Fővárosi Közgyűlés: a part mentén épülhet a védmű a Rómain

Csepel.hu

Bucsek Gábor rendőr vezérőrnagy, Budapest főkapitánya beszámolót tart a BRFK 2016-os működéséről a Fővárosi Közgyűlés ülésén, a Városháza dísztermében 2017. április 05-én

Több mint hatvan napirendi pontot tárgyalt meg 2017. április 5-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját, amely szerint 13%-kal csökkent Budapesten a regisztrált bűncselekmények száma. Döntöttek arról, hogy a part menti nyomvonalon épülhet meg a csillaghegyi öblözet védműve. A városatyák arról is határoztak, hogy nem rendelnek el helyi népszavazást a budapesti olimpiarendezésről, mert az okafogyottá vált. Döntöttek a Lánchíd és a Váralagút felújításáról, a munka nyáron indul, és 2019 végén fejeződhet be. Zárt ülésen nyolc új budapesti díszpolgárt választottak.

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2016. évi beszámolóját. Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya a közgyűlés előtt felszólalva kiemelte: a közterületen elkövetett bűncselekmények száma jelentősen, 6 %-kal csökkent. Hozzátette: a rendőrség reagálási ideje folyamatosan csökken, tavaly 14 perc volt. A regisztrált bűncselekmények száma tavaly 13,4%-kal csökkent, mintegy 63 ezerre, a nyomozáseredményességi mutató 40,6%-ra emelkedett. Kitért arra, hogy a “látható rendőrség” megteremtése érdekében – a korábbi évekhez hasonlóan – a közterületi rendőri jelenlét biztosítása során előterébe helyezték a gyalogos járőrszolgálatot. 

Bucsek Gábor azt mondta, a 2015-ös és a 2016-os mutatók alapján egyértelműen látszik, hogy csökkent a “lakosság kriminális érzékenységét leginkább befolyásoló” bűncselekmények, így különösen a lopások, az autófeltörések és a lakásbetörések száma. Ennek alakulásában a hatékonyabb rendőri fellépés és a fokozott közterületi jelenlét hatalmas szerepet játszott – tette hozzá.

Tarlós István főpolgármester a beszámoló elfogadása előtt köszönetet mondott a fővárosi rendőrség munkájáért.

Csillaghegyi öblözet: a part mentén épülhet a védmű

A csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén valósuljon meg, Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának 2007-es és 2009-es határozatai, a Fővárosi Közgyűlés 2009-es és 2011-es határozatai, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságának szakvéleménye és az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának szakmai állásfoglalásának figyelembe vételével, a műszaki egyetem összehasonlító szakértői értékelése alapján – erről 19 igen, 2 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett döntött a közgyűlés. A közgyűlés kinyilvánította elkötelezettségét a part jelenlegi rekreációs és sportfunkciójának megőrzésében, erősítésében, és úgy döntött: az árvízvédelmi mű megvalósítását követően sem változhat a partszakasz alapvető funkciója és jellege. A szocialista Tóth József XIII. kerületi polgármester javaslatára elfogadták, hogy aktualizálják az FCSM fővárosi árvízvédelmi műveket értékelő jelentését, valamint készüljön terv és ütemezés a sürgős beavatkozást igénylő szakaszok árvízvédelmi műveinek kiépítésére.

A napirend vitájában a javaslat egyik előterjesztője, Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes azt mondta: olyan beruházást akarnak megvalósítani, amit már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna. Hozzátette: meg akarják szüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy Budapest legszebb és legsűrűbben lakott területe árvizek ellen védtelen maradjon. Hangsúlyozta, hogy állékony védmű épül, ami megfelelő védelmet fog nyújtani az öblözetben lakóknak, a mai hullámteret pedig nem fogják építési övezetbe sorolni. „Nem az a célunk, hogy tönkretegyük, hanem hogy fejlesszük a partot, és azt a jelenlegi arculat megőrzése mellett élhetővé tegyük” – fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt csaknem negyven évben minden szakmai grémium a part menti változat mellett tette le a voksát.

Wertán Zsolt, az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. ügyvezető igazgatója a Budapesti Műszaki Egyetem két, egymással párhuzamos nyomvonalat összehasonlító elemzését ismertette. Elmondta, az árvízvédelem mind a két esetben megoldható, és megközelítőleg egyforma hosszúságú, valamint magasságú védművet igényelne a két területen, ugyanakkor a parttól távolabbi gát a természetben történő nagyobb beavatkozást igényelne és többe kerülne. Utóbbiról szólva emlékeztetett, míg a part menti mobilgát költsége 18 milliárd forint lenne, addig a másik védmű 25 milliárd forintba kerülne, ráadásul ebben az esetben a parti épületek védelme és a part rendezése további költségekkel járna.

Szabó Gábor, a Tér-Team Kft. ügyvezetője a közgyűlés előtt elmondta: az általuk tervezett megoldás ideális kompromisszum, ami a lehető legkevesebb, mintegy 6-900 fa kivágásával járna (eredetileg 1500-at terveztek kivágni). Hozzátette: megoldják az Aranyhegyi- és a Barát-patak árvízvédelmét is. Mint mondta, a mobil gát bevált megoldás, Prágában több mint 6100 folyóméter hosszan épült ilyen létesítmény, Ausztriában pedig csaknem 3 km-es a leghosszabb mobil gát.

Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezérigazgatója a közgyűlés előtt arról beszélt, hogy a 280 centiméter magas, fémszerkezetű mobil falat egy ötven centiméteres alépítményre fogják ráállítani. Az elemeket az FCSM békásmegyeri átemelőjénél fogják tárolni, árvíz esetén pedig 4 napjuk lesz, hogy a gát 1100 oszlopát beépítsék a helyére. Kitért rá, hogy az első két, mértékadó árvíznél még próbaüzem lesz, vagyis a Királyok útja – Nánási út nyomvonalon most meglévő földtöltésen is védekezni fognak.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a vitában azt mondta, a sportegyesületek is a part menti nyomvonal mellett tették le a voksot, hogy a Rómain a sportélet fejleszthető legyen. Hangsúlyozta, hogy a gát nyomvonala alapvetően katasztrófavédelmi kérdés, „nem gondolom, hogy ilyen kérdésben népszavazásnak kellene döntenie”. A polgármester inkább arról tartana népszavazást, hogy a part hogyan nézzen ki a jövőben, milyen funkciókat lásson el. „A vízzel szemben a védekezésnek a helye a parton van, nem a városközpontban” – jegyezte meg.

Tarlós István főpolgármester a vitában megemlítette, hogy az új, mértékadó árvízszint miatt komoly források kellenek a budapesti árvízvédelmi művek fejlesztéséhez, azok többségéhez 50-60 éve nem nyúlt senki. A csillaghegyi öblözet árvízvédelméről szólva emlékeztetett, hogy a kérdés 27 éve megoldatlan. Hangsúlyozta, hogy a közgyűlés most csak a nyomvonalról dönt, a funkciókról, a part állapotáról lehet még vitatkozni. Emlékeztetett rá, hogy öt tanulmányterv készült, de egy sem támogatta a Nánási úti nyomvonalat. „Hét éve várunk. Maradnia kell a nyúlgátnak is, másodlagos védelemként. Senkit nem akarunk arra kényszeríteni, hogy félelemben éljen. Védelemről kell gondoskodni, ez a mi kötelességünk és felelősségünk – az ellenzéké is” – fogalmazott. Nyomatékosította, hogy a Római-part bármilyen, építési övezetbe sorolását meg fogja vétózni. „Tovább várni nem lehet. Higgyék el, a legjobbat akarjuk, a legjobb szándék vezérel minket. Én ott nőttem fel, tőlem ne féltsék a Római-partot!” – jelentette ki.

A közgyűlés lehetőséget adott két civil felszólalónak is. A Nánási-Királyok útja nyomvonalat támogató Keleti Péter azt szorgalmazta, hogy a partvonalon hozzanak létre egy nyárigátat a római-parti üdülőterületen élők anyagi hozzájárulásával, míg a fővédvonalat a Nánási út-Királyok útján hozzák létre. Buzás Győző, a Római-partért Egyesület elnöke ezzel szemben egy part menti védvonal kialakítását sürgette, amivel szerinte meg lehetne védeni a területen jogszerűen felépített házakat, továbbá megszüntető lenne a Római-part jelenlegi szennyezettsége. (A napirendi pont vitája alatt az ülésteremben a közönség részéről többen táblákkal, molinókkal fejezték ki a javaslattal szembeni nemtetszésüket, a felszólalásokat pedig közbekiabálásokkal próbálták megzavarni.)

Nem rendelik el az olimpiával kapcsolatos népszavazást

A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, nem rendeli el a budapesti olimpiai rendezésről szóló népszavazást, mivel a referendummal elérni kívánt cél már teljes mértékben megvalósult. A Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, valamint a Fővárosi Közgyűlés összes fideszes képviselője által jegyzett előterjesztést 21 igennel, 6 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. Mivel a közgyűlés visszavonta az olimpiai pályázatát és ezzel teljes mértékben eleget tett a népszavazási kezdeményezés által elérni kívántaknak, az “Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” kérdés tekintetében “a fővárosi szintű helyi népszavazás elrendelése és megtartása okafogyottá vált” – áll az előterjesztésben.

Felújítják a Lánchidat és a Váralagutat

Egyhangúlag támogatta a közgyűlés a Lánchíd és a Váralagút felújítását. Mint az előterjesztésben olvasható, a híd felújítását az átkelő nem megfelelő biztonságú teherbírása indokolja. A rekonstrukció során teljesen elbontják és újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, a kétoldali gyalogos járdakonzolokat, a megmaradó acélszerkezeteket javítják és korrózió elleni védelemmel látják el, megtörténik a gyalogoskorlátok műemléki felújítása, a kőfelületek javítása és tisztítása, korszerűsítik a köz- és díszvilágítást, átépítik és szélesítik a hídfőkben lévő gyalogosaluljárókat. Ezzel egyidőben újul meg a Váralagút teljes gépészeti rendszere, szigetelése és belső borítása. Átépítik a Clark Ádám teret is, kisebb lesz a körforgalom, nagyobbak lesznek a gyalogosterek, új díszburkolattal. Új gyalogosátkelőhely létesül, így a tér mind a négy negyede átjárhatóvá válik. A Hunyadi János utcai torkolatnál is lesz új gyalogátkelőhely. A pesti hídfő mögötti közúti és villamosaluljárót elbontják, és teljesen új aluljárórendszer épül. A nyáron kezdődő és 2019-ben befejeződő felújítás mindösszesen 22,3 milliárd forintba kerül.

Ötven pályázót támogatnak a műemléki keretből

Ötven pályázatot támogatnak Budapest több mint 390 millió forintos műemléki keretéből, így 37 épület homlokzata, bejárata, valamint 13 egyéb jelentős építészeti értéket hordozó épületrész és épületdísz újulhat meg a főváros 14 kerületében.  A Műemléki Keret 2016 címmel – a főváros városképét meghatározó, örökségvédelem alatt álló építészeti értékek rekonstrukciójának, felújításának támogatására – meghirdetett pályázat iránt nagy volt az érdeklődés, a beadási határidőre 72 pályázat érkezett be, ezek közül 60 felelt meg a formai követelményeknek. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázók, akik főútvonalak mentén lévő épületek teljes földszinti sávjának rendbetételéhez vagy közterületről látható arculatot, utcaképet meghatározó épületrészek helyreállításához kértek támogatást.

A közgyűlés döntött az állagmegóvási pályázat nyerteseinek támogatásáról is. A főváros – mint az elfogadott előterjesztésben olvasható – jelentős épületállományát jelentik az olyan leromlott állapotú lakóépületek, amelyek városképi szempontból fontos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor a szükséges rehabilitációs munkáik elmaradnak, mert a magas felújítási költségeket a lakóközösségek nem képesek előteremteni. A Fővárosi Önkormányzat 2016. július 6-án írt ki pályázatot lakóépületek számára, a beadási határidőre 99 érvényes pályázat érkezett, ebből 74 volt érvényes. A pályázat 165 millió forintos keretéből 35 pályázatot támogatnak azért, hogy erkélyeket, függőfolyosókat, valamint háztetőket újítsanak fel.

Nyolc új díszpolgár

Nyolc új díszpolgárt választott zárt ülésen a közgyűlés. A testület döntése alapján a főváros díszpolgárává vált Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgó és országgyűlési képviselő, Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora és Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező. Posztumusz ítélték oda a díszpolgári címet László Jánosnak, a Magyar Kerékpárosklub korábbi vezetőjének és Olofsson Károly Placid bencés szerzetesnek.

Forrás: budapest.hu

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !