem kapnak 13. havi fizetést a bölcsődék, óvodák és rendelőintézetek dolgozói. 

A polgármester a HVG-nek azt mondta: megnézik, mennyi pénzük lesz, és ahhoz mérten kapnak majd juttatást a dolgozók karácsony előtt. A kerületben ugyanis évek óta 13. havi fizetést kaptak az önkormányzati dolgozók, de a bölcsődék dolgozói, az óvónők és a védőnők is. Folytatás »

Kormány: lesz atlétikai világbajnokság, Csepelen elindulhatnak a fejlesztések

2019. november 26.

Blikk, Csepel.info

A kormány üdvözli, hogy Csepel után Ferencváros képviselő-testülete is támogatja az atlétikai világbajnokság 2023-as budapesti megrendezését – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az MTI-vel.

Gulyás Gergely a korábbi csepeli és a hétfői ferencvárosi képviselő-testület döntésére reagálva azt mondta: a két grémium egyirányú állásfoglalása biztosítja a szükséges támogatást, amely az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges. Megjegyezte azt is, hogy a döntéshez mindkét kerületben kellett ellenzéki támogatás.

Folytatás »

66 éve vertük laposra az angolokat az évszázad meccsén

2019. november 25.

Index, Mr. Gabee, Csepel.info

Ünnepelnek a magyarok a harmadik gól után
Fotó: William Vanderson

66 éve győzte le 6-3-ra a magyar válogatott Angliát a londoni Wembley Stadionban, ezzel megtörve az angolok 90 éves hazai veretlenségét. Ez volt az Aranycsapat történetének egyik legnagyobb sikere, nem véletlen, hogy 1993-ban az MLSZ a november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

A legendás találkozón Hidegkuti Nándor triplázott, Puskás Ferenc duplázott és még Bozsik József is betalált. Ráadásul a budapesti visszavágón (1954) még nagyobb pofonba szaladtak bele az angolok, ugyanis a magyar válogatott 7-1-gyel küldte őket haza. Azok a régi szép idők.

Üzemanyagár-változás 2019.11.27-től

2019. november 25.

Mr.Gabee, Csepel.info

Eltérően változnak az üzemanyagárak szerdán. A benzin átlagára bruttó 4 forinttal emelkedik, a gázolaj ára viszont 2 forinttal csökken. Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak:

  • 95-ös benzin: 389 Ft/liter
  • Gázolaj: 406 Ft/liter

Sikerrel zárult a VIII. Szent Erzsébet Jótékonysági Bál

2019. november 25.

csepel.hu

A csepeli önkormányzat nyolcadik alkalommal rendezte meg november 23-án a Szent Erzsébet Jótékonysági Bált. A rendezvény fővédnöke Wittner Mária 1956 hőse, Csepel díszpolgára volt. A jótékonysági bál bevételeiből idén a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű csepeli gyermekeket támogatták.

A belépő és a pártfogói jegyek árából, valamint az egyéb felajánlásokból közel 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteni a rászorulók számára. A rendezvényt Borbély Lénárd polgármester nyitotta meg.

Folytatás »

Női NB I: háromgólos csepeli vendégsiker Csepelen

2019. november 25.

Nemzetisport.hu

Az Astra 4–1-es győzelmet aratott a sereghajtó Kelen SC vendégeként Csepelen a női labdarúgó NB I 11. fordulójának szombati mérkőzésén.

A csepeli együttes a győzelmével megelőzte a tabellán az eddig negyedik Haladás Viktóriát, amely vasárnap az ETO FC Győrt fogadja.

Folytatás »

Az Egressy Zeneművészeti egykori diákja megnyerte a TV2 tehetségkutatóját

2019. november 24.

Egressybeni.hu
Az Egressybeni.hu oldalon olvasható, hogy az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola egykori tanulója, Békefi Viktória vasárnap este megnyerte a TV2 Sztárban sztár leszek című tehetségkutató első szériáját.

Gratulálunk neki! Az alábbiakban Viki végzős tablója látható.

Ullrich Ágoston versei – könyvbemutató Csepelen

2019. november 24.

Erdei Éva Galéria, Csepel.info

csepel.info

Jótékonysági est a mozgáskorlátozottakért

2019. november 23.

Csepel.hu

Immáron negyedik alkalommal folytatódott az Alice BellyDance Jótékonysági Estje, melynek teljes bevételét a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének ajánlották fel. A Szabó Magda Közösségi Tér színháztermében rendezett est védnöke Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke volt. A vendégek között köszöntötték Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármestert.

A megjelent vendégeket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. Elmondta: a csepeli önkormányzat és az egyesület között szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években, kiemelt figyelmet fordítunk a kerületben élő a mozgáskorlátozottakra.

Folytatás »