Újabb késelés – ezúttal a gyári munkásszállón

Police.hu, Infostart

Sértett jelentkezését várja a rendőrség

A Szent Imre téren fogták el azt a férfit, aki az egykori Csepel Művek egyik munkásszállóján szúrta mellkason ismerősét. 

A nyomozás adatai szerint a 48 éves budapesti Sz. Ferenc szombaton egy csepeli munkásszállón szóváltásba keveredett egy férfival, majd magához vett egy konyhakést, azzal mellkason szúrta és távozott a helyszínről – írja a Police.hu.

A sérültet – aki ekkor már életjelet nem mutatott – a munkásszálló egyik lakója találta meg és azonnal megkezdte az újraélesztést, míg egy másik lakó értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök átvették az újraélesztést és a mentők kiérkezéséig folytatták a sérült ellátását.

A csepeli körzeti megbízottak eközben megkezdték az elkövető felkutatását és személyleírás alapján rövid időn belül a Szent Imre téren elfogták Sz. Ferencet. Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az egykori Csepel Művekben létrehozott “munkásszállókat” félig-meddig fizetős hajléktalanszállókként is működtetik. Tulajdonosuk ugyanaz az ingatlanfejlesztő cégcsoport, amely a Csepel SC-t is megszerezte, és amelyet szintén be akarnak építeni.

Infostart, Csepel.info

6 hozzászólás “Újabb késelés – ezúttal a gyári munkásszállón” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Mi folyik itt?? Még mindig nem érkezett megfelelő gyógyszer a csepeli gyógyszertárakba?

  2. csak úgy ... szerint:

    Nyilván a Kiserdőből jöttek, cirka 9 év után ….

  3. Johnny szerint:

    A szálló gazdája leszarja, hogy ki lakik ott, ha fizet, ha meg nem fizet, biztos kibassza, mint macskát szarni. A többi körítés meg hogyan jött ide? Ott vannak gazdagék és mégis szúrkáltak. Ott pedig nem volt Csepel SC és ingatlanbefektatő sem.
    Ennyi…

  4. Lovas szerint:

    A Csepel SC is erre a sorsra fog jutni.

  5. Vicc ami itt folyik szerint:

    Ez egy nagy hazugság hogy nem kell fizetni.Drágább mint egy albérlet és a körülmènyekről ne is beszéljünk.Undoritó.Munkásszállónak hívják de egy munkás sem lakik ott.

  6. Qqriq szerint:

    A Munkásotthonban sem munkások laktak. Talán még találni lehetne benne máig harcoló nyilas alakulatokat…

Itt lehet hozzászólni !