Új Conectók Budapesten

IHO, Mr.GabeeA második széria majdnem mindenben megegyezik az elsővel, csak néhány apró módosítás történt a korábbi tapasztalatok figyelembe vételével. Még a rendszámuk is hasonló; a tavalyiak az NBW, a mostaniak pedig az NWB betűtartományt kapták

Már-már történelmi jelentőségő volt 2015 áprilisa a BKV-nak, hiszen közel másfél évtized után ismét vadonatúj gyártású „kulcsrakész” buszok érkeztek a céghez, szám szerint tizenöt.

A Mercedes-Benz Conectók minden tekintetben megfelelnek a kor elvárásainak: 100 százalékban alacsonypadlósak, klimatizáltak, kívül-belül korszerű utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve, a motorjuk igen erős (295 lóerős) és az Euro VI-os normát teljesíti, a finom, rángatásmentes gyorsításról pedig a hatsebességes ZF Ecolife automataváltó gondoskodik.

Az első szériával igen kedvezőek a tapasztalatok, az utasok és a járművezetők is gyorsan megszerették őket, így bizonyára sokan örömmel konstatálták, hogy az elmúlt hetekben újabb tizenöt átadási folyamata kezdődött meg, amelyek a Cinkota Divízióhoz tartozó vonalakon folyamatosan állnak forgalomba. A szerződés ezen felül még további negyvenöt szóló Conecto beszerzését teszi lehetővé, ebből egy újabb tizenöt darabos szériát már meg is rendelt a BKV, ezek 2017 nyarán állnak majd forgalomba.

Conectókkal erősít az ITK (Inter-Tan-Ker Zrt.) is: ők a 2016-ban beszerzett huszonhárom csuklós mellé 2017-ben további harmincegyet szereznek be. Ezek a buszok úgynevezett rendelkezésre tartás keretében közlekednek a BKV-nál, magyarán a BKV biztosítja a sofőrt, az üzemanyagot és a telephelyet, a járművek viszont az ITK tulajdonát képezik, a javításukat és a karbantartásukat is ők végzik.

Az utastér tágas, világos

A Mercedes idén szeptemberben mutatta be a típus legújabb változatát, aminek formaterve meglehetősen újszerűre sikeredett, de a visszajelzések szerint nem aratott osztatlan sikert. Nem kell azonban megijedni: úgy a BKV szólói, mint az ITK csuklósai is a régi, megszokott külsővel érkeznek majd.

A Mercedes-Benz Conecto már jelenleg is az egyik legjellemzőbb típusnak számít Budapesten, hiszen a BKV harminc és az ITK huszonhárom busza mellett a VT Arriva további százharminckettőt üzemeltet. Az új beszerzésekkel viszont az összdarabszám bőven 200 fölé emelkedik majd.

Conecto-műszerfal

3 hozzászólás “Új Conectók Budapesten” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    Új Ikarusokat szeretnék látni.

  2. Zolika szerint:

    Én meg a Mercedes gyárat szeretem látni Kecskeméten.
    Ezeket ugyan nem ott gyártották, de ha beintünk nekik, akkor Kecskeméten se lesz fejlesztés, gyártás, munkahely.
    Gondolkodjatok elvtársak!
    Én már kipróbáltam, és nem nehéz…

  3. ZsiványZoli szerint:

    Amíg nem lesz legalább ugyanannyi hazai nagyvállalat mint a “rendszerváltás” előtt volt,addig nem lesznek sem béremelések,sem életszínvonalnövekedés.Nincs nemzetgazdaság,nincs fejlődési lehetőség.Egyelőre ott tartunk hogy a fizetések vásárlóértéke a fele sincs az 1984 körüli szintnek (pedig akkoriban azt kevesellte mindenki,nem értem,a mostanival miért van kurvára megelégedve mindenki).26 éve várja mindenki a csodát hogy a bérek felzárkóznak a nyugati színvonalhoz de még a 80-as -Uram bocsá’ 70-es évek szintje is csak álom.3 szakban melózok osztrák-német cégnél az ottani bér töredékéért,luxusautók alkatrészeit gyártjuk. Majd ha mindenkinek beleér a keze a bilibe,esetleg rájön a bérből és fizetésből élő réteg hogy itt jobb világ nem lesz ha a külföldtől függünk.Számomra rejtély,miben reménykedik még a lakosság?Eltelt 26 év!Ez az út nem járható,az EU gulagja vagyunk,a külföldi cégeknek nem érdekük hogy mi béreink felzárkózzanak,épp az alacsony bérek miatt vannak itt!Az Magyar Mercedesben az 1/4 részét keresik a német szintnek,az Opelben az 1/5 és hogy ne csak gyárakat említsek,az áruházláncokban még kevesebbet,1/8 részét.NEM LESZ ITT JOBB!Ha valaki elmegy nyugatra melózni,az sem kapja meg még a felét sem az ottani béreknek.Saját magunknak kell kézbe venni a sorsunkat,ha tetszik ha nem.Lehet halogatni ezt de azzal csak nehezebb lesz.Ébresztő,megy az idő feleslegesen,még az unokáink is így fognak élni ha hagyjuk.Ja és nem vagyok elvtárs,a másik oldalhoz tartozom,még csak egyetlen parlamenti párthoz sem kötődöm.

Itt lehet hozzászólni !