Németh Szilárd: Ha kell, több ezer katona indulhat a határra

2019. február 14.

Origo

Németh Szilárd emlékező beszéde

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte azt is, hogy idén az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is dönthet az Országgyűlés, míg ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.

Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium idei feladatai között meghatározó lesza honvédelmi életpálya, a toborzás és a katonai képességek visszaszerzése, modernizálása.A honvédségnek 2019-ben rekordköltségvetése van, 513 milliárd forint, ebből 150 milliárd a fejlesztés. Folytatás »

Megnézheti a csepeli képviselők vagyonát

2019. február 14.

Csepel.hu

Kilenc éve hozza nyilvánosságra a csepeli önkormányzat a polgármester, az alpolgármesterek, a képviselők, valamint a tisztségviselők vagyonnyilatkozatait. Lapunk most a bevallásokból szemezgetett.

A korábbi, szocialista városvezetés nem hozta nyilvánosságra a vagyonbevallásokat. Utólag ezt nem lehet megtenni, így a 2010 előtti vagyonbevallások nem ismerhetők meg. Csepelen az MSZP és a DK politikusai a legtehetősebbek, és a Fidesz-KDNP képviselői közül élnek a legtöbben szerény körülmények között.

Folytatás »

Kamerák az illegális szemetelők ellen

2019. február 13.

Csepel.hu

Az illegális szemétlerakás elleni fellépés jegyében, a csepeli önkormányzattal együttműködve, térfigyelő kamerákat állított szolgálatba a helyi rendőrkapitányság a kerületben.

Az illegális hulladék felszámolása minden évben komoly kihívás elé állítja az önkormányzatot. A kerületben léteznek olyan gócpontok, ahol jellemző módon rendszeresen felhalmozódik a hulladék. Ezek közé tartozik a Francia-öböl, az Ófalu, a Csepeli út és a Vasas utcakörnyéke, de ilyen például a Budafoki útnak a Duna-partiszakasza és a Petőfi tér is. Az ilyen típusú szeméttelepek végleges felszámolása csak összehangolt munkával lehetséges, ezért tavaly, Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére, a kerületi rendőrség, a helyi közterület-felügyelet, valamint a Csepeli Városgazda Zrt. szakembereinek részvételével munkacsoport alakult, amely célul tűzte ki az illegális telepek megszüntetését.

Folytatás »

Nem mindenki támogatta az ingyenes gyermekétkeztetést

2019. február 13.

Csepel.hu

A képviselő-testület januári ülésén a városatyák többsége megszavazta a gyermekétkeztetéshez és a szociális étkeztetéshez szükséges pénzügyi fedezet biztosítását. A Demokratikus Koalíció politikusai közül Horváth Gyula nemmel szavazott, Borka-Szász Tamás tartózkodott a szavazáson.

Ezzel ők elutasították a rászoruló csepeli gyerekek ingyenes étkeztetését és azt, hogy a többi gyerek is nagyon kedvezményes áron kapjon reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát.

Folytatás »

Ismét csepeli videó tarol a neten

2019. február 13.

Csepel.info

A fent látható, lenyűgöző felvételeket Borbély Lénárd csepeli polgármester tette közzé a Facebook oldalán.

A Legikepek.hu oldal által készített felvételek egyszer már “letarolták” az internetet. A csepeli korcsolyapályáról készült éjszakai videót több százezren látták, és a hazai kereskedelmi tévécsatornák is bemutatták érdekességként.

Tiltakoztak a hókotrás miatt

2019. február 13.

Csepel.hu

Az MSZP és a DK képviselői is kifogásolták, ahogy az önkormányzat, valamint az FKF munkagépei tisztították a havat Csepelen. A hókotrók és sószórók igyekeztek mindenhova eljutni, de az iskolák, óvodák, bölcsődék környékén szinte mindenhol megfordultak. Az ok egyszerű: csepeliek jelentős része autóval viszi be az intézményekbe a gyerekeket, az önkormányzatnak pedig évek óta rendezett a pénzügyi helyzete, így hókotrásra is jut pénz.

Horváth Gyula, a DK politikusa videót osztott meg arról, ahogy az Iskola téren, a Kölcsey iskolánál jár a hókotró. „Ahogy szokják mondani, ezért tart itt ez az ország” – kommentálja a videó készítője a hóeltakarítást. A videóból kiderül: nem csak az iskola körüli utakat, de még a KRESZ-parkot is letisztították, ahová a felújítás óta sok gyerekes család jár.

Folytatás »

Elhallgatja az ellenzéki média, hogy a Zsidó Világkongresszus vezetője bírálta az ellenzéket

2019. február 12.

Origo, 444, Csepel.info

Példátlanul keményen bírálta az egész magyar ellenzéket Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője. Óva intette attól, hogy a náci Jobbik-elnök pártjával, a Jobbikkal “bizniszeljenek”. A nyilatkozat tegnap kora este jelent meg, de az ellenzéki propagandamédiumok – Index, 24, 444, hvg – nem írták meg. Kínos nekik, ezért eltitkolják olvasóik előtt.

Karácsony Gergely viszont a maga módján reagált: visszahúzta a nácik felé kinyújtott baráti jobbot, és súlyos hibának nevezte kijelentéseit. A hatalom megszerzése érdekében ölelnék magukhoz a nácikat balliberális pártok: most várhatóan zárt ajtók mögött fognak egyeztetni az együttműködésről.

Folytatás »

A lakosságvédelmi szirénákat ellenőrzik a kerületben

2019. február 11.

csepel.hu

Tisztelt Csepeliek!

A katasztrófavédelem szakemberei 2019. február 18-án végzik a kerületben elhelyezett lakossági riasztó végpontok (veszélyt jelző szirénák) időszakos ellenőrzését, próbáját. Ebből adódóan egy-egy sziréna időnként rövid ideig megszólal.

Folytatás »

Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor

2019. február 11.

Mandiner

A népességfogyásra a magyarok válasza a családvédelmi intézkedések bővítése és nem a bevándorlás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten.

A Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében a kormányfő kiemelte, Magyarország keményen megdolgozott az elmúlt évtized gazdasági növekedéséért, de a kormány célkitűzése, hogy a növekedés üteme minden évben legalább 2 százalékkal meghaladja az EU átlagát. Az ellenzékről szólva megemlítette, szégyen, hogy Magyarországon megtörténhetett a szélsőjobb és a szocialisták koalíciója. Úgy vélte, Magyarország az a hely, ahol mindenkinek jó lesz magyarnak lenni, “a legnagyobb eredményeink pedig még hátra vannak, csak most lendültünk bele”. Folytatás »

Baleset történt a Kossuth Lajos utcában

2019. február 9.

Mr. Gabee, Csepel.info

Fotó: Mr. Gabee

Mr. Gabee információi szerint baleset történt Csepelen a Kossuth Lajos utcában szombaton 12:30-kor. 

A balesetben két személyautó ütközött össze. Személyi sérüléséről nem érkezett jelentés. A 159-es autóbuszokat nem terelik.