Michelin-csillagos séf a csepeli panelek között

2017. május 21.

INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

FOTO: INDEX

Wojciech Modest Amaro Lengyelország első Michelin-csillagos séfje, Atelier Amaro nevű éttermét a lengyel konyha legnagyobb megújítójaként tartják számon. Idén ő a Gourmet fesztivál egyik sztárvendége, szombat este egy nyolcfogásos vacsorát ad a Millenárison, amelynek egyik érdekessége, hogy pontosan ugyanazt a menüt szolgálják majd fel, mint éppen akkor Varsóban is. És bár biztos, hogy ez a menüsor is érdekes lesz, most mégsem erről írunk, hanem Amaro egy sokkal rejtettebb oldaláról.

Kevesen tudják ugyanis róla, hogy bárhová megy, mindig jótékonykodik, ragaszkodik hozzá, hogy ne csak azoknak főzzön, akiknek van rá pénze, és meg tudják fizetni a kulináris élvezeteket, hanem a rászorulóknak is. Így mielőtt a Gourmet fesztivál közönsége elé érkezett volna, délelőtt azért állt a konyhán, hogy ebédet tudjon vinni Csepelre, ahol fogyatékokkal élőknek, és helyi nyugdíjasoknak osztotta ki a főztjét. Folytatás »

Családi Klub a Csepeli Védőnői Szolgálat rendezésében

2017. május 21.

Csepeli Védőnői Szolgálat

11078181_740064786112529_2032028633280412620_n

A Tóth Ilona Egészségügyi Központ Védőnői Szolgálata minden érdeklődőt szeretettel és tisztelettel meghív következő “Családi Klub” eseményére:

  • Időpont: 2017. május 23. 10 óra
  • Téma:Nyár veszélyei, napvédelem
  • Előadó: Kremmer Bernadett, védőnő
  • Téma:Kiütések, viszketés, utazási betegségek,
    allergia kezelése homeopátiával
  • Előadó: Fodor Krisztina homeopátiás tanácsadó
  • Helyszín: Családsegítő Közösségi Ház (1215 Bp. Csete Balázs utca 5.)

A Védőnői Szolgálat szeretne segítséget nyújtani az egészséges életmóddal kapcsolatosan, a családdá válás folyamatában és a gyermeknevelés útvesztőiben. Az esemény lényege, hogy megoldást találjunk az egyes nehézségekre.

Csepel történelme

2017. május 21.

Csepel.info, Mr.Gabee, egykor.hu

A fenti kép 1979-ben készült, mely a Csepel Áruházról készült. 

Ha önnek vannak emlékei, történetei az áruházzal kapcsolatosan, ossza meg velünk a fórumunkban.

Három csepeli diák nagy sikert aratott a 24. DUE diáksajtó fesztiválon

2017. május 20.

CSepel.info, Mr.Gabee

Három Csepeli diák is része annak a csapatnak, aki idén megnyerte a 24. DUE diáksajtó fesztivált.

Az év online diákmédiuma kategóriát. A Leövey Klára gimnázium független iskola televíziója, az LKG TV. Ugyan a TV-t még alig 1 éve kezdték el, de már most több szakmai elismerést is kaptak. A legújabbat a diákújságíró egyesülettől. Adásaikban az iskola élete mellet próbálnak a diákokat érintő témákról beszámolni. Készítettek összeállítást például az ügyfélkapu működéséről, a hármas metró felújításáról, de arról is, hogy honanan szerezhetnek igazolást legegyszerűbben a diákok, akik elkéstek az első óráról. Folytatás »

Rablás miatt keresik a banda egyik tagját

2017. május 20.

Police, Mr.Gabee, Csepel.info


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/966/2017. bűnügyi számon eljárást indított felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettesek ellen.

Budapesten, a XX. kerületi Tátra téri piachoz közeli buszmegállóban 2017. május 19-én 14 óra körül  három férfi késsel kényszerített arra egy 14 éves fiút, hogy adja át az értékeit. Folytatás »

Bemutatkoztak a Tárt Kapu Galéria alkotói

2017. május 20.

Csepel.hu

Csépe Juli emlékére negyedik alkalommal rendezték meg a Para Art Bienálét az Erdei Éva Galériában május 19-én. Ez alkalommal a Tárt Kapu Galéria alkotói (Balassa Mária, Bozóki Péter, Csom Árpád, Kopi Mundi Zoltán és Ritter Gábor) képekkel és faszobrokkal mutatkoztak be az érdeklődőknek. Csépe Juli emlékoszlopánál mécsest gyújtott Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész.

A Tárt Kapu Galéria alkotói a gyógyulás érdekében festenek, rajzolnak, számukra az alkotás az egyetlen kifejezési mód belső világuk megmutatására – mondta el Kopócsy Judit művészetterapeuta festőművész megnyitójában. Hozzátette: az a művészet, amikor az alkotó legszemélyesebb egzisztenciális valóságát fogalmazza meg, örökéletű. A kiállított képek és szobrok erős inspirációjúak, belső valóságot tükröznek. Valamennyi munkán megmutatkozik a tudatosság, az alkotókészség, a színek és formák komponálása.

Folytatás »

Találtak egy holttestet Csepelen

2017. május 20.

Csepel.info

Találtak egy holttestet Csepelen az Erdősor utca és a Nap utca kereszteződésében.

Akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, írja meg a fórumba.

update: információink szerint az elhunyt férfi 43 éves volt.

Ásványbörze Királyerdőben

2017. május 20.

Városkép, Mr.Gabee, Csepel.info

Gépocsi HÉV szerelvénnyel ütközött Csepelen

2017. május 20.

Csepel.info, Mr.Gabee

Szombaton reggel egy Renault típusú személygépkocsi egy menetrend szerint közlekedő HÉV szerelvénnyel üztközött a Szent Imre téren.

A balesetben nem sérült meg senki. Feltehetően a gépkocsi vezetője a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes vonalon autóbuszokkal pótolták a HÉV-et.

Csepel történelme

2017. május 20.

Csepel.info, WIKI, Mr.Gabee

A mai rovatunkban egy kerületi gyárról készült képet mutatunk, mégpedig a „Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv gyár” (1880)

Foto: WIKI