Városkép, Mr.Gabee

Városkép, Mr.Gabee

Csepel.info, Mr.Gabee

Múlt hét szombat óta szerényebb a jövedéki adó az üzemanyagokon, ám szerdán is drágult, pénteken is drágulni fog a benzin és a gázolaj is Folytatás »
M4Sport
A szombathelyi U23-as Európa-bajnokságon, illetve az azt megelőző kötöttfogású Magyar Nagydíjon érmes versenyzőket jutalmazta csütörtökön a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ).
Németh Szilárd, az MBSZ elnöke a szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján a többi között hangsúlyozta, hogy a sportág hazai képviselői ismét bizonyítottak, hiszen a korosztályos kontinensviadalon két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet, míg a hagyományos kötöttfogású nemzetközi versenyen négy arany- és két bronzérmet nyertek.
Folytatás »
Magyar Idők
A Fidesz nem húzza az időt, hamarosan kikerülnek a Jobbik plakátkampányára válasznak szánt plakátok országszerte – közölte a Magyar Idők érdeklődésére Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt alelnöke.
Mint ismert, az ellenzéki párt célja, hogy bemutassa, miért alacsonyak a bérek, miért nem jut pénz nyugdíjemelésre, oktatásra, egészségügyre Magyarországon. Plakátjaikon párban látható Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, valamint Habony Árpád és Rogán Antal.
Csepel.info
Az Otthontérkép alapján Csepel a legjobb dél-pesti kerületek egyike
A legprofibb fiatalok soha nem felejtik el megnézni az Otthontérkép adatait, amikor belevágnak egy új lakás vagy albérlet keresésébe. Márpedig ebben Csepel egyre ígéretesebb hely. A családbarát-indexben már megelőzzük Budafokot, Pesterzsébetet és Soroksárt – miközben budapesti összehasonlításban itt még mindig olcsó az albérleti díj és a lakásvásárlás.
Nem volt ez mindig így. 2010 előtt a ferencvárosi putritelepek felszámolásakor a nem kívánatos lakókat még ide, Budapest akkor legelhanyagoltabb kerületébe költöztették. Folytatás »
Futsal Sajtó, Mr.Gabee, Csepel.info
A korábbi fordulókhoz képest kissé foghíjasabb létszámú Pizza King Csep- Gól FC csak megnehezíteni tudta a TFSE dolgát az NB II felső-házi rájátszásának 5. fordulójában. A Varga Csaba – Szabó Norbert, Viza Krisztián, Nagy Tibor, Révész György összeállításban pályára lépő csepeli együttes az első félidő 7. percéig tudta megakadályozni, hogy a vendéglátó gólt szerezzen, akkor azonban Ilovai Balázsnak sikerült bevennie Varga kapuját (1:0).
A következő hazai találat a 10. percben esett, s azt Csernay szerezte, amivel kettőre növelte a TFSE előnyét. A félidőben ugyan nekünk is meg voltak a lehetőségeink a gólszerzésre, sajnos azok azonban rendre kimaradtak, így kétgólos hazai előnnyel zárult a találkozó első fele. A második játékrészben aztán végre felcsillant a remény: Nagy Tibor 24. percben leadott lövése talált utat a pályaválasztó kapujába (1:2), így minden esély megvolt az egyenlítésre, ami azonban sajnos elmaradt… Folytatás »
Városkép, Mr.Gabee

Csepel Öttusa

Csepel.hu
Több mint hatvan napirendi pontot tárgyalt meg 2017. április 5-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját, amely szerint 13%-kal csökkent Budapesten a regisztrált bűncselekmények száma. Döntöttek arról, hogy a part menti nyomvonalon épülhet meg a csillaghegyi öblözet védműve. A városatyák arról is határoztak, hogy nem rendelnek el helyi népszavazást a budapesti olimpiarendezésről, mert az okafogyottá vált. Döntöttek a Lánchíd és a Váralagút felújításáról, a munka nyáron indul, és 2019 végén fejeződhet be. Zárt ülésen nyolc új budapesti díszpolgárt választottak.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2016. évi beszámolóját. Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya a közgyűlés előtt felszólalva kiemelte: a közterületen elkövetett bűncselekmények száma jelentősen, 6 %-kal csökkent. Hozzátette: a rendőrség reagálási ideje folyamatosan csökken, tavaly 14 perc volt. A regisztrált bűncselekmények száma tavaly 13,4%-kal csökkent, mintegy 63 ezerre, a nyomozáseredményességi mutató 40,6%-ra emelkedett. Kitért arra, hogy a “látható rendőrség” megteremtése érdekében – a korábbi évekhez hasonlóan – a közterületi rendőri jelenlét biztosítása során előterébe helyezték a gyalogos járőrszolgálatot. Folytatás »
Egressybeni.hu
Lassan eljutunk odáig, hogy az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola minden napra hoz egy első helyet valamilyen nemzetközi versenyről. Íme a következő siker:
2017 március 30 – április 1 között Kijevben megrendezett GitAs Nemzetközi Gitárversenyen Szklyárov Viktor I. helyezést ért el a II. korcsoportban. Felkészítő tanár: Bernáth Ferenc