Lipótmező a parlamentben: tombol a beégett, erőszakos ellenzék

2018. december 12.

888

Az ellenzék a migránsállamok szintjére züllesztette a parlamenti munkát – vagy mintha csak Lipótmezőt zárták volna be az imént, és onnan érkeztek volna. Bekiabálnak, agresszívkodnak és Tordai Bence kicsit úgy viselkedik, mint egy vidéki tinilány, aki kapott egy Ájfont és egyből influenszernek képzeli magát. Becsusszant a parlamentbe és már egyből politikusnak hiszi magát.

 Az ellenzék kicsit Ugandában érzi magát, hiszen a parlamenti munkát egy harmadik világbeli gyarmat szintjére züllesztették le. A nullszázalékos támogatottságú Tordai a leghangosabb, aki amúgy végiginfluenszerkedi a szavazást, rögtönzött interjúkat próbál készíteni, és közben fel-alá rohangál a padsorok között. Miközben füttyögtek, hangoskodtak és lökdösődtek, megpróbálták fizikailag megakadályozni a valódi képviselőket, hogy szavazzanak.

Folytatás »

Drámai pillanatok videókkal: így élte túl a keddi terrortámadást

2018. december 12.

Mandiner

Sajnos borítékolható volt, hogy a muszlim terroristák idén is lecsapnak és gyilkolnak majd valamelyik karácsonyi vásáron. Strasbourg főterén ez most megtörtént: az alábbiakban a magyar túlélő élményét tolmácsoljuk:

Egyik percben az Európai Parlamentben, a következőben Strasbourg főterén tömegpánikban, rákövetkezőben egy sötét csigalépcsőn bujkálva. Ilyen volt testközelből a strasbourgi lövöldözés.

Folytatás »

Csepelen fogták el az unokázós csalókat

2018. december 12.

Ittlakunk

Ez az átverés terjed

Egy 35 éves férfi, M. László társaival december 10-én 2 óra körül felhívott egy XIII. kerületi idős házaspárt, majd a fiúknak kiadva magát közölte, hogy őt megverte és fogva tartja két albán férfi, ezért pénzre van szüksége, mert addig nem engedik el, amíg nem fizet. Csepelre beszélték meg a pénz átadását, a gyártelepre, ahol az összes csalót elfogták.

Az elkövető telefonon végig kapcsolatban volt az idős asszonnyal és megbeszélték, hogy az összegyűjtött pénzt és ékszereket zacskóba csomagolva egy csepeli gyártelep hulladékgyűjtő konténerébe teszik. A férj – miközben felesége vonalban volt a férfival – felhívta a fiát, aki elmondta, hogy nem esett baja, nem tartja őt senki fogva és pénzre sincs szüksége. Ezután rögtön hívta a rendőröket – írja a Police.hu. Folytatás »

Gyász: Elhunyt Dr. Nagy Mihály, Csepeli Örökség Díjas atomfizikus

2018. december 12.

Csepel.hu

Szakszervezeti nyugdíjasok karácsonyi találkozója

2018. december 12.

csepel.hu

Hagyományos év végi karácsonyi összejövetelét rendezte meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének csepeli nyugdíjas alapszervezete a Munkásotthonban december 5-én. A jelenlévőket Papp Imre alapszervezeti titkár köszöntötte. Mindenkinek apró ajándékkal kedveskedett, majd a csepeli önkormányzat tortáját osztották szét. Ábel Attila alpolgármester tolmácsolta Borbély Lénárd polgármester jókívánságait, majd a csepeli önkormányzat terveiről és eredményeiről beszélt.

Folytatás »

Ünnepi nyitvatartások a kerületben

2018. december 11.

Csepel.hu, Kormányhivatal.hu, Csepel.info

Polgármesteri Hivatal

2017. december 24. (hétfő) és 2018. január 2. (szerda) között szünetel.

Az Anyakönyvi Hivatal december 27-én (csütörtök), 28-án (péntek) 8:00 – 12:00 óráig ügyeletet tart, halaszthatatlan esetben a főbejáraton át (Budapest XXI. Szent Imre tér 10.) kereshető fel.

Folytatás »

Ügyféltájékoztató a hivatali nyitvatartásról

2018. december 11.

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Alább olvashatják a december 14-i és a december 21-től lévő ünnepi nyitvatartásról közzétett tájékoztatónkat. 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2018. december 14-én, (pénteken) a Polgármesteri Hivatal meghosszabbított ideig, 15.30-ig fogadja az ügyfeleket. Folytatás »

Egy nő életét mentették meg a rendőrök a Sétáló utcában

2018. december 11.

Csepel.hu

Életet mentett négy Csepelen szolgáló rendőr a Sétáló utca és Petz Ferenc utca kereszteződésében december 1-én nem sokkal este 8 óra előtt. Bozó Anita címzetes rendőr főtörzsőrmester és Tamás Krisztina rendőr törzszászlós éppen gyalogos járőrszolgálatot látott el a területen, amikor egy 59 éves nő rosszul lett, és fuldokolva kért tőlük segítséget.

A két rendőr azonnal cselekedett: a bajt jelezték a rendőrségi központnak, ők pedig a mentőknek. A rádióforgalmazást hallották az innen nem messze gépkocsival járőröző rendőrtársaik: Nemecz Boglárka rendőr törzsőrmester járőrvezető és Balogh István rendőr főtörzsőrmester járőrvezető. Perceken belül ők is a helyszínen voltak.

Folytatás »

A belvárosi forgalom 40%-a csak parkolóhelyet keres

2018. december 11.

Infostart, Csepel.info

Sokan követelik a Budapestre és annak belvárosába vezető új utak építését, miközben valójában a parkolóhelyek hiánya okozza a dugók jelentős részét. Épülhet bármennyi út, amíg a belvárosi és külső kerületi parkolóhiány nem szűnik, garantáltan marad a dugó. Ezért néz ki egyre inkább Csepel központja is P+R parkolónak a munkanapokon.

Az Infostart szerint problémát okoz a zöld rendszámos autók évente duplázódó száma is, sokak szerint nem vált be ez a fajta parkolási kedvezményrendszer. Az alábbiakban az ő cikküket olvashatják. Folytatás »

A neten is tarol a csepeli jégpálya

2018. december 11.

Csepel.info

Közel kétszázezren nézték meg a Facebookon a csepeli korcsolyapályáról készült kis videót – értesült a Csepel.info. Ezt most az alábbiakban youtube-os változatban is bemutatjuk – elvégre nincs mindenki fenn a legnagyobb közösségi oldalon.

Csepel 2010 óta gyorsuló ütemben indult el a megújulás, megszépülés útján. Több városrehabilitációs pályázat során kaphattak új arculatot Csepel központjának lepusztult paneles lakótelepei, melyeket jövőre a Csillagtelep városrehabilitációja követ. Többek között megújult a Szent Imre tér, a Petőfi tér, a Kiserdő, a Kis-Duna part, a Tamariska domb, és még az alatta megbújó régi bunker is. Négy Nagykörút hosszban épültek új önkormányzati utak, 52 kilométer csatornát fektettek le, megújultak az óvodák, amit hamarosan egy iskolafelújítási program követhet – már amennyiben 2019 őszén marad a jelenlegi vezetés. Folytatás »