2023. március havi archívum

Az idei nyárra elkészül az ifjúsági tábor

2023. március 26. vasárnap

Csepel.hu, Csepel.info

„A Kis-Duna-partot nem lehet beépíteni, kizárólag természetközeli, családbarát, sport- és rekreációs céllal lehet fejleszteni, minden olyan célú beépítést meg kell akadályozni, amivel a lakosság nem ért egyet” – hangsúlyozta egy korábbi sajtótájékoztatón Borbély Lénárd polgármester. Ahogy mondta, a beruházást széles körű lakossági párbeszéd és közösségi tervezés előzte meg, fórumokon és kérdőíveken kérték ki a helyiek véleményét.

A teljes mértékben önkormányzati forrásból finanszírozott felújítás során elbontották a rossz állapotban lévő pavilonokat és öltözőépületeket, új vendéglátó-helyiséget, játszóteret, sétányokat, parkolóhelyeket hoznak létre, utcabútorokat helyeznek ki, felújítják a meglévő csónakházat, teniszpályákat alakítanak ki, új vizesblokkokat, tábori szálláshelyeket és konyhát építenek. A zöldfelület és a növényállomány is megújul. A tavaly nyáron elindult beruházás is a csepeli családok, gyerekek aktív kikapcsolódását, hasznos időtöltését szolgálja.

Így zárult harmadik alkalommal a Csepel trikolórban

2023. március 24. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

A magyar zászló és címer napja alkalmából harmadik alkalommal hirdetett a csepeli önkormányzat rajzpályázatot a kerületi óvodások és iskolások számára, melyre idén rekordszámú, több mint 250 pályamű érkezett.

Ebben az évben négy kategóriában hirdették meg a versenyt. Összesen 42 rajz jutott be a döntőbe, ahol közönségszavazás alapján dőlt el a legjobbak sorrendje. A döntőbe kerültek díjat vehettek át. Borbély Lénárd polgármester elmondta, a zsűrinek minden évben nagyon nehéz dolga van, de ez idén hatványozottan igaz volt.

(tovább…)

Csepel Szolgálatáért díjat adtak át a forradalom és szabadságharc évfordulóján

2023. március 24. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

Csepel Szolgálatáért díjat adtak át Béres Valéria Ilonának, a csillagtelepi háziorvosi rendelő körzeti ápolójának, dr. Hegedűs Istvánnak, a csepeli szakrendelő baleseti sebészének, Mészáros Andrásnak, a Csepeli Városkép Kft. munkatársának, Németh Béla címzetes rendőr törzszászlósnak, a csepeli rendőrkapitányság munkatársának, Szabics Lajosnak, a Csepeli Városgazda munkatársának és a Csepeli Védőnői Szolgálatnak.

Az utóbbiak nevében Horváth Andrea vezető főnővér és helyettese, Nagy Erzsébet vette át a díjat. Bemutatjuk a díjazottakat.

(tovább…)

Rövidesen kezdődik az Eötvös felújítása

2023. március 24. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

Az intézményben 1941. szeptember elsején kezdték el a tanítást. Az iskolát évtizedekig Kalamár 232-esként hívták, majd 1990-ben kapta vissza az Eötvös József nevet. Az épületet 1978-ban bővítették.

Most érkezett el az idő, hogy a Csepeli Gyermeksziget Program keretében – a Herman, a Mátyás és a Katona iskola után ‒ az Eötvös iskola épülete és kertje is megújuljon, ami szintén teljes mértékben önkormányzati forrásból történik. Ahogy Kálcsics Ferenc, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a közbeszerzési eljárás elindult az iskola felújításával kapcsolatban. Az iskolával folyamatosan egyeztetnek a hamarosan induló munkákról.

(tovább…)

Nyugdíjas hajókirándulás: a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Házban lehet regisztrálni

2023. március 24. péntek
Csepel.hu
Az önkormányzat idei első ingyenes dunai hajókirándulására március 27-től lehet jelentkezni a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Házban (Kossuth Lajos u. 15.).
Bár a közösségi ház egyéb programjai április 1-étől lesznek ismét a Kossuth Lajos utcai helyszínen megtartva, a hajókirándulás regisztrációja is már ezen a helyszínen történik. Azokat, akik részt kívánnak venni a kiránduláson, a nyugdíjasházban várják.

(tovább…)

Szatírfogás Csepelen: pályázati pénzből épült ki a kamerarendszer, amivel elkapták

2023. március 24. péntek

Csepel.info

Jelenleg is lehet pályázni a csepeli önkormányzatnál olyan belső kamerarendszerre, aminek köszönhetően órákon belül elfogták a két gyerekkel erőszakoskodó csepeli szatírt – derül ki Borbély Lénárd, Csepel polgármesterének bejegyzéséből.

Erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt korábban 10 éves büntetést kapott a Csepelen kislányokkal erőszakoskodó férfi. De ült már börtönben rablás és testi sértés miatt is. Ebből a büntetéséből pár nappal azelőtt szabadult, hogy Csepelen gyerekekre rátámadt. Az elkövető a 2010 utáni, visszaeső erőszakos bűnözőkre vonatkozó büntetőjogi szigorítások miatt különösen hosszú börtönbüntetésre számíthat. (tovább…)

Elstartol a Csepeli Sportsziget Program

2023. március 23. csütörtök

Csepel.hu, Csepel.info

Cél, hogy az önkormányzat égisze alatt olyan egység kovácsolódhasson a helyi sportéletben, melynek köszönhetően a kerületi sport- és szabadidős egyesületekkel közösen, egy csapatban dolgozhatnak a csepeli szabadidő- és versenysport felvirágoztatásáért, a csepelieknek – és különösen a gyerekeknek – a kerület sportéletébe történő bevonásáért.

A polgármester a találkozó elején elmondta: kiemelt figyelmet szentelnek a kerületi sport és szabadidősport támogatására, ezért is találták ki ezt a programot.

(tovább…)

Az Aktív Magyarország Programhoz Csepel is csatlakozott

2023. március 23. csütörtök

Csepel.hu, Csepel.info

A csepeli önkormányzat is csatlakozik a programhoz, hiszen fontos, hogy már kisgyermekkortól beépüljön az aktív életmód és az egészségmegőrzés a jövő generáció mindennapjaiba, ezért is hirdette meg az önkormányzat a Csepeli Sportsziget Programot.

A Millió lépés az iskoládért kihívással nem csupán az egészséges életmódot szeretnék népszerűsíteni, hanem ösztönözni is szeretnék a csepeli általános és középiskolákat arra, hogy csatlakozzon minden kerületi oktatási intézmény a programhoz, ugyanis azok az iskolák, amelyek legalább ötször teljesítik az Országos Kékkör távját, a Csepeli Önkormányzat jóvoltából 300.000 forintos sportszertámogatást fognak kapni.
(tovább…)

Megemlékezés a lengyel-magyar barátság napján Csepelen

2023. március 23. csütörtök

Csepel.hu, Csepel.info

A lengyel és a magyar nép közötti kötelék több mint ezeréves, melyet honfoglaláskori régészeti leletek igazolnak. A lengyel és a magyar állam megalapítása pár évtized különbséggel egy időben ment végbe.

966-tól, a Piast-dinasztiából származó I. Mieszko megkeresztelkedésétől számítják a lengyel állam kezdeteit, míg a keresztény magyar állam alapjait I. (Szent) István megkoronázása teremtette meg 1000-ben.

(tovább…)

Munkavégzés a Weiss Manfréd és a Wein János úton

2023. március 22. szerda

Csepel.hu, Csepel.info

A munkálatok során a már lefektetett 10 kV-os kábelek mellett 1 kV-os kábelek és BHTR- transzformátorállomás kerül létesítésre. A kivitelező az építéshez szükséges érvényes engedélyekkel, köztük a közútkezelő Budapest Közút Zrt. által kiadott munkakezdési hozzájárulással rendelkezik.

A munkálatok várható befejezése 2023. április 30. napja. A kivitelezés a közúti, a kerékpáros és a gyalogos forgalmat egyaránt érinti.

(tovább…)