Csepel.info
Egy fiatalember az alábbi karácsonyi dallal és élményvideóval “méltatta” a csepeli koripályát. Mi pedig mutatjuk a nyitvatartást is 🙂 Folytatás »
Csepel.info
Egy fiatalember az alábbi karácsonyi dallal és élményvideóval “méltatta” a csepeli koripályát. Mi pedig mutatjuk a nyitvatartást is 🙂 Folytatás »
Egressybeni.hu
Hosszú szervezőmunka eredménye, hogy az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola lehetőséget kapott arra, hogy egy újabb helyen mutatkozhat be:
2018. december 24-én reggel a Heti TV Pirkadat Extra című műsorában Breuer Péter vendégei voltak: Suki András művészeti igazgatóhelyettes és Bernáth Ferenc gitárművésztanár.
csepel.hu
Advent negyedik vasárnapján Debreczeni András diakónus mondta el gondolatait a Szent Imre téri jászol előtt. Csepel adventi koszorúján a bűnbánatot szimbolizáló gyertyát Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára gyújtotta meg.
csepel.hu
2018. december 24-én, napközben a vonatok a szombati menetrend szerint közlekednek. Az utolsó HÉV-szerelvények a megszokottnál korábban, a délutáni órákban indulnak a végállomásokról.
Police.hu, Infostart

A Szent Imre téren fogták el azt a férfit, aki az egykori Csepel Művek egyik munkásszállóján szúrta mellkason ismerősét.
A nyomozás adatai szerint a 48 éves budapesti Sz. Ferenc szombaton egy csepeli munkásszállón szóváltásba keveredett egy férfival, majd magához vett egy konyhakést, azzal mellkason szúrta és távozott a helyszínről – írja a Police.hu. Folytatás »
Bors
Döbbenten figyelték a környékbeliek az egymás után érkező rendőrautókat Csepel egyik nyugodt, luxusházakkal tarkított környékén. Folytatás »
Mandiner
Az Egyesült Államok, Dánia és Nagy-Britannia után jön hazánk a francia Libertex libertárius kutatóintézet felmérése szerint a szólásszabadság szempontjából legszabadabb országok listájában. Franciaország az oroszokkal együtt sereghajtó, a németek rá se fértek a térképre.
Magyarország a negyedik legszabadabb ország szólásszabadság tekintetében a francia Libertex intézet felmérése szerint. Az első az Egyesült Államok, a ,második Dánia, a harmadik az Egyesült Királyság, s utána jön „a pécé nyugat feketebáránya, Magyarország – ahogy az American Conservative fogalmaz.
Blikk, Csepel.info
A kép illusztráció
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei péntek délelőtt bejelentés alapján mentek be Budapest XXI. kerületében, egy Hollandi úti családi házba, ahol egy nőt nyakán szúrt sérüléssel holtan találtak – adta hírül a Blikk.
A Csepel.info független forrásból úgy értesült, hogy a gyilkosság mögött családi tragédia állhat, az elkövető az elhunyt asszony orvosi kezelés alatt álló fia volt. Ezt az információt hivatalosan még nem erősítették meg, ám egy olvasónk szintén arról írt, hogy orvosi kezelés alatt állt a feltételezett tettes, és egy ideje nem tudta szedni a gyógyszerét. “A tragédia bekövetkezéséhez hozzájárult, hogy a közeli patikába már egy hete nem érkezett meg a beteg részére felírt gyógyszer, ami egy erős pszichoaktív hatású szer és a gyógyszerész nem adott ki helyettesítő készítményt” – írta erről olvasónk. Folytatás »
csepel.hu
Cipődoboz akció keretében karácsonyi ajándékozást szerveztek gyerekek részére a Magyar Vöröskereszt Budapest Főváros Szervezete Családok Átmeneti Otthonában december 20-án Csepelen. Az Erdősor úton található anyaotthonba ellátogatott Borbély Lénárd polgármester, aki három kislányával együtt csomagolt össze ajándékdobozokat, és adta át az otthon lakóinak. Ábel Attila alpolgármester szintén személyes ajándékkal lepte meg a kicsiket. A vendégeket és a ház lakóit Weigl-Kiss Erika, az anyaotthon vezetője köszöntötte.