Csepel.info
Pár nappal ezelőtt készült a fotó a csepeli Tesco parkolójában egy nagyon dizájnos családi autóról.
Bár kérdéses, hogy a két ülőkén hogyan tudnak elférni legalább hárman, és hová pakolják a csomagokat.
Csepel.hu
Csepel kisdiákjai négy korcsoport csapatversenyében és egyéni számokban mérették meg magukat a főváros többi általános iskolásaival szemben.
Több mint ötven diák jutott tovább az Országos Diákolimpia Atlétikai döntőire melyeket, május 24-25-26-án Székesfehérváron, illetve június 23-24-én Debrecenben rendeznek meg.
Csepel FC, Mr. Gabee, Csepel.info

Nem bíztak semmit a véletlenre a Csepel FC felnőtt labdarúgói az FC Ajka elleni hazai bajnoki találkozón: akkor rúgták ugyanis a győzelmet jelentő szemetgyönyörködtető gólt, amikor azt már nem lehetett kiegyenlíteni. Minden valószínűség szerint ezzel meghosszabbodik az NB III-as tagságunk.
A találkozó a szokások szerinti “koreográfiákkal” indult, kiválóan előkészített pálya, remek hangulat és viszonylag sok, igazán lelkes Csepel szurkoló fogadta a pályára lépő csapatokat a Csepel Stadionban, ahol a kezdő sípszó előtt ismét megcsodálhattuk Varga “Vargalamb” László csodálatos szárnyasait, akik talán már előre érezték, hogy “valami van/lesz” a levegőben szombat este… A találkozó első félideje leginkább meddő mezőnyjátékot hozott néhány helyzettel, de igazán komoly lehetősége egyik csapatnak sem akadt, és nem érződött a két együttes közti, tabellán tátongó szakadék sem, igaz a vendégeket valószínűleg megérintette vezetőedzőjük, Bücs Zsolt hirtelen történt távozása. Folytatás »
Fidesz.hu
Németh Szilárd elképesztőnek nevezte, hogy a röszkei támadás ügyében terrorizmus miatt elítélt migránst vesz védelmébe az Európai Parlament.
Brüsszel minden eddiginél keményebb és egyre megmagyarázhatatlanabb érvekkel gyakorol nyomást Magyarországra – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese az Európai Parlament (EP) elfogadott jelentése kapcsán vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Folytatás »
CSEPEL HOL-MI, Csepel.info, Mr. Gabee,
Szerkesztőségünk információi szerint találtak egy IFL-118-as forgalmi rendszámot Csepelen.
A tulajdonos a csepel.info@gmail.com e-mail címen keresztül veheti fel a kapcsoaltot a megtalálóval
2017. május 19 és 21 között rendezték a IX. Országos Ádám Jenő Dalversenyt a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában. A versenyen az Ruisz Rebeka, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola végzős hallgatója az alábbi sikert érte el:
A verseny nagy hagyománynak örvend, hiszen az első versenyt 1994-ben rendezték meg. Azon a versenyen Rebeka felkészítő tanára Cserna Ildikó hozta el az első díjat.
Szívből gratulálunk Rebekának és felkészítő tanárának.
Blikk, MR.Gabee, Csepel.info
Vasárnap kora délután elgázolt egy embert a H6-os HÉV Pesterzsébeten, a Serény utcai átjáróban. Információink szerint elgázolt egy embert a H6-os HÉV a Serény utcai megálló átjárójánál, vasárnap kora délután. Úgy tudjuk, az elgázolt férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A BKK Facebook-oldalának közlése szerint egy rövid ideig a baleset miatt csak fél pályán haladt a forgalom a Közvágóhíd és Dunaharaszti között, azonban a legfrissebb bejegyzés szerint nem sokkal ezelőtt már újra mindkét irányba megindult a forgalom a H6-os vonalon. A menetrend helyreállásáig azonban a BKK az utasok türelmét kéri.
POLICE, Csepel.info, Mr.Gabee

A pesterzsébeti rendőrök keresik azt a férfit, aki verekedett, majd fejszével több járművet megrongált.
A nyomozás adatai szerint a 45 éves budapesti L. Attila, és a 31 éves dombrádi V. Zoltán a Budapest XX. kerületében, egy Jókai utcában lévő dohánybolt előtt szóváltásba keveredett egy férfival, aki ezután bement az utcában lévő egyik házba. L. Attila és V. Zoltán a férfi után ment, ahol a lakókkal szóváltásba keveredtek, ezért telefonon segítségül hívtak több férfit, köztük a 40 éves nyírmadai Lakatos Bertalant, aki egy fejszével érkezett meg.
A férfi szintén vitába keveredett, ami verekedéssé fajult, melynek során egy férfit könnyebben megsebesített. A verekedést követően Lakatos Bertalan több helyszínen parkoló járművet is megrongált. Folytatás »