Magyarországon dolgozik a legtöbb fogvatartott Európában

2018. február 28.

Mandiner, MTI

Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk – hangsúlyozta Németh Szilárd a váci börtönben tett látogatásán, megköszönve a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki.

A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be – mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon. Az úgynevezett három csapás-törvény értelmében a harmadik erőszakos bűncselekménynél megkétszereződik a kiszabható büntetés, és ha ez meghaladja a húsz évet, akkor a bírónak életfogytiglant kell kiszabnia.

Folytatás »

Grundbirkózó diákolimpiai döntő Miskolcon

2018. február 28.

Csepel.hu

Talán még sohasem volt egyszerre olyan sok bajnok, sporthíresség a miskolci Városi Szabadidőközpontban, mint a múlt hétvégén, amikor a Diákolimpia – Grundbirkózás országos döntőjét rendezték.

Ott volt többek között Varga János és Majoros István, Mexikóváros (1968) és Athén (2004) olimpiai bajnok birkózói, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, Kovács István, az egyetlen magyar szabadfogású vb-aranyérmes.

Folytatás »

Rendkívüli iskolaszünet az Arany János Általános Iskolában

2018. február 28.

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: HVG

Az egykori általános Kék Általános Iskola hivatalos közleményében olvasható, hogy 2018. február 28. és március 2 között az iskola fűtését biztosító gázkazán javítása miatt csak ügyeletet tudnak biztosítani a tanulók számára a közeli Erdősor utcai Óvodában.

Aki teheti, tartsa otthon gyermekét. Az ebédet mindenkinek lemondták. További információt a 06-30-832 0180 számon lehet kérni!

Holttest Soroksáron: nem történt idegenkezűség

2018. február 28.

Life.hu

Fotó: Ittlakunk

Vasárnap este egy 30 év körüli nő holttestét találták meg a soroksári kerékpárútnál: ez helyszín nincs messze a több mint 4 évvel ezelőtti gyilkosságétól.

Vasárnap, azaz február 25-én este találtak rá Szigetdűlőn egy 30 év körüli nő holttestére. A nő sportruházatban volt, a kerékpárút közelében találták meg közel ahhoz a helyszínhez, ahol több mint 4 évvel ezelőtt megölték a soroksári kocogó nőt. Az ittlakunk.hu információi szerint idegenkezűség nem történt ugyan a halál okát még vizsgálják.

Folytatás »

Szétverte a buszvárókat a Jobbik gazdája

2018. február 28.

Csepel.hu

Még az MSZP-s önkormányzat kötött szerződést azzal a Simicska Lajoshoz köthető vállalkozással, amely a csepeli buszvárókat egyik napról a másikra elkezdte bontani, jelentősen csúfítva ezzel a városképet.

Tették mindezt úgy, hogy a kerület vezetése arra kérte a vállalkozást, hogy addig ne kezdődjenek el a munkálatok, míg az önkormányzat saját tulajdonába nem veszi a várókat. A Jobbik a hatalomért még a saját választóinak is keresztbe tenne.

Folytatás »

Kilyukadt a kazán az Arany János Iskolában

2018. február 28.

Csepel.info

Az igazgatónő hajnalban kapta a hírt, hogy a nagy hideg miatt megnövekedett terheléstől kilyukadt a kazán és leállt a fűtés a csepeli Arany János Általános Iskolában. Az iskola azonnal értesítette a szülői munkaközösséget, és egy óvodát kértek fel arra, hogy az iskolába érkező diákoknak helyiséget biztosítsanak.

Az iskolába szerdán reggel emiatt gyakorlatilag már nem érkeztek diákok. A  kazán szerelése várhatóan csütörtökön is tartani fog, ezért a vezetőség a diákok ideiglenes elhelyezéséről is tanácskozik. Amint hírt kapunk a fejleményekről, írni fogunk róla.

Már 11 képviselőjelölt adta le ajánlóíveit

2018. február 28.

Csepel.info

11-en adták le szerdáig Csepel-Soroksáron az ajánlóíveiket ahhoz, hogy hivatalosan is országgyűlési képviselőjelöltek legyenek. A nagyobb vagy ismertebb pártok közül a Fidesz-KDNP, az MSZP, az Együtt és a Momentum – értesült a Csepel.info.

Úgy tudjuk, összesen 46-an vették fel az országgyűlési jelöltséghez szükséges ajánlólapokat. Az ajánlások gyűjtése egészen jövő hét hétfőig folytatódhat. Mivel pár napig még kitart a hideg idő, várható, hogy a hétvégén és hétfőn is folytatódik a versenyfutás. A nagy pártok közül a Jobbik és az LMP sem adták még le az ajánlólapokat. Folytatás »

Elfogadták a költségvetést: fókuszban a fejlesztések

2018. február 27.

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat február 23-i ülésén a városatyák elfogadták a kerület 2018. évi költségvetését. Borbély Lénárd polgármester kiemelte, az önkormányzati feladatok ellátása mellett az idei év költségvetésének legfőbb célja a takarékos gazdálkodás, a megtakarítások reálértékének megtartása.

A többéves felelős gazdálkodásnak köszönhetően év végén a kerület vagyona ismét többletet mutatott.

Folytatás »

Újra emelkednek az üzemanyagárak

2018. február 27.

HolTankoljak.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Szerdától a benzin esetében a változás mértéke literenként 4 forint, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal emelkedik.

A benzin átlagára így újra 355 forint lesz, a gázolaj átlagára pedig 364 forintra emelkedik literenként.

Döb­be­ne­tes rész­le­tek a ve­ro­nai tra­gé­di­á­ról, ki­szi­vár­gott a vád­irat

2018. február 27.

Ripost

Három alap­vető ok ve­ze­tett Ve­ro­ná­ban a ma­gyar di­á­ko­kat és ta­ná­ra­i­kat szál­lító busz tra­gé­di­á­já­hoz ta­valy ja­nuár 20-án: el­aludt a sofőr, sza­bály­ta­la­nul épült az au­tó­pá­lya érin­tett sza­ka­sza, és a pót­tar­tály miatt jóval na­gyobb tűz ke­let­ke­zett. Most újabb rész­le­tek de­rül­tek ki a ki­szi­vár­gott olasz vád­irat­ból.

Kiszivárgott a veronai tragédiával kapcsolatos olasz vádirat: már hat embert vádolnak! A  korábban megírta, hogy a magyar buszsofőrt és két autópálya-mérnököt hamarosan bíróság elé állítják. Most a veronai Pantheon című lap azt írja: további három olasz szakembert vádolnak,akiknek a munkája közvetetten szerepet játszhatott a halálos balesetben. Folytatás »