Aranyvasárnap – Csepel adventi koszorúján fellobbant a negyedik gyertyaláng

2016. december 18.

Csepel.hu

tbe_3749

Csepel adventi koszorúján aranyvasárnap Németh Szilárd országgyűlési képviselő gyújtotta meg a negyedik gyertyát. A Szent Imre téren felállított Betlehem mellett Kertész Péter kanonok, csepeli plébános mondta el adventi gondolatait.

Az érdeklődőknek Jézus beszédét tartalmazó levelet olvasott fel, hogy útmutatást adjon az adventi készülődésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sok ajándék mellett szenteste gondoljunk arra, akiért ez az este, akiért ez a nap van.

Meghalt Megyesi Gusztáv

2016. december 18.

MTI, Élet és Irodalom, Vs.hu, Facebook/Csarnai Attila, Csepel.info

megyesi-gusztav

Fotó: MTI / Földi Imre

Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt szeretett munkatársunk és barátunk, Megyesi Gusztáv – írja az Élet és Irodalom. Egy év megszakítással 31 évig volt a lap munkatársa különböző beosztásokban, 1992 és 1993 között főszerkesztőként dolgozott. Újságírói pályáját Csepelen kezdte.

Emellett a Hócipő vezető publicistája, néhány évig a Holmi szerkesztőbizottsági tagja volt, publikált a régi Magyar Hírlapban és megszüntetéséig a Népszabadságban. Gazdag pályafutása során számos kötete jelent meg, legutóbb, már betegsége idején a Roló alatt című válogatás. Folytatás »

Új Conectók Budapesten

2016. december 18.

IHO, Mr.GabeeA második széria majdnem mindenben megegyezik az elsővel, csak néhány apró módosítás történt a korábbi tapasztalatok figyelembe vételével. Még a rendszámuk is hasonló; a tavalyiak az NBW, a mostaniak pedig az NWB betűtartományt kapták

Már-már történelmi jelentőségő volt 2015 áprilisa a BKV-nak, hiszen közel másfél évtized után ismét vadonatúj gyártású „kulcsrakész” buszok érkeztek a céghez, szám szerint tizenöt.

A Mercedes-Benz Conectók minden tekintetben megfelelnek a kor elvárásainak: 100 százalékban alacsonypadlósak, klimatizáltak, kívül-belül korszerű utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve, a motorjuk igen erős (295 lóerős) és az Euro VI-os normát teljesíti, a finom, rángatásmentes gyorsításról pedig a hatsebességes ZF Ecolife automataváltó gondoskodik.

Folytatás »

Középpontban a gyermekek és fiatalok – Nyíltnap a Gyermekek és Fiatalok Fejlesztő Házában

2016. december 18.

Csepel.hu

gma_2781

Nyíltnapot tartott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Gyermekek és Fiatalok Fejlesztő Házában december 17-én. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében a MÖSZ a csepeli önkormányzat együttműködésével közösségi térré alakították át a Szent István út 170. szám alatti régi iskolaépületet.

A kerület megszépült középületében mától a figyelem a gyermekekre és a fiatalokra fókuszál. A segélyszervezet nyíltnapjára egy család látogatott el.

Folytatás »

Csatornát vált Kálmán Olga

2016. december 18.

ORIGO

Kálmán Olga csatornát vált Forrás: ATV

Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője februártól a HírTV-nél folytatja.

Az ATV műsorvezetője felmondott munkahelyén, februártól a HírTV munkatársa lesz.l Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója az Indexnek megerősítette az információt, hozzátéve, hogy civilizált körülmények között váltak egy egymástól. Az Egyenes beszéd más műsorvezetővel folytatódik a csatornán.

Folytatás »

35-ös autóbusz

2016. december 18.

Mr.Gabee, Csepel.info

15555294_337239519989590_400765287_o

Egy 1976-os felvétel mutatunk be, melyen az egykori 35-ös autóbusz szerepel.

Köszönjük a képet Mocsár Lajos olvasónknak.

A béremelések valódi teljesítményen alapulnak

2016. december 17.

Fidesz.hu

A béremelések valódi teljesítményen alapulnak

Az Orbán-kormány a munkaalapú gazdaság és a családközpontú társadalom mellett teszi le a voksot, a segélyeken alapuló, családellenes gazdaságpolitika helyett, amelyet a szocialista-liberális kormányok folytattak – szögezte le Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, az elmúlt hetekben fontos megállapodások, parlamenti döntések születtek, amelyek alapvetően befolyásolják a magyar családok életét és a gazdaságot. Ide tartozik az adócsökkentéssel járó törvénycsomag, a rezsicsökkentés megvédése és a hat évre szóló bérmegállapodások, amelyeket a munkaadók, a szakszervezetek és a munkavállalók közösen hoztak tető alá.

Folytatás »

Pályázati felhívás üzlethelyiségek bérbeadására

2016. december 17.

Városgazda.eu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a 14/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) szerint, a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Polgármestere az Önkormányzat tulajdonában lévő, jelenleg üresen álló üzlethelyiségeinek bérbeadására pályázatot ír ki.

Hunvalddal, Szenteczkyvel támad az MSZP

2016. december 17.

Csepel.info, Index

mszp_evvege

Fotó: csepeli MSZP Facebook oldala

Csepelen Szenteczky Jánossal és Kunhalmi Ágnessel melegített az MSZP a választási kampányra. Úgy tudjuk, Szenteczky lehet majd az MSZP korrupcióügyi szakértője a 2018-as kampányban.

Közben az Index szerint nem akárki aktivizálta magát a Magyar Szocialista Pártban. Az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt sokáig előzetesben ülő, majd bíróság előtt álló Hunvald György döntött úgy, megkezdeni a felkészülést a 2019-es önkormányzati kampányra. Folytatás »

Íme a csepeli bűnjelraktár!

2016. december 17.

Gazdasági TV

ime-a-csepeli-bunjelraktar

A NAV csepeli bűnjelraktárában jártunk. Érdekes túra, halomban állnak a lefoglalt áruk. Minden évben milliárdos tételben történnek lefoglalások. Egy friss kutatás szerint a magyarok körülbelül 13-18 százaléka vesz ilyen termékeket, a trend viszont csökkenőben van.

Itt a Karácsony, veszik az emberek a sok terméket. Rengeteg közülük hamis. Dr. Sárközi Alexandra pénzügyőr alezredes, bűnügyi szóvivő asszonyt kérdeztük a NAV csepeli bűnjelraktárában, és elmondta, hogy minden évben milliárdos tételben foglalnak le hamis árukat. A rózsaszín i-betűs telefontól kezdve, a sót tartalmazó mosóporon át rengeteg hamis parfüm, elektronikai eszköz, dohányáru, gyógyszerek állnak a polcokon.

Folytatás »