Több oltási akcióhét is várható

Koronavírus.gov.hu

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani.

 

Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve “névre szóló” kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken – figyelmeztetett. Azzal folytatta: elképzelhető, hogy a védettségi igazolványok használati körét ki kell majd bővíteni, vagyis még több helyen szükséges lehet a védettség igazolása.

A negyedik hullám feltehetőleg most van a “csúcson”, innen lefelé veheti az irányt – jegyezte meg. Rogán Antal elmondta, hogy a kormány a nemzeti konzultáció eredményét figyelembe véve meghosszabbította a hitelmoratóriumot a rászorulók esetében. A családi adó visszatérítéséről a jogszabályokat elfogadták; jövő év februárjában a gyermeket nevelő szülőknek visszafizetik a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót a 2020-as átlagbér adótartamáig – emlékeztetett.

A kabinetfőnök rámutatott: a konzultáción részt vevők támogatták, hogy a minimálbér mértéke Magyarországon elérje a 200 ezer forintot, ennek megfelelően a kormány megállapodott a munkaadókkal, akik vállalták ennek a kifizetését jövőre. Arra kérte a képviselőket, hogy kivétel nélkül támogassák a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentési csomagját, ez ugyanis “előfeltétele” volt a lépésnek. A minimálbér és a diplomás minimálbér megemelése összesen 2,5 millió embert érint – fűzte hozzá.

A kormány döntése alapján 2022 februárjában a 13. havi nyugdíjat teljes egészében kifizetik az érintetteknek; a nyugdíjprémiumot pedig már folyósították immár negyedik alkalommal – hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy januártól hatályba lép a 25 év alattiak adómentessége, ami “jelentős kedvezmény” a fiataloknak.

Rogán Antal elmondta, hogy a járvány súlyos csapást mért a turizmusra, a belföldi vendégek száma 2020-ban a 2019. évi 70 százalékát tette ki, a vendégéjszakáknak pedig a 78 százalékát; a külföldiek esetében pedig az ágazat a 2019-es érték 22, illetve 27 százalékát teljesítette tavaly. A kormány ugyanakkor erős támogatási programot alakított ki az ágazat megsegítésére – mutatott rá. A lemondott foglalások után 80 százalékos kompenzációt vezettek be, adó- és járulékkedvezményekről döntöttek, elengedtek díjakat, amin felül további segítséget jelentett a hitelmoratórium és a különféle kedvezményes hitelkonstrukciók – részletezte. A kormány összesen 874 milliárd forinttal támogatta a turizmust 2020-ban – összegezte.

Az idei nyár a belföldi turizmus terén minden idők legsikeresebbje volt, gyakorlatilag 15 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ami 25 százalékkal meghaladja a tavalyit – mondta. A vendéglátóhelyek árbevétele megközelítette a 360 milliárd forintot, szemben a 2020-as 288 milliárddal – fűzte hozzá utalva arra, hogy a 2019-es rekordévhez képest a vendéglátóhelyek forgalma 10 százalékkal bővült.

Koronavírus.gov.hu

4 hozzászólás “Több oltási akcióhét is várható” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Mi kell még?!…- Oltókampány 1 erőszakos pedofil bűnözővel!!!
    Előkerült a logopédusok rémálma, a kéjnőt-kivégeztető felbújtó.
    A mindig másokat hibáztató arrogáns “paraszt-gyerek”, akit “valamiért” orrvérzésig, de nagyon fedez a Pedo-Fidesz!!!
    Pedig, ha nem vetik ki és/vagy határolódnak el ettől a gátlástalan nyomoronctól, akkor a Fidesznek lőttek a választásokon!!!…- oltottan és oltatlanul egyaránt!!!

  2. Werthan szerint:

    Tessék mondani, mikor térünk át a heti majd a napi oltásra?

  3. kivégzett tanár szerint:

    Nem kell soká vágyakoznod, Werthan! – Felfüggesztett tanaraknak jörőre már napi 3-szor lesz. Teszteléssel. (Pszichés zavarokkal szenvedő alultáplált rászorulók fokozottabb védelemre szorulnak…)

  4. PáLoS TReND szerint:

    OKVETLEN ŐSZINTE VÁLASZT VÁRUNK a VILÁGRASZÓLÓ ún. GIBRALTÁR-PRECEDENSRE!!!…- a PEDO-FIDESZ ÖSSZES KORRUPT ESZEMENTJÉTŐL ÉPPEN ÚGY, MINT az ELLENZÉK RÖHÖGŐ-MAJMAITÓL, AKIK ÖNJELÖLT VIROLÓGUSOKKÉNT RACCSOLNAK/6NAK (EDDIG FELELŐSSÉGRE VONÁS NÉLKÜL!!!) PÁRT-PROPAGANDA ANYAGOT a COVID-KÁROSULTAK és MÁS MEGVEZETETT OLTAKOZÁSBA KERGETETT EMBER KÉPÉBE!!!

    “GIBRALTÁR: A teljes lakosság be van oltva, mégis drasztikusan nő az esetszám2021. november 16.”

    Az egészségügyi vészhelyzet híveinek, azoknak, akik még mindig csak azt ismételgetik, hogy “háborúban állunk” a vírussal, választaniuk kell. Nem támogathatnak továbbra is két teljesen összeegyeztethetetlen elméletet. Ha a vakcinák jelentik az egyetlen és végleges megoldást a problémára, ahogyan azt sokan állítják, és a lakosság bizonyos csoportjait kellőképpen megvédik a fertőzéstől, akkor nem indokolt a bezárás, a korlátozás. Ha ezzel szemben továbbra is a korlátozások szükségességére hivatkoznak, mert attól tartanak, hogy a téli hónapokban drámai lesz az állapot a kórházakban, akkor el kell ismerniük, hogy a vakcinák nem megfelelőek, hanem csak egy eszköz a sok között. Ekkor viszont nem indokolt a polgárokra gyakorolt brutális nyomás vagy zsarolás az oltás beadatására. Csak egy válasz van, nem lehet egyszerre A és B is.

    https://libernyak.blogstar.hu

Itt lehet hozzászólni !