2021. szeptember havi archívum

Szeptember 11. legnagyobb rejtélye

2021. szeptember 11. szombat

http://tortenelemklub.com/

world-trade-center-attack-20010911

2001 szeptember 11-én megrendült a világ, amikor váratlanul egy terrorszervezet súlyos csapást mért az USA –ra. A New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba két repülőgép csapódott be. Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat. A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét.

Az eseménysor ráébresztette a világot arra, hogy földgolyónkon egy új biztonságpolitikai korszak vette kezdetét. Ebben az új korszakban már nem a modern államok tömeghadseregei jelentik egymásra a legfőbb veszélyt, hanem a korábban harmadik világnak nevezett területek terrorszervezetei hordozzák a legnagyobb biztonsági kockázatot minden földlakó számára. (tovább…)

Még mindig az élmezőnyben a Csepeli BC

2021. szeptember 10. péntek

csepel.hu

A tokiói olimpia elmúltával újraindult a hazai sportélet, a birkózók országos bajnoksággal nyitották meg az őszi versenyek sorát. (tovább…)

Összeolvadnak a csepeli labdarúgó-egyesületek

2021. szeptember 10. péntek

csepel.hu

„Összefogással erősítjük a csepeli futball- utánpótlást” – jelentette be Borbély Lénárd polgármester augusztus 16-án, a Béke téri stadionban.

(tovább…)

Ilyen volt, ilyen lett Királymajor “bevásárlóközpontja”

2021. szeptember 9. csütörtök

Csepel.info

A Brenner János park ma Csepel egyik kedves, üde színfoltja. A története is érdekes. Itt állt egykor a pofonjaival elhíresült Makarenkóról elnevezett óvoda, jelenleg is működik iskola, bevásárlóközpont, pékség, virágüzlet és cukrászda. De lássuk a képeket!

Ma már abszurdnak tűnik, de bizony a nevelő célzatú pofozást nem megvető Anton Szemjonovics Makarenkóról óvodát neveztek el Királymajorban. Az intézményt 1949. október 20-án adták át a Csepel Művek gyári munkásainak számára. A Széchenyi út 85. szám alatti, meglehetősen depressziós hangulatú épületet 1972-ben fényképezték le: (tovább…)

A főváros végre levágta a füvet és kigazolta a Tejút parkot

2021. szeptember 8. szerda

Csepel.info

Szerdán délelőtt kigazolták a virágágyásokat (fotó: Pákozdi József alpolgármester)

A világítás felkapcsolását viszont az elmúlt 16 hónap számtalan levele, újságcikke és Borbély Lénárd csepeli polgármester közgyűlési felszólalása sem tudta elérni Karácsony Gergelynél.

Kedden levágták a füvet, szerdán délelőtt pedig kigazolták a csepeli Tejút park virágágyásait – értesült a Csepel.info. Érthetetlen azonban, hogy a világítást miért nem kapcsolják fel a 16 hónapja átadott parkban, amikor ez teret enged a vandalizmusnak. Az is felfoghatatlan, hogy miért kell Karácsony Gergelyt újságcikkekkel, levelek tömegével és politikai nyomásgyakorlással munkára késztetni, amikor főpolgármesteri feladatkörét napi szinten, magától kellene elvégeznie. Összefoglalónk az eddig történtekről. (tovább…)

Fogadj örökbe egy fát!

2021. szeptember 8. szerda

csepel.hu

Tisztelt csepeli lakosok!

Önkormányzatunk idén ősszel egy új lakossági faültetési kezdeményezést indít „Fogadj örökbe egy fát!” címmel. A kezdeményezés célja, hogy a Csepeli Zöld Sziget Program keretében a kerület lakóit is ösztönözzük a környezetükben lévő fák gondozására és újabb fák ültetésére, természetesen az utcaképhez igazodva.

(tovább…)

Tusnádfürdői fiatalok táboroznak Csepelen

2021. szeptember 8. szerda

csepel.hu

A Fitt Jövő Alapítvány szervezésében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a Dévai Szent Ferenc Alapítvány harminc fiatalja táborozik szeptember 6-12 között a Csepeli Napközis Táborban. A 14-18 év közötti határon túli gyermekeket és kísérőiket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte.

(tovább…)

Három csepeli játszótér van a legjobbak között

2021. szeptember 8. szerda

Felelős Szülők Iskolája

Sokszor nehéz kitalálni, hova menjünk gyerekkel, szeretnénk kimozdulni, szeretnénk, ha szaladgálna, szeretnénk, ha esetleg lekötné magát, magukat. A Felelős Szülők Iskolája által felsorolt budapesti játszóterek szinte mindegyike ingyenes, ahol belépőt kell fizetni, azt külön feltüntették.

A gyűjteményt a Market4u csapata készítette, és három csepeli játszótér került bele – a csepeliek mind ingyenesek, és mind az elmúlt 11 évben készültek. Büszkék lehetünk rá, de a siker ellenére azért érdemes időnként kimozdulni Csepelről. A Liget Budapest Projekt keretében megvalósított Városligeti Nagyjátszóteret például – szerintünk – semmiképpen sem szabad kihagyni, akkora élményt nyújt, de a gyűjtemény többi játszóterét is szívesen ajánljuk mi magunk is a családoknak. Az alábbiakban a teljes cikk olvasható. (tovább…)

Csepeli Strandfürdő: szeptember 13-án kezdődik a téli átállás

2021. szeptember 7. kedd

Csepel.info

A Csepeli Strandfürdőben 2021. szeptember 13-án, reggeltől kezdődnek a téli átállási, karbantartási munkálatok és a sátor felépítése, ezért a strand hétfőtől zárva lesz – értesült a Csepel.info.

A téli átállás után uszodaként nyit újra a Csepeli Strandfürdő. A nyitás időpontját is közzé fogjuk tenni.

Csepeli apuka volt a Szigetszentmiklóson duplán elgázolt férfi

2021. szeptember 7. kedd

Csepel.info, Origo

halalos-gazolas-a-kvassay-jeno-hidon2

Halálos gázolás: a fenti kép nem a mostani helyszínen készült

Halálra gázolták a 28 éves, csepeli S. Zoltánt, aki két gyermek édesapja volt, ám abban kereste az izgalmat, , hogy autók elé ugrott. Most nem tudtak kitérni előle: két irányból is elütötték.

S. Zoltán az őt ismerők szerint jó ember volt, de nem mindig volt szerencsés az életben. A Csepelen élő, 28 éves férfi gyakran átjárt Szigetszentmiklósra, ahol extrém dolgokat művelt: VÁRATLANUL KILÉPETT AZ AUTÓSOK ELÉ, AKIK EDDIG KI TUDTAK TÉRNI ELŐLE – a legutóbbi esetig.

(tovább…)