Csepelen fogták el az unokázós csalókat

Ittlakunk

Ez az átverés terjed

Egy 35 éves férfi, M. László társaival december 10-én 2 óra körül felhívott egy XIII. kerületi idős házaspárt, majd a fiúknak kiadva magát közölte, hogy őt megverte és fogva tartja két albán férfi, ezért pénzre van szüksége, mert addig nem engedik el, amíg nem fizet. Csepelre beszélték meg a pénz átadását, a gyártelepre, ahol az összes csalót elfogták.

Az elkövető telefonon végig kapcsolatban volt az idős asszonnyal és megbeszélték, hogy az összegyűjtött pénzt és ékszereket zacskóba csomagolva egy csepeli gyártelep hulladékgyűjtő konténerébe teszik. A férj – miközben felesége vonalban volt a férfival – felhívta a fiát, aki elmondta, hogy nem esett baja, nem tartja őt senki fogva és pénzre sincs szüksége. Ezután rögtön hívta a rendőröket – írja a Police.hu.

Az elkövetők autóval mentek a pénzátadás helyszínére, ahol a 25 éves B. Anikó kivette a hulladékgyűjtő konténerből a nejlonzacskót és visszament a kocsihoz. A XIII. kerületi rendőrkapitányság és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói ekkor fogták el az autóban ülő három embert.

A XIII. kerületi rendőrök M. Lászlót, B. Anikót és társukat, egy 27 éves nőt őrizetbe vettek, majd csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Egy hozzászólás “Csepelen fogták el az unokázós csalókat” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Mit keresnek Csepelen XIII. kerületi rendőrök?

Itt lehet hozzászólni !