Videó: így kapták el a csepeli betörőt

2021. december 2.

Police, Csepel.info

A gyanú szerint a férfi közel két és fél millió forintot zsákmányolt három családi házas betörésből – ám a csepeli rendőrök elfogták.

A XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2021. augusztus 5. és 10. között betört egy csepeli házba. Ide a befeszített ablakon keresztül jutott be, majd az épületből ékszereket, pénzt, valutát, laptopot, fényképezőgépet és rókaprémet vitt magával, majdnem kétmillió forint értékben.

Folytatás »

Városháza-gate: több mint a duplájáért árulták a fővárostól megvett egyik ingatlant

2021. december 1.

Mandiner

A Nagy-Verecke Property Kft. bruttó 256,5 és millió forintért vásárolta meg a XII. kerület, Istenhegyi út 62. ingatlant, majd 1,5 millió euróért árulták.

Az Anonymus által kedden nyilvánosságra hozott újabb felvételen tizenhárom olyan ingatlant nevezett meg, amelyet a főváros feltételezhetően áruba bocsátott, ezek egyikén jó nagyot kaszálhatott a vevő.

Folytatás »

A csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt

2021. december 1.

Média1, Fortepan, Csepel.info

Ma van a magyar rádiózás napja: azt ünnepeljük, mikor „az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült” és „a közel lakó amatőrök tisztán hallották, mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt”.

Konkrétabban fogalmazva 1925. december 1-jén, 96 évvel ezelőtt ezen a napon megkezdődött a Magyar Rádió rendszeres műsorsugárzása. A rendszeres hazai rádiós műsorgyártás hangulatát a legjobban talán az LGT híres dala, a Szól a rádió idézi fel a legjobban. A fenti képet Molnár János adományozta a Fortepannak. Ez a csepeli adóállomást, annak épületeit és az antennát mutatja 1928-ban. A képen Molnár János postamérnök, fizikus és Tolnai Henrik posta-műszaki főellenőr, a csepeli rádióállomás vezetője láthatók.

„Amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza”

2021. november 30.

Origo

Újabb videóval jelentkezett Anonymus, aki ígéretéhez híven további részleteket közölt a korrupciógyanús fővárosi ingatlanügyletekről. Az álarcos alak egy tucat olyan ingatlant sorolt fel – köztük a Városházát, a Mocsáros dűlőt, illetve a Tétényi út 63-at – , amellyel manapság a főváros házal.

Nem maradt el az újabb hangfelvétel sem, amelyen ismét Gansperger Gyula, és egy ismeretlen befektető hangja hallható. A baloldali üzletember – akit Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök régi harcostárának tekint – egy konkrét példán keresztül további információkat árult el arról, hogy miként működik az úgynevezett jutalékos rendszer, amelynek kulcsfigurája a korábban sokat emlegetett Berki Zsolt. Róla korábban már kiderült, mindenféle hivatali pozíció nélkül, gyakorlatilag ő irányítja a fővárosi vagyonkezelőt, úgy viselkedik, mintha ő lenne a szervezet vezérigazgatója.

Folytatás »

Több oltási akcióhét is várható

2021. november 30.

Koronavírus.gov.hu

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

 

Folytatás »

Nagyértékű adomány a Ghiblitől

2021. november 29.

Csepel.hu

Mintegy 2 millió forint értékben adományozott alkoholos felület- és kézfertőtlenítő kendőket a Ghibli Kft. a csepeli önkormányzatnak.

Az adományokat Ábel Attila alpolgármester vette át Szabó Zoltántól, a cég ügyvezető igazgatójától.

Folytatás »

Trianon 101 emlékest a Csepeli Szimfonikus Zenekar előadásában

2021. november 29.

csepel.hu

csepel.hu

 

Elkészültek a piac átriumának felújításával

2021. november 29.

Csepel.hu

A Csepeli Piac átriumának felújítása befejeződött – tájékoztatta portálunkat a munkálatokat végző Csepeli Városgazda. A munkálatok során a Deák Ferenc szoborral szembeni, régi, kiemelt ágyás rossz kövezetét elbontották és újjáépítették. A korábban elbontott, kiemelt ágyások helyét felújították és újfent letérkövezték.

Továbbá virágágyásokat alakítottak ki és két díszcseresznye, valamint egy tulipánfát ültettek a növényeknek kialakított szigetekbe.

Folytatás »

Oltási akcióhét: Több mint 5000-en vették fel az oltást a Tóth Ilona szakrendelőben

2021. november 29.

Csepel.hu

Sikeres volt az Oltási akcióhét Csepelen – tudta meg portálunk. Információink szerint meghaladta az 5000-t a múlt héten a szakrendelőben beoltottak száma. A hétköznap reggel 7 óra és este 7 óra között tartó oltakozás során zömében a harmadik oltást vették fel az emberek, de szép számban akadtak olyanok is, akik most adatták be az elsőt. Az oltások beadását mintegy ötven egészségügyi dolgozó végezte két műszakban. Az adminisztrációs terhek enyhítésében ugyanakkor a csepeli önkormányzat cége, a Csepeli Városkép Kft. és a kormányhivatal munkatársai segédkeztek.

Miközben országosan folytatódik az Oltási Akcióhét, a Tóth Ilona szakrendelő csak a múlt héten vett részt az akcióban. Regisztrációval és előzetes időpontfoglalással azonban továbbra is elérhető az oltás a helyszínen. A Szputnyikon kívül mindegyik oltás a rendelkezésre áll. Folytatás »

Ezért nem zavarja Karácsonyt a dugó

2021. november 29.

Csepel.info

Nem azért mert biciklivel jár, hanem mert az ő autója kikerülheti a dugót.

Legalább ötven éve van rendszeresen közlekedési dugó Budapesten. Ám az olyan állandósult és elviselhetetlen szint, amire 2020 óta süllyedt a főváros, soha korábban nem volt tapasztalható. Karácsony Gergely autósokat büntető intézkedései azonban látszólag nem zavarják a magát kerékpárral fotózó, de sofőrös luxuskocsival közlekedő főpolgármestert. Az Origo tudósításából most kiderült miért. Folytatás »